szerző:
Tallián Miklós
Tetszett a cikk?

A szabadságharcos retorika képtelen leírni, ami most Magyarországon zajlik. A kormány nemcsak az unió írott szabályait hágta át, de az íratlanokat is. Operába sem tilos a törvény szerint mankiniben menni, aki megteszi, mégis érezni fogja a következményeket.

Múlt héten elkezdett körvonalazódni, milyen magyar jogszabályokkal kapcsolatban van kifogása az Európai Uniónak, és milyen változtatásokat fognak kérni. Ezeket a magyar kormány – hacsak nem akar elesni az IMF-hiteltől és az uniótól kapott töméntelen támogatástól – előbb-utóbb kénytelen lesz végrehajtani.

Mindez roppant presztízsveszteség a kormánynak és a miniszterelnöknek személyesen is. Ezt sokan értelmezik a kormány kínálta fogalomrendszeren belül amúgy bogárlászlói módon: a kormány megpróbálta a magyar érdekeket érvényesíteni a minket kizsákmányoló nyugat-európai cégekkel és államokkal szemben, de azok most még erősebbnek bizonyultak, és nyers gazdasági érdekeikből következően leverték a szabadságharcot, de mégis megérte, hogy nem az IMF módszereit alkalmaztuk. A megengedőbbek ehhez hozzáteszik, a magyar kormány abban hibázott kisebbet-nagyobbat, hogy rossz eszközöket használt és nem jól kommunikált.

Orbán Viktor uniós vezetőkkel. Oldalazás
©

Van egy rossz hírem azok számára, akik így gondolkodnak: ennek a retorikának minden egyes eleme jól cáfolható tévedés.

Először. A kormány gazdaságpolitikája nem szabadságharc volt, hanem szimplán rettenetesen rossz gazdaságpolitika, és az egyszeri tételek nélkül körülbelül 6 százalékos hiány nem nemzeti érdek, hanem tragédia. Ha a kormány gazdaságpolitikája eséllyel lendítené fel az országot, az látszana a makrogazdasági mutatókon (egyiken sem látszik), és vonzaná a hitelezőket, akik nem győznének kedvező feltételekkel pénzt adni. Szemmel láthatóan nem ez történik. Mivel nem szabadságharc volt, leverni sem kellett, legyőzte a matematika, törvényszerűen.

Másodszor. Nyugat-Európa nem zsákmányolta ki Kelet-Európát. Egyrészt, számos olyan cég volt, ami a nyugatiak hozta know-how és piac nélkül biztosan csődbe ment volna. Másrészt, számos olyan cég jelent meg, aki korábban egyáltalán nem létező szolgáltatásokat nyújtott, nem volt tehát mit elvinni. Harmadrészt, valószínűleg a mindenféle támogatások messze meghaladják a nyugat-európai cégek által kivitt nyereséget. És ez nagyjából az összes közeli országra igaz, sehol sincs kisebb arányban jelen a nyugati tőke, mégsem tartanak ellene hadjáratokat. Nem is célszerű, az állami tulajdonos – különösen Magyarországon – reflexből a veszteséges redisztribúcióba öl bele minden rendelkezésre álló forrást.

Harmadszor. A kommunista rendszerek összeomlása után a kelet-európai országok közül az IMF-receptet (privatizáció, szociális ellátórendszerek átszervezése stb.) megvalósítók kivétel nélkül stabilabbak és jobban növekednek, mint az IMF-nél állítólag mindent jobban tudó Magyarország. Szisztematikusan, évek óta. Sőt. Ilyenre Magyarországon is volt példa: a bethleni konszolidációhoz a Népszövetség biztosított hitelt, aminek elköltését és szükség szerint a költségvetés kiigazítását egy népszövetségi biztos, bizonyos Jeremiah Smith felügyelte. A kor politikusai annak ellenére tisztelték, hogy számos költségvetési kérdésben vétójoga volt.

Negyedszer, és ez a legfontosabb. Az Európai Unió első és legfontosabb kifogásai alapvetően nem gazdasági természetűek, még kevésbé szól bele közvetlenül gazdaságirányítási kérdésekbe. Akkor sem, ha egyébként a jelenlegi magyar gazdaságpolitikánál még az is jobb volna. Az EU kifogásai eredendően politikai természetűek. Nem a formális jog kodifikációs finomságairól szólnak, ahogyan azt itthon sokan próbálják beállítani (vö. majd megváltoztatunk pár paragrafust), hanem alapvető politikai kérdésekről.

Az EU ugyanis alapvetően és eredendően politikai egység. Megtestesíti mindazokat az elveket, amelyek a kontinens elmúlt évszázadainak közös fejlődése során többé-kevésbé mindenütt megjelentek. Mivel azonban ez a fejlődés jelentősen eltért például az amerikaitól, ezért nincs mondjuk összeurópai nemzet és évszázados összeurópai alkotmány. De hasonló alapelvek és hasonló politikai intézmények vannak. Ezeket ráadásul mindenki ismeri, aki egy tájékozottabb laikus szintjén tisztában van az európai történelemmel és az európai (meg a magyar) politikai kultúrával, annak hagyományaival.

Ilyen például a bírói függetlenség (tényleges függetlenség), ilyen az, hogy egy ideje nemigen szabad a jegybankokat pénznyomtatásra kényszeríteni, de újabban ilyen az is, hogy az állampolgárok személyes adataira ügyelni kell. Ezek elvi okokból fontos politikai kérdések, amelyekben a szabálytalanságot az unió mindenképp bünteti, és ezeken, meg az egyházügyi törvényen, meg a médiatörvényen akadt fenn a nyugati sajtó is (ezt csak az nem hiszi el, aki nem olvassa, vagy esetleg nem is képes elolvasni). Lehet, hogy a végtörlesztést is fogja büntetni az EU, persze, de az a ráadás. A kritikák, figyelmeztetések és potenciális szankciók elsődleges oka, hogy az Unió valószínűleg nem szeretné egy, a saját értékrendjével radikálisan szembeforduló állam működését finanszírozni. Sőt, ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az EU politikai cselekvőként lépjen fel, ne pusztán gazdasági szervezetként vagy jogtechnikai szabályozóként.

Hivatalosan büntetni persze csak olyasmiért lehet, amiről feltételezték, hogy valaki esetleg egyszer meg fogja sérteni, ezért írásba lett foglalva. És mivel például azt senki nem írta le, hogy a gyereknek okosabban kell kikerülnie az iskolából, mint ahogy bekerül, az oktatási törvényt egészen biztosan senki nem fogja formálisan is bírálni. Ettől persze még mindenki tudja, hogy olyan, amilyen.

Ezzel pedig előkerült a kormány utolsó tévedése: az, hogy úgy tesznek, mintha egyedül csak a formálisan, jogilag (is) támadható paragrafusok számítanának. Mintha csak az befolyásolná, hogy mi a Magyarországról kialakuló vélemény, hogy ki fog befektetni itt. Pedig dehogy. Pontosan lehet tudni, mi az, ami már túl van az elfogadhatóságon, függetlenül attól, hogy épp kodifikálva van-e. Operába sem tilos a törvény szerint mankiniben menni, aki megteszi, mégis érezni fogja a következményeket. Ugyanez történik most Magyarországgal is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!