Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A magyarországi választók nagy része „bizonytalan”. De nem abban bizonytalan, hogy a két tömb közül melyiket válassza, hanem inkább abban, hogy nem kellene-e hátat fordítania ennek az egésznek.

Bárki fölteheti magának a kérdést: miért annyira gyűlölködő, negativista és nihilista a – kormánypárti és ellenzéki – pesti sajtó tónusa? Miért uralkodhatik a kölcsönös megvetés, a sötét gyanú? Miért nem olvashatni dicséretet (vagy akár lanyha méltánylatot) úgyszólván soha úgyszólván senkiről? (S ha mégis, ez elkerülhetetlenül külföldi tárgyú: a Magyar Nemzet egyetlen igazán személyi kultuszos ódájának címzettje: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, a fene a tek. szerk. gusztusát!...)

Miért ez az acsarkodás mindenféle enyhület, simogató szellő, derűs epizód nélkül?
A válasz a következő: a pesti kormánypárti sajtó mélyen megveti és utálja a kormánypártot, a pesti ellenzéki sajtó mélyen megveti és utálja az ellenzéket.

Mivel ezt – politikai szolidaritás és egyéb hasonló okok folytán – nincs kedve kimondani, marad az ellenfél egyre durvább szidalmazása (ez többé-kevésbé őszinte), amelyet lelkileg súlyosbít és komorít a saját „oldala” iránti kiábrándult, csalódott, elkeseredett, reménytelen, de be nem vallott ellenségesség. A dolog nem teljesen szimmetrikus, hiszen a kormánypárti sajtónak az ellenzék mocskolása közben hébe-hóba meg kell védenie a kormány olyik intézkedését (bár ezt is inkább be-beírogató, az újságírószakmán kívüli értelmiségiek végzik a véleményrovatokban). Az ellenzéki sajtó – engedve saját jobb természetének – az omertà megszegésével egyre hangosabban röhög az ellenzéken, halkan sziszeg az ellenzék következetlenségein, marhaságain és erkölcstelenségein.

De az alapeset – ezeknek a másodlagos különbségeknek a készséges elismerése mellett – az, amelyet leírtam.

A pesti sajtó sötét titka (tehát: a kormánypárt iránti néma utálat és megvetés a kormánypárti lapokban, portálokon, műsorokban, az ellenzék iránti, egy kicsit kevésbé néma utálat és megvetés az ellenzéki lapokban, portálokon és műsorokban) ezen a kölcsönös és általános, kétségbeejtő és ijesztő ürességen kívül, legalábbis közvetve céloz, utal valami fontosabbra.

Arra jelesül, hogy a hivatalos, mainstream polgári politika erkölcsi és társadalmi energiái kimerültek. Intellektuálisan nem lehet többé komolyan venni. A kritikus és gondolkodó „kormánypárti” és „ellenzéki” honpolgárok egyre kedvetlenebbül, egyre szkeptikusabban szánják el rá magukat, hogy már megint a (nekik) „kisebbik rosszra” szavazzanak (különösen, hogy a rendkívül aránytalan új választási rendszer lehetetlenné és/vagy értelmetlenné teszi a protesztszavazatot). Csak a negatív politikai érzelmek autentikusak („már nehogy folytassa Orbán!”, „Isten őrizz, még visszajönnek Gyurcsányék!”), azt mindenki tudja, hogy a haza nem derül fényre, akárhogy végződjék ez a provinciális, bárgyú kakaskodás.

Megfigyelhető Nyugaton, de a Magyarországon kívül eső Kelet-Európában is, hogy az érdemleges politikai gondolkodás (beleértve ebbe a színvonalas politikai esszéírást és publicisztikát is, nem pusztán az elméletibb hajlandóságú műveket) egyre kevesebbet törődik az establishment árnyalataival és hétköznapi ténykedésével. A különféle, egymással világnézetileg és stílusban egyre inkább összetéveszthető európai kormányok antiszociális, rasszista, környezetromboló, kultúraellenes lépéseivel szembeni fölháborodás igen gyakran dagad orkánná – anélkül, hogy a valószínűleg hasonló húzásokra készülődő hivatalos ellenzék iránti rokonszenv növekednék.

A nálunk még mindig (immár korszerűtlenül) „civil társadalom”-nak becézett, legutolsónak Magyarországon bontakozó Fundamentalopposition, rendszerellenzék mind közönyösebb a hivatalos irányzatok iránt. És nemcsak azért, amit korábban írtam az európai politikusok robotszerűségéről, bár ez is jellemző, hanem azért, mert az 1989-ben (kivételesen a mi hatásunkra) elkezdődött világtörténelmi periódus – a polgári demokrácia megújulása, töltekezése friss legitimációval – véget ért. A keretében még úgy-ahogy megfogalmazható alternatívák tétje hétről hétre alacsonyabbnak tetszik. A Magyarországon rohamosztagos bakanccsal szétrúgott alkotmányosságért és alapjogi szisztémáért a nép egyetlen könnyet sem ejtett. Szemben a liberális közírás sejtelmével és sejtetésével, ezért aligha a magyar nép hibás. (Mint ahogy az Orbán miniszterelnöktől a Népszabadság hétvégi mellékletéig ünnepelt gr. Bethlen István korhadt kormányrendszerének hősies megmentése se volt várható a magyar néptől; pedig aztán jött Gömbös, Imrédy, Sztójay, Szálasi.)

Az 1989 óta kialakult politikai demokrácia képtelen volt megvalósítani a demokrácia legfontosabb aspektusát, azaz a nép befolyását az államügyekre. Az Orbán-rezsim ezt csak nyilvánvalóvá teszi, brutálisan kimondja, s ront rajta annyit, amennyit még lehet. Az 1989 utáni kelet-európai polgári demokrácia a nép tudomására hozta korábban is, hogy a politikától a nép orra fokhagymás; az elitek kormányzását a liberálisok szerint az egyéni jogok ellensúlyozzák. De még ha valóban tiszteletben tartották is volna az egyéni jogokat a korábbi kormányzatok (amennyiben meggyőződésesen és hitelesen szabadelvűek lettek volna), az egyéni jogok széleskörű politikai jogok (népi részvétel) nélkül – magukban – nem jelentenek demokráciát.

Gr. Tisza István rendszerében (amely az első volt azoknak a magyarországi rezsimeknek a sorában, amelyek viharos nemzetközi fölháborodást keltettek) is voltak egyéni jogok, pedig a tragikus sorsú államférfi a demokrácia nyílt és ékesszóló ellensége volt, aki következetesen és mély hittel gyűlölte és nézte le a magyar köznépet (no meg az általa csendőrileg elnyomott nemzetiségeket). Az 1914-ben végképp levitézlett arisztokratikus liberalizmus – pláne arisztokrácia és előkelő nagypolgárság híján – sikertelen és paradox föltámadása, majd elsajátítása a világnézet nélküli, részben pártállami gyökerű hivatalnokság által nem vezethetett sehová, csak ehhöz a mélyponthoz. (Mea nekem is culpa.)

A mai kelet-európai meg magyarországi társadalom alapvetően plebejus, egalitárius társadalom. Az egyenlőtlenség és a társadalmi igazságtalanság mégiscsak uralkodó pátosza fönntarthatatlan lenne a biopolitikai posztfasizmus – a cigányokkal szembeni fajgyűlölet, az antiszemitizmus, az öregekkel szembeni exterminista attitűd, a nőellenesség, a homofóbia, a gyerekek iránti össznépi közöny és egyebek – nélkül. De ezek patológiák, amelyekkel a népi részvételre, politikai jogokra, azaz az egalitárius demokratizmusra támaszkodó új közéletben (amelynek nyoma sincs egyelőre) meg lehetne küzdeni. De ha a lecsúszástól joggal rettegő középosztálynak, az apátiába süllyedt munkásosztálynak, a döglődő underclass-nak emberi jogokat és toleranciát prédikál a gőgös szabadelvű elit, csak haragra, legjobb esetben ingerült legyintésre számíthat.

A pesti sajtó – no meg majdnem az egész magyarországi értelmiség – sötét titka, hogy bár nem szívesen, nem jókedvében, de belátta: a viaskodó hivatalos politikai tömbök (ha nem is egyformák teljesen) kaotikus és modortalan „vitája” semmiféle kiutat nem kínál.

A magyarországi választók nagy része „bizonytalan”. De nem abban bizonytalan, hogy a két tömb közül melyiket válassza, hanem inkább abban, hogy nem kellene-e hátat fordítania ennek az egésznek. A politikai csatákat a fölszínen vívó politizáló értelmiség és az újságírószakma ebben az értelemben szintén bizonytalan, bár az egyre irrelevánsabb pártküzdelmekben most talán még van – megvetett és kikacagott – favoritja.

Óriási ütközet lesz, de az utolsó. Az utolsó, amelyikkel még törődött valaki.  

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

Orbán: A magyar demokráciát ért bírálatok politikai természetűek, nincs ténybeli alapjuk

Orbán: A magyar demokráciát ért bírálatok politikai természetűek, nincs ténybeli alapjuk

Különleges utasai voltak egy MÁV-szerelvénynek: egy szamár és egy kecske vonatozott

Különleges utasai voltak egy MÁV-szerelvénynek: egy szamár és egy kecske vonatozott

10 ország is megrendezné a 2023-as női foci-világbajnokságot

10 ország is megrendezné a 2023-as női foci-világbajnokságot

Három gyermek kapta a halálra vert kunmadarasi kislány szerveit

Három gyermek kapta a halálra vert kunmadarasi kislány szerveit

Megnősült a „Szikla”

Megnősült a „Szikla”