Mindent bevallottam. Nem nagyon volt mit, de azt kiszedték belőlem. Az ember ilyenkor átgondolja az életét: valahol valamit alapjaiban rontott el. Nem jól választott szakmát, földrészt, világnézetet, nem elég tehetséges, szorgalmas, ügyes. Azért nincs semmije. Most már mindegy, az én hibám. Ezt nem panaszkodásból mondom, mindössze érzékeltetni szeretném, hogy mekkora örömöt okoz, amikor befizethetem a kormánynak, amit megkerestem.

Ők azt sokkal, de sokkal nagyvonalúbban költik el. Én nem tudok mást, csak spórolni. Nem enni, nem venni ruhát, nem menni nyaralni. Ők nem smucigoskodnak ennyit a pénzemmel. Lazán elköltenek 6 milliárdot nemzeti banki kommunikációra. Én például soha nem költenék 6 milliárdot nemzeti banki kommunikációra sem az én pénzemből, sem a máséból. Ezért is van az, hogy én vagyok az, aki adózik és ők azok, akik az adómat elköltik. Nem 5,73 milliárdot. Nem 4,25-öt, kereken 6-ot. Velem ellentétben ők nem számolnak ki forintra mindent. Ők tudnak kerekíteni. A kerekíteni tudás az a csodálatos képesség, amellyel kizárólag állami döntéshozók rendelkeznek. Mennyit költsünk kommunikációra, Árpi? Legyen mondjuk 6 milliárd, Gyuri. A létezés hierarchiájában ez a „legyen mondjuk” választja el az adófizetők és az adóelköltők kasztjait egymástól. Az adózók nem ismerik azt, hogy legyen mondjuk. Sem akkor, amikor kiírják a hajvágás árát, sem akkor, amikor a bérükről tárgyalnak, sem akkor, amikor adóbevallást készítenek, nekik muszáj számolniuk. A „legyen mondjuk” a kormány privilégiuma.

Legyen mondjuk stadion a kiskertemben. Legyen mondjuk külön testőrségem. Legyen mondjuk a felcsúti polgármesterből nagyherceg. Aki a saját pénzét költi, nem venne 3 milliárdért elemzéseket a Századvégtől, nem hirdetne 270 millióért a Heti Válaszban, hanem megnézné, hol jön ki ugyanaz olcsóbban, leszámítva persze, ha valahol a végén az a pénz az övé vagy a barátaié lesz. Ezt a szempontot átmenetileg tegyük félre. Lopás nélkül is ugyanaz a helyzet. Aki a saját pénzét költi, nem létesítene 300 nézőnek 3500 fős stadiont. Ilyenre egyedül az képes, aki még soha, egyetlen napig sem keresett az államtól független pénzt. Nem azt mondom, hogy nem dolgozott. Csak éppen olyan helyen dolgozott, ahol legyen mondjuk alapon dől el az autópálya nyomvonalától a kormányzati háttérintézmények számán keresztül a saját fizetésük mértékéig minden.

Ők még sosem voltak kint a hidegben. Ahol a felelőtlen döntés következménye nem a következő választáson jelentkezik néhány elvesztett mandátum formájában, hanem mint csőd már másnap. Az országot olyan emberek vezetik, akik ezt az alapvető személyiségfejlesztő élményt nem élték át. Ez meglátszik az adótörvényeken, a számviteli szabályokon, a hatósági eljárásokon. Még nem vezettek céget, olyat, amelyik a piacról él, nem az államból. Még sosem jártak a valódi adózók oldalán. Amikor pénz kell nekik, elveszik az egyik költségvetési sorról és átteszik a másikra. Ha már nincs pénz sehol, elveszik tőled. Az atomerőműre vonatkozó döntésüket kevesebb számítás előzte meg, mint amennyit más a mobilja lecserélése előtt elvégez. A megtérülés nem az adóelköltők problémája. Nekik nem számít. Mert te fizeted.

Akár lopnak, akár hibáznak, az egészet te fizeted.

Esküvői kátyúzás. Te fizeted. MOL-részvények. Te fizeted. Bankadó. Azt is te fizeted. TEK, stadion, Századvég. Ezeket mind-mind te fizeted. Még Obersovszky Péter kérdéseit is te fizeted. Te állítasz emlékművet 200 millióért, ha fordul a kocka, te bontod le 40 millióért, te aszfaltozod le az utcát az alpolgármester házáig, te foglalkoztatod Kumin Ferencet és Kerényi Imrét, te tartod el az egész sleppet, azokat is, akik nem csinálnak semmit, de tényleg semmit, és azokat is, akik miatt el akarod hagyni az országot. Akik minden nap éreztetik veled, hogy ez csak az ő hazájuk. A te pénzedből működtetik a rendszert ellened.

Belőlem nőttek ők, mint fatörzsből gyönge ága

Ezért olyan elmondhatatlan jó érzés adózni. Küldtem egy kis pénzt Lajosnak, a Békemenetnek, a profi focinak. Ők megérdemelnek még egy esélyt. Amikor vásárolni megyek, viszek magammal zacskót, hogy arra ne kelljen feleslegesen költeni, kicsit ciki, de ez van, ha pénz nincs, annak viszont örülök, hogy szerény lehetőségeim erejéig hozzájárulhatok a belügyminiszter volt :) cégeinek fejlődéséhez. Hozzájárulnék máshoz is, sajnos a bevalláson nem volt közlemény rovat, ezért innen adok felhatalmazást arra, úgy is mint befizető, hogy a közmédiára szánt 70 milliárdot az éhező gyerekeknek adják. Van belőlük legalább százezer.

Mondhatja erre valaki, hogy demagógia, de az elég ostobaság lenne, mert a költségvetés a világ legegyszerűbb rendszere, amit itt elköltenek, azt nem lehet elkölteni ott, és fordítva. Márpedig amíg van egyetlen csecsemő, aki nem kap tápszert a kórházban, ha az anya nem visz magával, addig erkölcstelen szemétség 1 milliárdot elkölteni Rákay Philip műsorára. Ez ilyen szimpla ügy. Mínusz egymilliárd a „köztévé” soron, plusz egymilliárd a „tápszer” soron.

Inkább őket segélyezném, mint a megbukott államfőt. Na ez a demagógia.

Amikor adót fizetünk, arra gondolunk, hogy mostantól az állam szíve egy kicsit értünk is dobog. Ami persze hülyeség. Az adódból működtetett rendőrség azzal szívat, hogy két méterrel a záróvonal vége előtt fordultál meg éjjel kettőkor. Az adódból működtetett iskolarendszer megnyomorítja a gyereked. Az orvos, aki tőled kapja a fizetését, meg van sértődve, hogy létezel.

Fel is merül az emberben időnként a kérdés, tulajdonképpen miért is fizetünk adót. Főleg miért ennyit. Ha az állam egy étterem lenne, már rég ráborítottuk volna az asztalt. Adónak ugye azt a rezsit hívjuk, amit az állam fenntartásáért fizetünk. Ez a rezsi folyamatosan nő. A kormány más bevételével veri a rezsicsalánt. Pedig azért a szolgáltatásért, ami nyújt, pofátlanság ennyit kérni. Legyen a rezsi mondjuk a negyede.

Egy kis kiruccanás

Ezt a következőképpen lehet elérni. Az ötletet a kormánypártok adták, bár jó szokásuk szerint, itt is másoknak találtak ki szabályokat. Ők álltak elő azzal, hogy ne érettségizhessen úgy diák, ha nem végzett közhasznú munkát.

Az én javaslatom: ne lehessen úgy képviselő vagy állami vezető valaki, ha nem dolgozott előtte piaci cégnél. Mivel az államigazgatás hamar módosult tudatállapothoz vezet, két parlamenti ciklusnál hosszabban senki ne lehessen folyamatosan képviselő vagy állami vezető. Egy ciklust legyen muszáj eltölteni kint a hidegben.

Nem állami vállalatnál. Nem olyan cégnél, amelyik állami megrendelésekből él. Ezek kizáró feltételek. Vissza a természetbe. Meg kell ismerkedniük az adófizetőkkel. Fantasztikus dolgokat fognak tapasztalni azzal kapcsolatban, milyen, amikor az állam rosszabbik végén állnak. Ha túlélik, mehetnek be a melegbe a friss élményeikkel. Nem lesz többet év közben megváltoztatott adószabály. Nem lesznek különadók. A bürokráciánál csupán az adók mértéke fog radikálisabban csökkeni.

Ez az optimista forgatókönyv. A valószínűbb változat szerint két ciklus alatt, a biztonság kedvéért, előre mindent ellopnának.