A márciusi 7-i brüsszeli EU–Törökország-csúcs eredménytelenül zárult, de tanulságai azért bőven vannak. Nagy várakozás és szokatlan optimizmus előzte meg a csúcstalálkozót.  A várakozások mögött nem csak a szokásos csodavárás, a wishful thinking állt, hanem számos biztató előjel is. Az előző héten Merkel kancellár Davutoglu török miniszterelnökkel egyeztetett, a megelőző pénteken Tusk, az ET elnöke pedig Erdogan elnökkel folytatott tárgyalásokat, és ezek nyomán körvonalazódni látszott egy ésszerű megállapodás a tavaly novemberi közös akcióterv végrehajtásáról.

Az uniós vezetők joggal gondolták, hogy a hétfői csúcs csak a hónapok óta húzódó tárgyalások, egyeztetések formális és egyben ünnepélyes lezárása lesz. Az előzetes tervek szerint nem is szántak túl sok időt a csúcstalálkozóra: úgy tervezték, hogy egy munkaebéd utáni rövid formális üléssel már délután végeznek a Brüsszelbe sereglett állam- és kormányfők.

A török zsarolás

A hétfői nap valóságos hidegzuhanyként érte a bizakodó, már előre a megállapodás jelentőségét hangsúlyozó vezetőket. Davutoglu miniszterelnök ugyanis alig 72 órával a Tusk–Erdogan szóbeli megállapodást követően új és meglehetősen ambiciózus követelésekkel állt elő. Míg eredetileg az európai vezetők a novemberi akcióterv gyors és hatékony végrehajtására vonatkozó megállapodás megkötésére készültek, a törökök ezt újabb és meglehetősen érzékeny feltételekhez kötötték. Azt kérték, hogy 2018-ig a korábbi megállapodásban szereplő 3 milliárd euró támogatást duplázza meg az EU, és ígérjen újabb 3 milliárdot a törökországi  menekülttáborok fenntartására. Továbbá szorgalmazták, hogy minden egyes általuk visszafogadott szír migránsért cserébe az EU egy másikat a menekülttáborokból helyezzen át Európába. Követelték a teljes körű vízummentesség korai bevezetését (egyes források június 1-i, mások július 1-i határidőt jeleztek) a tervezett részleges októberi vízummentességgel szemben. Ha lúd, akkor legyen kövér: újabb öt tárgyalási fejezet megnyitását és a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását is feltételül szabták. Különös iróniája ennek a követelésnek, hogy ezek között szerepel a jogállamiságra vonatkozó fejezet is, márpedig ezen a téren az ellenzéki Zaman sajtókonszern állami felügyelet alá vonása és a tiltakozó tüntetések brutális feloszlatása után elég rosszul állnak.

Nem csoda, hogy a törökök arcátlanságát megtapasztalva a hírek szerint csaknem felrobbant a tárgyalóterem. Nem is annyira az új követelések tartalma (bár azok között is van meredek kívánság), hanem annak váratlan előterjesztése és a korábbi megállapodások látványos ignorálása váltotta ki a felháborodást. Az isztambuli nagy bazár ideiglenesen Brüsszelbe tette át a székhelyét.

Abból, ami történt, aggasztó tanulságok vonhatók le Törökország megbízható, kiszámítható partneri mivoltára vonatkozóan. Ha most képesek megváltoztatni az álláspontjukat hetvenkét óra alatt, vajon mennyire bízhatunk meg abban, hogy korrekt módon végrehajtják a megállapodást a jövőben? Arról is tanúságot tettek, hogy egy tekintetben máris EU-konform módon viselkednek: az EU szorult helyzetét látva legalább olyan gátlástalanul és valószínűleg ugyanolyan eredményesen tudnak zsarolni, mint Ciprasz vagy Cameron (vannak még további versenyzők is). Ez nagyon rossz előjel a kilátásba helyezett majdani tagságukra vonatkozóan is: biztos, hogy ilyen új tagot szeretnénk a klubba felvenni?

Nem Orbánon múlt

A kiszivárgott hírek szerint az új feltételek komoly ellenállásba ütköztek a tanácsülésen. A ciprusi elnök az új fejezetek megnyitását utasította el (eddig is ők hátráltatták ezeknek a fejezeteknek a megnyitását), Görögország is ellenezte a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, a francia elnök az újabb 3 milliárd eurót csak 2018 után tartja elképzelhetőnek és a vízumliberalizációt is újabb feltételekhez köti, Renzi olasz miniszterelnök ahhoz ragaszkodott, hogy Törökország a megállapodásban vállaljon garanciát a sajtószabadság biztosítására, a lengyel miniszterelnök arra kért biztosítékot, hogy nem lesz újabb kötelező áthelyezési és elosztási séma, Magyarország és Szlovákia jogfenntartó nyilatkozatot kíván tenni, hogy a kvótával kapcsolatos Európai Bírósági döntésig semmiféle újabb kötelezettség nem terheli őket. Ilyen körülmények között a teljes kudarc fenyegette a találkozót.

Ám a nagy négyest (Merkel, Rutte, Tusk, Juncker) nem olyan fából faragták, hogy könnyen meghajoljanak a realitások előtt. Mindannyian, más-más okok miatt, eredménykényszer alatt állnak: egyszerűen nincsenek abban a helyzetben (egyébként Európa sem), hogy széttárják a kezüket és beismerjék a kudarcot. Ekkor függesztették fel a tanácskozást és megkezdődött a maratoni egyeztetéssorozat annak érdekében, hogy valamiféle felmutatható eredménnyel záruljon ez a minden tekintetben rendkívüli csúcstalálkozó. Éjfél után, az egyébként kulináris különlegességeket is ígérő vacsorát is kihagyva megszülték az egeret a hegyek.

Nincs ugyan megállapodás, de van egy elvi megállapodástervezet. Igaz, számos nyitott kérdés maradt és több ellenvetés a találkozó után is elhangzott, de nyíltan egyik résztvevő sem határolódott el a homályos zárónyilatkozattól. A vezetők részéről elhangzottak a kötelezően optimista nyilatkozatok, de ezek őszintesége vetekedett a szakadék mélyéről felharsanó gúnykacajéval. A kincstári optimizmus szerint a jövő heti rendes csúcstalálkozó második napján, amire Davutoglut is meghívták, létrejöhet a végleges megállapodás. Azt még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mit fog tartalmazni, de a mostani elvi egyetértés alapján az sejthető, hogy a törökök jelentős részben érvényesíteni tudják az újonnan előadott igényeiket.

Van egy másik fontos tanulsága is ennek a történetnek. Az EU végtelenül kiszolgáltatott helyzetben van, nincs valódi B terve és nincs alternatív opciója a helyzet kezelésére. Az EU-vezetők úgy vélik, hogy vagy megállapodnak Törökországgal és akkor kezelhetővé válik a menekültválság, vagy pedig folytatódik a korlátlan beáramlás, amely lassan az EU létét fenyegeti.

A túlélés láthatólag mindent megér számukra, és ezt a törökök is pontosan tudják.

Európai akaratgyengeség

Csakhogy ennek nem kéne így lennie, mert meggyőződésem, hogy van alternatíva, csak a politikai akarat hiányzik hozzá. Az EU-nak végre saját kezébe kellene vennie a sorsát, ami persze szintén áldozatokkal jár, de legkésőbb Rotschild óta tudjuk, hogy nincs ingyenebéd. Ez a közös határőrizet és parti őrség megerősítését jelenti, a NATO már elindított égei-tengeri járőrözésének és az átkelők feltartóztatásának és visszaszállításának teljes körűvé tételével. Ennél is fontosabb lenne Szíriában, a Földközi-tengeri partvidéken (valahol Tartusz és Latakia között) katonai erővel létrehozni egy humanitárius biztonsági övezetet, a menedékkérőket ott fogadni, az átkelőket oda visszaszállítani, és számukra ott biztosítani szállást, teljes körű ellátást, iskoláztatást mindaddig, amíg Szíriában nem rendeződik a helyzet. Ezzel eleget tennének az emberiességi követelményeknek és egyúttal véget vethetnének a menedékkérők korlátlan és ellenőrizetlen beáramlásának. Attól tartok, hogy ez az alternatíva komolyan fel sem merül a tárgyalásokon. Akkor pedig marad a bazári alkudozás a törökökkel.

Volt ennek a csúcstalálkozónak egy hazai fogyasztásra szánt kommunikációs terméke is. A tömegszórakoztatás kormányzati nagyágyúi úgy gondolták, hogy Brüsszelből is biztosítani kell a magyar közvélemény napi kábítószer-szükségletét. Nem tudjuk, hogy kinek az agyából pattant ki a zseniális ötlet, de az MTI, a közmédia és persze Kovács Zoltán kormányszóvivő triója hajtotta végre a nemesnek aligha nevezhető feladatot. Gyorshírben azzal kábították az erre mindig fogékony nagyérdeműt, hogy Orbán Viktor vétója miatt szakadt félbe a csúcstalálkozó és még azt is tudatták, hogy Orbán Viktor a menekültek Törökországból Európába történő betelepítése miatt vétózott. Bár ez a minden alapot nélkülöző médiahack gyorsan lelepleződött, addigra már szinte minden magyar hírközlő medium továbbította a hazug információt az érdeklődőknek.

Mondanunk sem kell, hogy sem Orbán Viktor, sem más nem vétózott, nem is vétózhatott, mert nem volt végleges szövegtervezet, azaz nem volt döntési helyzet. A török követelésekkel szemben sokan megfogalmaztak erős fenntartásokat (nem Orbán Viktor volt a legerőteljesebb ellenző), ezért függesztették fel a tanácskozást és egy új tervezet kidolgozását kezdték meg. Ezt sem véglegesítették, tehát szavazás erről sem volt, majd lesz a jövő héten. Külön érdekesség, hogy a kormányszóvivő szerint a Törökországból történő áttelepítésre mondott nemet a magyar miniszterelnök, ugyanakkor ez a késő éjszaka egyeztetett és jövő héten megvitatandó tervezetnek is része maradt. Ezek szerint mégsem volt vétó. Kíváncsian várjuk, hogy amikor majd jövő pénteken Orbán Viktor ezt megtehetné, vajon megteszi-e. Őszintén reméljük, hogy nem, mert ezzel azt a szerény eredményt is megcsáklyázná, amit a reménybeli megállapodás hozhat.

Ennek a hazai intermezzónak nincs túl nagy jelentősége, már hozzá is szoktunk ezekhez a csúsztatásokhoz, de azért azt a polgári illem kedvéért jegyezzük meg, hogy az MTI, a közmédia és személyesen Kovács Zoltán bocsánatkéréssel tartozik a magyar embereknek, akiket megpróbáltak csúnyán becsapni. Nem rajtuk múlt, hogy a trükk hamar lelepleződött.