Nem Orbán vétózott, de nélküle is van elég baj. Mit lehet tenni a török zsarolás ellen?
A márciusi 7-i brüsszeli EU–Törökország-csúcs eredménytelenül zárult, de tanulságai azért bőven vannak. Nagy várakozás és szokatlan optimizmus előzte meg a csúcstalálkozót. A várakozások mögött nem csak a szokásos csodavárás, a wishful thinking állt, hanem számos biztató előjel is. Az előző héten Merkel kancellár Davutoglu török miniszterelnökkel egyeztetett, a megelőző pénteken Tusk, az ET elnöke pedig Erdogan elnökkel folytatott tárgyalásokat, és ezek nyomán körvonalazódni látszott egy ésszerű megállapodás a tavaly novemberi közös akcióterv végrehajtásáról.
Az uniós vezetők joggal gondolták, hogy a hétfői csúcs csak a hónapok óta húzódó tárgyalások, egyeztetések formális és egyben ünnepélyes lezárása lesz. Az előzetes tervek szerint nem is szántak túl sok időt a csúcstalálkozóra: úgy tervezték, hogy egy munkaebéd utáni rövid formális üléssel már délután végeznek a Brüsszelbe sereglett állam- és kormányfők.
A hétfői nap valóságos hidegzuhanyként érte a bizakodó, már előre a megállapodás jelentőségét hangsúlyozó vezetőket. Davutoglu miniszterelnök ugyanis alig 72 órával a Tusk–Erdogan szóbeli megállapodást követően új és meglehetősen ambiciózus követelésekkel állt elő. Míg eredetileg az európai vezetők a novemberi akcióterv gyors és hatékony végrehajtására vonatkozó megállapodás megkötésére készültek, a törökök ezt újabb és meglehetősen érzékeny feltételekhez kötötték. Azt kérték, hogy 2018-ig a korábbi megállapodásban szereplő 3 milliárd euró támogatást duplázza meg az EU, és ígérjen újabb 3 milliárdot a törökországi menekülttáborok fenntartására. Továbbá szorgalmazták, hogy minden egyes általuk visszafogadott szír migránsért cserébe az EU egy másikat a menekülttáborokból helyezzen át Európába. Követelték a teljes körű vízummentesség korai bevezetését (egyes források június 1-i, mások július 1-i határidőt jeleztek) a tervezett részleges októberi vízummentességgel szemben. Ha lúd, akkor legyen kövér: újabb öt tárgyalási fejezet megnyitását és a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását is feltételül szabták. Különös iróniája ennek a követelésnek, hogy ezek között szerepel a jogállamiságra vonatkozó fejezet is, márpedig ezen a téren az ellenzéki Zaman sajtókonszern állami felügyelet alá vonása és a tiltakozó tüntetések brutális feloszlatása után elég rosszul állnak.
Nem csoda, hogy a törökök arcátlanságát megtapasztalva a hírek szerint csaknem felrobbant a tárgyalóterem. Nem is annyira az új követelések tartalma (bár azok között is van meredek kívánság), hanem annak váratlan előterjesztése és a korábbi megállapodások látványos ignorálása váltotta ki a felháborodást. Az isztambuli nagy bazár ideiglenesen Brüsszelbe tette át a székhelyét.
Abból, ami történt, aggasztó tanulságok vonhatók le Törökország megbízható, kiszámítható partneri mivoltára vonatkozóan. Ha most képesek megváltoztatni az álláspontjukat hetvenkét óra alatt, vajon mennyire bízhatunk meg abban, hogy korrekt módon végrehajtják a megállapodást a jövőben? Arról is tanúságot tettek, hogy egy tekintetben máris EU-konform módon viselkednek: az EU szorult helyzetét látva legalább olyan gátlástalanul és valószínűleg ugyanolyan eredményesen tudnak zsarolni, mint Ciprasz vagy Cameron (vannak még további versenyzők is). Ez nagyon rossz előjel a kilátásba helyezett majdani tagságukra vonatkozóan is: biztos, hogy ilyen új tagot szeretnénk a klubba felvenni?
A kiszivárgott hírek szerint az új feltételek komoly ellenállásba ütköztek a tanácsülésen. A ciprusi elnök az új fejezetek megnyitását utasította el (eddig is ők hátráltatták ezeknek a fejezeteknek a megnyitását), Görögország is ellenezte a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, a francia elnök az újabb 3 milliárd eurót csak 2018 után tartja elképzelhetőnek és a vízumliberalizációt is újabb feltételekhez köti, Renzi olasz miniszterelnök ahhoz ragaszkodott, hogy Törökország a megállapodásban vállaljon garanciát a sajtószabadság biztosítására, a lengyel miniszterelnök arra kért biztosítékot, hogy nem lesz újabb kötelező áthelyezési és elosztási séma, Magyarország és Szlovákia jogfenntartó nyilatkozatot kíván tenni, hogy a kvótával kapcsolatos Európai Bírósági döntésig semmiféle újabb kötelezettség nem terheli őket. Ilyen körülmények között a teljes kudarc fenyegette a találkozót.
Ám a nagy négyest (Merkel, Rutte, Tusk, Juncker) nem olyan fából faragták, hogy könnyen meghajoljanak a realitások előtt. Mindannyian, más-más okok miatt, eredménykényszer alatt állnak: egyszerűen nincsenek abban a helyzetben (egyébként Európa sem), hogy széttárják a kezüket és beismerjék a kudarcot. Ekkor függesztették fel a tanácskozást és megkezdődött a maratoni egyeztetéssorozat annak érdekében, hogy valamiféle felmutatható eredménnyel záruljon ez a minden tekintetben rendkívüli csúcstalálkozó. Éjfél után, az egyébként kulináris különlegességeket is ígérő vacsorát is kihagyva megszülték az egeret a hegyek.
Nincs ugyan megállapodás, de van egy elvi megállapodástervezet. Igaz, számos nyitott kérdés maradt és több ellenvetés a találkozó után is elhangzott, de nyíltan egyik résztvevő sem határolódott el a homályos zárónyilatkozattól. A vezetők részéről elhangzottak a kötelezően optimista nyilatkozatok, de ezek őszintesége vetekedett a szakadék mélyéről felharsanó gúnykacajéval. A kincstári optimizmus szerint a jövő heti rendes csúcstalálkozó második napján, amire Davutoglut is meghívták, létrejöhet a végleges megállapodás. Azt még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mit fog tartalmazni, de a mostani elvi egyetértés alapján az sejthető, hogy a törökök jelentős részben érvényesíteni tudják az újonnan előadott igényeiket.
Van egy másik fontos tanulsága is ennek a történetnek. Az EU végtelenül kiszolgáltatott helyzetben van, nincs valódi B terve és nincs alternatív opciója a helyzet kezelésére. Az EU-vezetők úgy vélik, hogy vagy megállapodnak Törökországgal és akkor kezelhetővé válik a menekültválság, vagy pedig folytatódik a korlátlan beáramlás, amely lassan az EU létét fenyegeti.
A túlélés láthatólag mindent megér számukra, és ezt a törökök is pontosan tudják.
Csakhogy ennek nem kéne így lennie, mert meggyőződésem, hogy van alternatíva, csak a politikai akarat hiányzik hozzá. Az EU-nak végre saját kezébe kellene vennie a sorsát, ami persze szintén áldozatokkal jár, de legkésőbb Rotschild óta tudjuk, hogy nincs ingyenebéd. Ez a közös határőrizet és parti őrség megerősítését jelenti, a NATO már elindított égei-tengeri járőrözésének és az átkelők feltartóztatásának és visszaszállításának teljes körűvé tételével. Ennél is fontosabb lenne Szíriában, a Földközi-tengeri partvidéken (valahol Tartusz és Latakia között) katonai erővel létrehozni egy humanitárius biztonsági övezetet, a menedékkérőket ott fogadni, az átkelőket oda visszaszállítani, és számukra ott biztosítani szállást, teljes körű ellátást, iskoláztatást mindaddig, amíg Szíriában nem rendeződik a helyzet. Ezzel eleget tennének az emberiességi követelményeknek és egyúttal véget vethetnének a menedékkérők korlátlan és ellenőrizetlen beáramlásának. Attól tartok, hogy ez az alternatíva komolyan fel sem merül a tárgyalásokon. Akkor pedig marad a bazári alkudozás a törökökkel.
Volt ennek a csúcstalálkozónak egy hazai fogyasztásra szánt kommunikációs terméke is. A tömegszórakoztatás kormányzati nagyágyúi úgy gondolták, hogy Brüsszelből is biztosítani kell a magyar közvélemény napi kábítószer-szükségletét. Nem tudjuk, hogy kinek az agyából pattant ki a zseniális ötlet, de az MTI, a közmédia és persze Kovács Zoltán kormányszóvivő triója hajtotta végre a nemesnek aligha nevezhető feladatot. Gyorshírben azzal kábították az erre mindig fogékony nagyérdeműt, hogy Orbán Viktor vétója miatt szakadt félbe a csúcstalálkozó és még azt is tudatták, hogy Orbán Viktor a menekültek Törökországból Európába történő betelepítése miatt vétózott. Bár ez a minden alapot nélkülöző médiahack gyorsan lelepleződött, addigra már szinte minden magyar hírközlő medium továbbította a hazug információt az érdeklődőknek.
Mondanunk sem kell, hogy sem Orbán Viktor, sem más nem vétózott, nem is vétózhatott, mert nem volt végleges szövegtervezet, azaz nem volt döntési helyzet. A török követelésekkel szemben sokan megfogalmaztak erős fenntartásokat (nem Orbán Viktor volt a legerőteljesebb ellenző), ezért függesztették fel a tanácskozást és egy új tervezet kidolgozását kezdték meg. Ezt sem véglegesítették, tehát szavazás erről sem volt, majd lesz a jövő héten. Külön érdekesség, hogy a kormányszóvivő szerint a Törökországból történő áttelepítésre mondott nemet a magyar miniszterelnök, ugyanakkor ez a késő éjszaka egyeztetett és jövő héten megvitatandó tervezetnek is része maradt. Ezek szerint mégsem volt vétó. Kíváncsian várjuk, hogy amikor majd jövő pénteken Orbán Viktor ezt megtehetné, vajon megteszi-e. Őszintén reméljük, hogy nem, mert ezzel azt a szerény eredményt is megcsáklyázná, amit a reménybeli megállapodás hozhat.
Ennek a hazai intermezzónak nincs túl nagy jelentősége, már hozzá is szoktunk ezekhez a csúsztatásokhoz, de azért azt a polgári illem kedvéért jegyezzük meg, hogy az MTI, a közmédia és személyesen Kovács Zoltán bocsánatkéréssel tartozik a magyar embereknek, akiket megpróbáltak csúnyán becsapni. Nem rajtuk múlt, hogy a trükk hamar lelepleződött.
Mennyivel növekszik egy férfi értéke, ha tizenöt centivel magasabb? Mennyi esélye van párt találnia egy társkeresőn egy kedves, átlagosan kinéző, átlagosan jól kereső nőnek, ha nincs semmi speciális tulajdonsága? Mi a társkeresés beépített kockázata? Egy harminckilenc éves nő még harmincasnak számít? Kritika a Többesélyes szerelem című filmről.
