Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője néhány napja a Népszabadság kérdésére, miszerint hajlandó-e visszafizetni a Soros Alapítványtól kapott támogatást, az alábbi ütős választ adta:

Nincs is semmi bajunk ezzel a válasszal. De vajon tudatában volt-e Szájer annak, hogy ezzel mit üzent főnökeinek?

A Népszabadság újságírója ugyanis nem magától ötlötte ki ezt a kérdést, és nem is Soros György sugallatára tette föl, hanem bizony Lázár János vetette fel a legutóbbi kormányinfón, forrásként Orbán Viktorra hivatkozva. Lázár azt mondta, hogy Orbán kész visszafizetni a támogatást, amennyiben ezt kéri tőle a Soros Alapítvány.

A logika alapvető szabályai szerint tehát Szájer saját főnökeit vádolta meg azzal, hogy még mindig nem sajátították el a demokrácia és a polgári szabadságjogokra alapozott társadalom, a szabad gondolkodás leglényegesebb alapjait sem. Mintha főnökei arról is elfelejtették volna értesíteni Szájert, hogy Orbán szerint – Lázár tolmácsolásában – minden fideszes kész visszafizetni a Soros Alapítványnak a támogatást, ha ilyen kérés érkezik hozzájuk. Szájer elutasító, sőt felháborodott válaszából arra következtethetünk, hogy ő már vagy nem tekinti magát fideszesnek, vagy fellázad a főnöki instrukciók ellen. Ismerve eddigi pályafutását, mindkét lehetőség felettébb valószínűtlennek tűnik.

Akkor mégis miről van szó? Szerintem arról, hogy Szájer Józsefnek Brüsszelben (ahová egyébként a magyar kormány nem tanácsolja honfitársainknak a látogatást, most már érteni véljük, hogy miért) vannak őszinte és tiszta pillanatai. Nemrégen a Politico hírportál újságíróinak panaszolta el, hogy milyen nehéz a kormány álláspontjának képviselete Brüsszelben, most pedig főnökeinek szólt be keményen. Az álmoskönyvek szerint ez semmi jót nem jelent a jövőjére nézve.

Talán menti némiképp a beszólást a nyilatkozat folytatása. A csúsztatás kísértésének azért ő sem tud ellenállni:

Ha Soros György oxfordi tanulmányi ösztöndíja elfogadásának harminc évvel ezelőtt az lett volna a feltétele, hogy onnantól kezdve egyet kell értenem vele, akkor sosem fogadtam volna el azt.

Természetesen soha nem volt ilyen feltétele az ösztöndíjnak, és a díjazottak többsége számos kérdésben már az ösztöndíj elfogadásának idején vagy később sem értett egyet Soros György egyes nézeteivel. Nem az teszi rendkivül visszássá és erkölcsileg elfogadhatatlanná a magyar kormány képviselőinek magatartását ebben az ügyben, hogy valamely, vagy éppen számos kérdésben nem értenek egyet Soros Györggyel, hanem az a hecckampány, amit ellene folytatnak.

Soros Györgyöt démonizálják, első számú közellenségnek nevezték ki, és mint Lázár Jánostól megtudtuk, alapítványának tevékenységét titkosszolgálati eszközökkel is követik. Ezzel a magyar kormány persze nincs egyedül a világon: olyan vezetőkkel kerül egy társaságba, mint a néhai Milosevics vagy Putyin, Alijev, Nazarbajev és a sor még hosszan folytatható – de szalonképes demokrata egy sincs közöttük. Egy különbség mégis maradt: a felsorolt személyek (kis híján urakat írtam, de a tévedést gyorsan javítottam) legalább soha nem voltak kedvezményezettjei Soros György alapítványainak.

Ettől még persze a magyar kormány teheti azt, amit tesz, visza sem kell fizetniük semmit. Csak mégis nagyon szánalmas ez az egész.