A munkásosztály megosztása

Kinek az autóját is osztja meg az uberes kivel? Milyen közösséget is alkotnak az uberesek és utasaik? E kérdéseknek akár értelmük is lehetne, ha ez a biznisz – amelynek most, már csak magyarországi kivonulása miatt is az Uber az egyik legtöbbet emlegetett élharcosa – az lenne, aminek hívják. Merthogy a neve sharing – azaz megosztáson alapuló – economy vagy másképpen közösségi, illetve az EU vadiúj szakkifejezésével kollaboratív gazdaság.

Ha így hívják, hát legyen. De azért érdemes elgondolkozni azon, hogy nem véletlenül van másik nemzetközi neve is: gig economy. A gig eredetileg zenészek hakniját, vendégszereplését, másodállásban végzett fellépését jelenti. És ezt nem nyelvművelési okból hozom szóba, hanem azért, mert

a megosztásos-közösséges duma, bármennyire elterjedt is, fontos dolgot tart homályban.

A megosztásos, közösségi gazdaság igazából az lenne, amiben nincs üzlet, nincs nyereség, hanem az, aminek hívják. Az én felfogásom szerint példa erre, méghozzá szép, régi példa a kaláka, amikor az emberek felváltva segítenek egymásnak házat építeni, vagy az a szintén szép, de főképp praktikus szokás, amikor disznóvágás után kóstolót visznek egymásnak a szomszédok, később meg, amikor máshol vágnak disznót, ők is kapnak, amiben nemcsak kapni jó, hanem az is hasznos, hogy a romlandó áruból mindig frisset eszik mindenki. Kevésbé történelmi példa az autóstop, amikor az autós ingyen osztja meg a kocsiját a pénztelen utazóval, és még éppen a határon belül mozog a telekocsi, amíg költségmegosztásról és nem pluszpénzről szól.

De az uberes autója kivel is van megosztva? Az utassal nem, az nem osztozik, hanem fizet, és nagyjából azt kapja a pénzéért, mintha taxiba ülne. Az autót az uberes leginkább saját magával osztja meg, tudniillik, mint magánszemély átengedi a magánautóját a kisvállalkozónak, aki szintén ő maga. Ez nem nagyon, legalábbis nem elvben különbözik attól, hogy a taxisok is a saját autójukat használják (értsd: nem valamiyen taxivállalat autóját vezetik alkalmazottként, mert ez már eléggé kiment a szokásból). És hol is van ebben a közösség? Én nemigen látom. Akik ugyanazt a szolgáltatást veszik igénybe, még nem válnak közösséggé, nem úgy, mint jó esetben mondjuk a közösen kertészkedők vagy az egymás gyerekeire felügyelők, mert a tényleg közösségi gazdaságnak ilyen példái is vannak.

Az Uberben és sok hasonló – szálláshelyet bérbeadó, ételt szállító, csomagot kézbesítő – vállalkozásban nem itt keresendő az újdonság. Még csak nem is annyira abban, hogy leginkább okostelefonon lehet megrendelni. Az csak szép, nem pedig fontos, hogy a taxi beúszik a térképen, és a júzer ezt mozizhatja várakozás közben.

Az internet azért fontos, mert piacterein eladhatóvá tesz sok olyan kisebb munkát, amellyel másképp nehéz lenne házalni. Nehéz, de nem lehetetlen. Magánautóval taxizók már a szocializmusban is voltak, és mind a mai napig vannak. A Zimmer Feri is klasszikus az újsütetű Airbnb-hez képest. Csak internet nélkül körülményesebb összehozni a szolgáltatókat a kuncsaftokkal. Ennek a hátterét magyarázta nemrég el Bőgel György, a CEU professzora a Figyelőben. Egy klasszikus közgazdasági fogalomból, a tranzakciós költségekből kiindulva oda lyukadt ki, hogy az elektronikus piacterek révén ma már sok szolgáltatás nyújtásához, sok munka elvégzéséhez nincs szükség olyan vállalatokra, mint a múlt században. (Mondjuk témánkat tekintve pár évtizede ilyen volt az akkori Főtaxi és a Volántaxi.)

És munkavállalókra sincs szükség.

Ezt tükrözi a gig economy név. A főállásban másodállás. A minden alkalommal alkalmi munka.

Vagyis hogy a sofőr, az ételfutár, a csomagkézbesítő és sokan mások úgy dolgoznak a cégeknek, hogy nem alkalmazottak, ők hozzák a munkaeszközt, alacsony bért kapnak, nincs betegállomány, nincs szabadság, nincs biztosítás, sőt nincs biztos munka sem. Vagy legalábbis csak annyira, amennyire feltétlenül muszáj. És a cég, amely természetesen pusztán közvetítő és nem munkaadó, annyit spórol az adókon, a járulékokon – hiszen nincsenek munkavállalói –, amennyit nem szégyell.

Ezen idehaza aligha csodálkozunk, de nem is csak a jó magyar svarcba-okosba ilyen. Ha valaki ráguglizik a szép német Scheinselbständigkeit szóra, sokáig böngészhet. A kapitalizmus e szép kinövésének egy további ágát német vállalkozók – például a hús- és az építőiparban – akár magyar együttműködéssel, de persze bolgárokat, románokat sem elhanyagolva művelik, ebben az irányban a Werkvertrag kifejezés vezet el annak megértéséig, hogyan lehet olcsón termelni saját munkavállalók nélkül. De ez mellékszál, még csak az internethez sincs sok köze, csak azért írtam ide, hogy jelezzem: nem csak a magyar adókivetési és adófizetési morál termel ki unortodox foglalkoztatási formákat.

Még csak nem is azt mondom, hogy baj, ha szerényebb fizetségért ugyan, de azok is munkához jutnak, akiknek nincs különösebb szakképzettségük vagy ha van is, valamiért nem akarnak, nem tudnak rendszeresen dolgozni, és a kicsinél is kisebb vállalkozói létükhöz nem futja több beruházásra, mint egy használt autóra vagy éppen csak egy robogóra. Sőt, ez jó, ez kell. Csak éppen nincs köze sem a megosztáshoz, sem a közösséghez. Inkább a kizsákmányoláshoz – beleértve az önkizsákmányolást –, de hát a kapitalizmus már csak ilyen. Meg egyébként olyan is, hogy a nem feltétlenül baloldali szócsőként ismert Financial Timesban az utóbbi időben fel-felbukkant (például itt és itt), hogy a gig economy jó ugyan, de kellene tenni valamit a foglalkoztatottak szociális biztonságáért, és a bérük leszorítása ellen is.

Az Uber, amely most látványosan kivonult a magyar piacról, nem elsősorban a technikai fejlődésnek az élharcosa, hanem ennek az újfajta foglalkoztatásnak (no meg a nemzetközi nagyvállalatok által szokásosan alkalmazott adóoptimalizálásnak). Nem elsősorban a szép okostelefonos alkalmazásával hódít ott, ahol engedik, hanem azzal, hogy olcsóbb munkaerővel agresszíven mások ára alá kínál, ahol megéri, és ravaszul fölfelé srófolja az árait, ahol teheti. Mondhatjuk úgy is, hogy más umbuldákkal – megengedem, átlátszóbban – manipulál, mint a taxisok. Az pedig irigylésre méltóan ügyes pr eredménye, hogy üzleti vállalkozás helyett sokak szemében a fiatalos életérzés, sőt már-már a szabadság szimbólumává vált.

Az már nagyon másik történet, hogy Budapesten az Ubernek még nagyobb pechje lehetett, mint néhány más nagyvárosban, ahonnan szintén kiutálták. A taxislobbi itt igen erős. Talán egyik-másik fuvarszervező politikai háttere miatt is. Talán azért is, mert errefelé inkább a hajléktalanok és a civilek ellen szokás hatóságilag fellépni, miközben szédítő mélységekbe pillantana az, aki azt próbálná megnézni, miért nem esik évek óta semmi bántódása a taxismaffiának a repülőtéren, a pályaudvaroknál és a pesti éjszakában.