Most valami olyasmit illene/kellene gondolni, hogy 2017 végére érve egy kicsike, talán szóösszetételnek sem nevezhető, netes konstrukció, szövegek sokaságához, személyes bejegyzéshez, kommenthez hozzápasszítható hat karakter változtatta meg a világot.
Mi 2017 legnagyobb tanulsága? Azon túl, hogy egy elszabadult Twitter-bunkó a szabad világ első számú vezetője lehet, továbbá hogy a mesterséges intelligencia már olyan verset és zeneművet ír önállóan, amelyik átmegy a Turing-teszten, illetve hogy a Föld lakossága képes egy év alatt négy és fél milliárdos letöltöttséget összehozni a Despacitónak a YouTube-on? A hurráfeminista énem azt mondatja velem: nincs is nagyobb elégtétel annál, mint hogy a bántalmazás, a nők elleni erőszak kiterjedt jelensége az internetező lakosság érdeklődésének homlokterébe került. Az emberiség jelentős hányada (elvileg a fele) szenved az indokolatlan elnyomástól, és ebből most sikerült valamennyit észrevenni. Ez történt. Ennyi.
Miután Mia Farrow és Woody Allen (vagy Frank Sinatra) jóképű, huszonéves, tévéceleb fia októberben megírta a Weinstein-sztorit, a botrány kiszabadította a szellemet a palackból, és az azóta is itt kering felettünk. Vagyis a túrót. Az a bizonyos szellem mára konkrétan befekszik a hitvesi ágyakba, a felespoharak és söröskorsók között matat a randikocsmákban, zsibbasztja a kezeket a billentyűzetek felett, kiírja a kedvenc sorozatunkból a kedvenc férfi színészünket, a szabad világ fiktív urát, ahogy vele együtt eltávolítja a színpadról kedvenc szókimondó komédiásunkat is, majd félelemként ölt testet a sötét lépcsőházban, végül bizalmatlanságként gyűrűzik be az emberek, nők és férfiak közé a világban. Ezek után nem csoda, hogy a Time magazinnál a szabad világ szabadon kísértő szelleme lett az év embere.
Most valami olyasmit illene/kellene gondolni, hogy 2017 végére érve egy kicsike, talán szóösszetételnek sem nevezhető, netes konstrukció, szövegek sokaságához, személyes bejegyzéshez, kommenthez hozzápasszítható hat karakter változtatta meg a világot. Kitört a #metoo-láz, és ez itt most a paradigmaváltás? A nagy kulturális fordulat? Az ipari és modern infokommunikációs, illetve robotikai forradalom után a nagy, nőnemű genderforradalomnak vagyunk tanúi, egyben részesei, mely évszázadokra, akár évezredekre is átrendezheti a teljes koordináta-rendszert, a nemek közti társadalmi szokásrendet és erőviszonyokat? A jelek szerint épp valami ilyesmiről van szó, csak azt nem tudni, hogy pontosan milyen irányú is az átrendeződés, úgyhogy jobb, ha januártól jó időre radikálisan kijózanodunk.
Igen, bátran állíthatjuk: 2017 második felében kifordult a sarkából a világ. Legalábbis a virtuális világ. Nem kell ehhez ékesebb bizonyíték, mint az, hogy a digitális populáció egyes számú dopamintermelő online játékszere, a Facebook önmaga inverzébe fordult, és megállíthatatlanul szabadult el rajta a frusztráció. A hideg tényeket nézve a #metoo-kampány nem más, mint az egyének (többnyire a nők) szexualitással, pontosan valaki más szexuális természetűnek ítélt közeledésével kapcsolatos negatív tapasztalatainak ventillálása. Mindez persze történik a nagy társadalmi igazságosság felé mozdulás, a megkönnyebbülés és a megtisztulás jegyében.
Kétségtelen, hogy a #metoo-nak van ilyen üzenete, és lehet ilyen hatása is. Jó érzésű ember valóban nem is vitatja, hogy az idők során bőven volt mitől felhalmozódnia a nőkben a fájdalomnak és a sérelemnek. Aki nem barlangban él, pontosan tudja, hogy a nők általános elnyomása még mindig súlyos világprobléma. Ámde kezeljük a helyükön a #metoo-megnyilvánulásokat: ezek nem riportok, de nem is tényregények, sokkal inkább történetfoszlányok, ha tetszik, kontextus nélküli torzók. Életek tragédiái, örökre tönkretett szexualitások, rettenetes, bántalmazásból fakadó traumák, jól vagy rosszul, pár suta mondatban, pár bekezdéses Facebook-posztokba zsúfolva. Ezek mellett ott sorakoznak más esetek is: bunkó, szexista beszólások, indokolatlan megbámulások, félreértett érintések, időben vissza nem utasított nyomulások és másnap megbánt aktusok történetei – sokszor ugyanakkora katasztrófának titulálva, mint az előbbiek. Úgy, hogy közben egyetlen #metoo-sztorinak, bármi legyen is az, nem ismerhető meg a másik fele, se a valós, se az állítólagos bántalmazó narratívája nem jelenik meg.
Ráadásul a neten, a közösségi médiában ömlesztve, bármiféle felvezetés nélkül szabadult a közönségre az összes beszámoló, amelyhez valaki érzése szerint passzolt az áldozattá tevő #metoo hashtag. A Facebookon pedig nincs ilyen jellegű szűrő, ezen a prérin senki sem mondja meg, hogy mi fake news, és mi nem. Így a nagy kibeszélés hevében sikerült összemosni a zaklatást a nem zaklatással, az abúzust a nem abúzussal, a saját felelősségünket a másikéval. De még mindig nem ez a legrosszabb, ami megtörténhetett. Kevés nagyszerűbb dolog van annál a feminista tételnél, miszerint hangot kell adni a nőknek, a #metoo összességében mégis ébreszt kételyeket is, mert a ventillálásnak határt nem szabva elkezdett világszintű áldozatkultuszt teremteni. Most is azt sugallja, hogy vedd észre magadban az áldozatot, és mondd el büszkén ország-világnak, hogy te is az vagy. Ez a menő, a trendi és a szexi. Az más kérdés, hogy bárhol a világon könnyebb lesz-e nőnek lenni 2018-ban.
HERCSEL ADÉL
a HVG munkatársa
Nem az Amazon-alapító Jeff Bezos múlt heti esküvője volt az első celebesemény Velencében, de még egyik sem váltott ki ekkora tiltakozást. A közel 50 millió dolláros nászünnep a mérhetetlen pazarláson túl a társadalmi érzéketlenség jelképévé is vált.
Magyar Péter sem hagyta szó nélkül.
