Fontos, hogy ki szúrt először? A nő vagy a férfi? Kertész Ágnes vagy a volt párja? A kérdés természetesen egyáltalán nem lényegtelen, de nagyrészt a bíróságra tartozik. Arra a bíróságra és arra a magyar igazságszolgáltatásra, amely ma is nehezen boldogul a bántalmazásos ügyek megítélésével, kivizsgálásával.

A helyzetet nehezíti, hogy az abúzus ténye a tapasztalatok szerint sokszor alig bizonyítható, mert a szóbeli bántalmazás – amely szintén pusztító – a lelkünkön hagy nyomokat. Így viszonylag nehezen lesz belőle terhelő erejű bizonyíték. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz már nagyon durva, szinte életveszélyes testi fenyítést kell alkalmazni, hogy a bántalmazás eredménye látható is legyen – és akkor erre még mindig reagálhat úgy egy bíró – és nem egy esetben reagál is –, hogy az áldozat „biztos magának okozta” a sérülést, különben is a bántalmazásra hivatkozó nő (férfi) csak manipulál.

Hosszan lehetne sorolni a további buktatókat, az alapvető probléma az, hogy akik ma arra hivatottak, hogy kiderítsék, a négy fal és két ember közt mi történhetett, nagyrészt nem ismerik a családon belüli erőszak természetét. Különösen igaz ez a bíróságra. Többnyire nem tudják, szinte sehol sem tanulják, hogy a bántalmazás leginkább egy folyamat, amely észrevétlenül kúszik be az életünkbe, és ha igazán eszkalálódik a helyzet, abszolút benne van a pakliban, hogy a végén valaki belehal. Az esetek többségében a bántalmazó megy el a végsőkig.

Ha az áldozat valahogy mégis képes a védekezésre, már nagyrészt a véletlenen múlik, hogy ki marad életben. Illetve van az a történet, amikor az áldozat a sorozatos bántalmazás hatására olyannyira beszűkült, korlátozottan cselekvő- és gondolkodni képes tudatállapotba kerül, hogy végső kétségbeesésében ő szabadítja meg magát a bántalmazótól. Ebben pedig egyáltalán nem elhanyagolható tényező a társadalmi klíma, amely máig nem nyújt érdemi segítséget, cserébe az áldozatot hibáztatja. Ezek után nyilván nem helyeslendő, de nem is különösebben megdöbbentő az ún. lakossági vendetta.

Hagyatkozzunk egy kicsit a fantáziánkra, hogy elképzeljük az egész folyamatot. Gondolom, Kertész Ágnes története is igazi love storynak indult. Sok más hasonló történet lebeghet a szemünk előtt, amelyben a húszas évei elején járó széplelkű, csillogó szemű egyetemista lányt elvarázsolja a nála jó pár évvel idősebb, befutott, magabiztos nagyember. Egy befolyásos, nyelveket beszélő, világlátott férfi talpig öltönyben, aki még tudja, mi a jó modor, hogyan kell udvarolni egy nőnek. Végül is a büszkeségen túl van abban valami megtisztelő, hogy egy ilyen pasi teszi a szépet. Persze büszkeség van a másik oldalon is: a férfikollégák hadd irigykedjenek. Csupa nagy érzelem, szenvedély, felhők felett lebegés, randevúk, felejthetetlen közös élmények, fotók és utazások – ahogy lenni szokott, a romantikus vígjáték összes kelléke felvonul. Megélik a szimbiózist, a harmóniát, tervezgetik a közös jövőt, minden olyan tökéletesnek, harmonikusnak és reménytelinek tűnik. Nyilván szép párnak látja őket a környezetük is.

A bántalmazásos történetek – és hogy itt erről lehet szó, azt a nő szavai és a férfiről a vizsgálat során beszerzett jellemzések minimum valószínűsítik – a következőképpen szoktak folytatódni. Egyre több a furcsaság, a bizonytalanság, és a gyomrot görcsbe rántó, kényelmetlen érzés is egyre gyakrabban jelentkezik. Valahogy kisebbnek bizonyul a tér, kevesebbnek a levegő, az egyik fél magát is egyre apróbbra húzza össze, de mindez önmagában még nem üti át az ingerküszöböt.

Mert gondolatban mindig vissza lehetett térni a legelejére, az idilli boldogsághoz.

Ahogy telik az idő, az ilyen kapcsolatokban sűrűsödnek a konfliktusok, és folyamatosan szürreálisabbak lesznek a veszekedések. A bántalmazás működését ismerve, ilyenkor lényegében bármi lehet ok, ami kiváltja a fagyos hangulatot. Minden és az ellenkezője is. A kapcsolatban az egyik fél próbál a másik kedvében járni, ám ahogy kapálózik, és egyre többet tesz, úgy vall egyre többször kudarcot. Amikor éppen „jó tudott” lenni, és a bántalmazó megjutalmazza a kedvességével, a figyelmével, az áldozatban pedig újból és újból feltámad a remény. Pláne miután a nagy kirobbanások után menetrendszerűen jönnek a nagy könnyes, fogadkozós, virágcsokros bocsánatkérések.

Kertész Ágnes történetében, ahogyan ezt Balavány Györgynek elmesélte, ez a mintázat köszön vissza. Ha a férfi hol kimondva, hol kimondatlanul megkövetelte, hogy ne járjon el sehova, ne találkozzon a barátaival, mert „mind idióták”, a nő megtette. És miután ezt eleget hallgathatta, készségesen el is hitte, ahogy azt is, hogy ő sem ér semmit. Különben is, minek neki szülők, barátok, mikor ők ketten épp elegek egymásnak. A nő ilyenkor a férfi kedvéért nem csupán a szokásain és a viselkedésén is változtat, de idővel szinte már bármire képes volt, csak hogy az újabb balhét elkerülje. Akkor már semmi önbizalma és önbecsülése nem volt, mikor szó nélkül elhagyta az otthonát, és költözött el a férfivel egy másik országba, egy számára teljesen ismeretlen környezetbe. Itt, ahol teljesen ki volt szolgáltatva neki, és csak rá támaszkodhatott, egy rövid időre ismét úgy tűnt, hogy most már tartósan minden rendbe jön. A közös gyermekük is ekkor fogant.

A hasonló helyzetbe kerülő fiatal nőkben valószínűleg eredendően is van egy jó nagy adag önbizalomhiány és megfelelési kényszer a világ felé, a férfi felé pedig különösen, ha az nála sokkal műveltebb, sikeresebb, okosabb és határozottabb. Egy bántalmazó férfi ilyenkor hamar felismeri, mik a nő gyenge pontjai, és innentől nem győzi manipulálni: minden gesztusával azt érezteti vele, hogy a nő nála jóval kevesebb. A nő csak maradjon csendben, ő majd megmondja, hogy merre van előre. És ahogy látja, hogy a „módszer” működik, a nő tényleg szó nélkül követi őt, és lesi a kívánságait, egyre erősebbnek érzi magát. Biztonságot ad a tudat, hogy a másikat gátlástalanul magához láncolhatja. És bár az uralkodás vágya nyilván addig sem volt idegen tőle, életében először igazán nyeregben érezheti magát. És ha már így adódik, úgy dönt, megragadja a lehetőséget, kiéli magát, és elveszi, amiről mindig is gondolta, hogy jár neki. Mámorító lehetett az érzés, hogy van valaki, aki csak az övé, és akivel gyakorlatilag bármit megtehet. Igazi függő lett.

Ott volt a nő, akit az akaratával a maga képére és kényelmére formált, ahogy minden feszültségét is levezethette rajta.

Persze a férfi lelke mélyén, ahova vélhetően nem szívesen merül alá, tele van kisebbségi érzéssel, bizonytalansággal, de ezeket inkább mind elnyomja magában. A párja felett szerzett egyre nagyobb uralma pedig hatalmas segítség ebben. Amikor a bántalmazónak az áldozata egyszer-egyszer ellent mer mondani, elképesztő düh keletkezik benne, és ha nem az elvárásainak megfelelően viselkedik, szörnyen csalódottnak és elárultnak érezi magát. Ilyenkor azt mondja, nem tudja visszafogni magát, meg kell büntetnie a másikat. Nyilván ilyenkor sincs fogalma arról, hogy pontosan mi játszódik le benne, hiányzik az empátia, nem gondolja végig, mit tesz a másikkal. Nem tudja, hogy azért feszült, balhézik, kiabál, és már üt is egy idő után, mert borzalmasan szorong, retteg az egyedülléttől, a magánytól. Mi lesz, ha a nő rájön, hogy valójában nem is olyan nagyszerű, tökéletes, mindent tudó férfi, ezért elhagyja egy fiatalabbért?

Miután a házaspárnak gyermeke született, a nő már azt is naponta hallgathatta - mint azt az interjúban szó szerint el is meséli -, hogy milyen rossz anya. Ekkor jöhetett el az a pont, amikor úgy érezte, itt a vége, nem bírja tovább az állandó feszültséget, üvöltözést és megaláztatást. Amikor a maradék erejét összeszedve közölte ezt a férfival, egyből megkapta tőle a fenyegetést, hogy nem láthatja többé a gyerekét, elveszi mindenét, és az összes befolyásos kapcsolatát megmozgatva teszi tönkre az életét. Valószínű, a nőnek először ekkor fordult meg a fejében, hogy veszélyben az élete. A lehetőségtől, hogy gyermeke anyja elhagyja, a férfi agyát teljesen elborította a köd és a kétségbeesés. Soha nem tapasztalt haragot érzett, tökéletesen elveszített minden kontrollt. Akkora sebet kapott, hogy már csak a bosszú vezérelte, minden áron elpusztítani, kisemmizni, tönkretenni. Ütni. És újból ütni. Mit képzel a nő magáról, vele ezt nem tehetik meg, őt egyszerűen nem hagyhatják el.

A történet végét, az ominózus véres jelenetet már ismerjük. A 2 éves kislány a fürdőszobába bezárva sír, anya és apa pedig a szomszéd helyiségben szó szerint egymás torkának ugranak. Az egész lakás úszik a vérben, amikor a rendőrök megérkeznek. Mindezek után kérdezem még egyszer.

Fontos, hogy ki szúrt először? A nő vagy a férfi? Kertész Ágnes vagy a volt párja?

Az biztos, hogy a jog elsősorban csak magát, a tragikus estét mérlegeli. Csekély súllyal esik a latba az a sok-sok évnyi pokol, amelyet az áldozat a bántalmazó mellett elszenvedett. A bíróság ugyan kimondta, hogy a férj nem vétlen az ellene elkövetett bűncselekményben, az előre megfontoltság megállapításánál mégis csak az ő beszámolójára hagyatkozott. Így hiába szabta ki a legenyhébb büntetést, az nem lehetett kevesebb tíz évnél, míg az emberölés alapeseténél ez a határ öt év.

Közben a gyámhivatal egy (és azt követően még három) szakértői véleménye a férfinél nárcisztikus személyiségzavart állapított meg, amelyet alátámasztott az igazságügyi elmeorvos is, hozzátéve, hogy a férj gyermeknevelési képessége az átlagosnál gyengébb. Mindezek ellenére hat és féléves kislányuk ma nála van elhelyezve, dacára annak, hogy a gyámügy a nagyszülőknél töltött az időszakról azt írta, hogy a gyermek kiegyensúlyozottan fejlődött.

Amennyiben az igazságszolgáltatás és a különféle hivatalok kénytelenek ilyen mereven és összehangolatlanul eljárni, akkor viszont a jogalkotó felelőssége, hogy ha valaki az állandó, alattomos manipuláció miatt, önhibáján kívül sodródik egy bűncselekménybe. A rengeteg megaláztatás, gyötrés és kihasználás nem része a mérlegelésnek, maximum a riporterek és az újságírók anyagaiban, akikhez végső kétségbeesésében fordult az elítélt áldozat.

Csakhogy a társadalom maximum erkölcsileg szolgáltat igazságot, – ha szolgáltat –, de vissza már nem adja a bántalmazásban eltöltött éveket, ahogy azt a tíz évet sem, amit most igazságtalanul vesznek el anya és lánya életéből.