A liberális baloldal tündöklése és bukása

Aminek végleg befellegzett, az a baloldali liberalizmus magyar változata, azon belül is a balliberális értelmiségi politizálás. Ennek csak közelmúltja van, jövője nincs- fejtegeti cikkében Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.


Szlovákia, a nyelvrendőrállam

Döbbenetes (és szellemiségében Ceausescu kisebbségpolitikájára hajazó módszerű), hogy ezután a magyar orvos az ugyancsak magyar páciensével akkor is csak szlovákul beszélhet, ha ezt egyikük sem akarja vagy kívánja. Ugyanígy szürreális, hogy egy művészeti rendezvény konferansziéjának akkor is muszáj szlovákul is eldarálnia poénos vagy bölcselkedő mondatait, ha erre semmiféle igény nincs, mivel a nézőközönség színmagyar. Vagy, hogy minden emléktábla szövegéhez minisztériumi láttamozás kell.


Bokros Lajos szomorú története

Bokros Lajos – Rikárdó Dávid néven egykori magyar szamizdatíró, rendszerváltó reformer, tőzsde- és bankelnök, pénzügyminiszter, közép-európai válságmenedzser, egyetemi professzor – a múlt héttől az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) elnevezésű frakció képviseletében az Európai Parlament költségvetési bizottságát erősíti. Aligha sokáig.


Ezért vonul ki Somogyi Zoltán

Végképp összeférhetetlennek bizonyult kettős, független elemzői és a Dávid Ibolya MDF-elnök melletti tanácsadói szerepe, ezért megválik cégvezetői pozíciójától, és vállalkozását is kiviszi a magyar piacról – jelenti be a lapunkhoz eljuttatott, személyes hangú írásában Somogyi Zoltán, a Political Capital igazgató-résztulajdonosa. Kényszerű lépését a közismert politológus a pályatársai egy része által alkalmazott tisztességtelen módszerekből, valamint az MDF helyett a Jobbikot preferáló Fidesz-stratégiából és az ebbe furcsán illeszkedő, Dávid Ibolya ellen indított ügyészségi eljárásból vezeti le.


Harminc éve lett öngyilkos Kocsis Sanyi

Ma, július 22-én van harminc éve, hogy öngyilkosságot követett el a súlyosan beteg Kocsis Sándor, a magyar labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja. Bár az Aranycsapat jobbösszekötőjének nem alakult ki olyan kultusza, mint Puskás Ferencnek, a kettőjük közötti összehasonlításból számos területen Kocsis jön ki győztesen.


Kolompár Orbán esete a sikkasztással

Kolompár Orbánnal, az Országos Cigány Önkormányzat elnökével szemben a VI.-VII. kerületi ügyészség sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt emelt vádat. A politikus még az eljárás időtartamára sem függesztette fel tisztségének gyakorlását. Példamutatás helyett magatartása azoknak ad muníciót, akik a cigánysággal szemben, en bloc, előítéletekkel viseltetnek .


Csizmadia Ervin: A Magyar Gárda és a civilek

A Magyar Gárda ügye nem csupán a törvények betartásáról vagy be nem tartásáról szóló történet. Valójában arra figyelmeztet, hogy Magyarországon a civil szféra gyenge lábakon áll és nem tud alternatívát kínálni a reményt vesztett, lecsúszott, gyarapodást nem ismerő társadalmi rétegek számára – véli Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.



Sztrájkkal fenyegetnek az adószedők - fellélegezhet a lakosság?

Az adóhatóság tizenötezer dolgozója összesen 17,7 milliárd forint jutalmat kapott volna ebben az évben. Szakszervezetük elnöke jelezte, ha nem kapják meg ezt a pénzt, akár sztrájk is lehet. Nem valószínű, hogy a fiskális présben nyögő közteherviselők zokogásban törtek ki az APEH-sztrájk lehetőségének hallatán. Az sem valószínű, hogy az APEH-sztrájk akár csak minimális társadalmi szolidaritásra is számíthatna.


„Nem hinném, hogy az új kormány mindent visszacsinál”

A választások után az új kormány mozgástere nem lesz jóval nagyobb, mint a mostanié, és neki is ügyelnie kell a költségvetési deficit kordában tartására – véli Szapáry György, a jegybank korábbi alelnöke, Orbán Viktor Fidesz-elnök egyik tanácsadója.


Liberális kudarctörténet a múlt fényében

200+1 szabad, demokrata politikus szakít, cirkuszol, kivonul, vádaskodik és bőszen heréli a döglött lovat. Nagyjából így lehetne szabadon alkalmazni a párt választási jelmondatát az utóbbi napokra. Most a liberálisoknál játszódik le, ami számos, parlamentből kiesett (illetve oda bekerülni, netán visszajutni nem tudó) kispártot lökött belpolitikai sírba.



Bankok és adósok

A bankok nem jótékonysági intézmények. Amióta világ a világ, könyörtelenül behajtják követeléseiket, nincsenek tekintettel adósaik szociális helyzetére, személyes problémáira. Bankárok nemigen foglalkoznak társadalmi kérdésekkel, nem ez a dolguk.


Meghalt egy férfi a pamplonai bikafuttatáson

Halálosan megsebesített egy férfit egy bika pénteken a pamplonai bikafuttatáson - jelentették be a fesztivál szervezői honlapjukon. 1995 óta ez első haláleset a minden évben nagy tömegeket vonzó eseményen.


Interjú a megvert zsidó fiatalemberrel

Egy 27 éves, ortodox zsidó fiatalembert, "Schlesinger Alajost" – akinek neve nem ez, kérésére megváltoztattuk – a múlt kedden házának kapualjában zsidósága miatt megvertek. A hvg.hu interjút készített vele.


Kit védenek és kit büntetnek a Képernyők Urai?

A jogállamok szankciórendszerének alaptétele, hogy a vétkesekre kiszabott büntetés nem okozhat hátrányt ártatlan kívülállóknak. Papp László Tamás szerint e törvényelv sérüléséről beszélhetünk a médiahatóság kereskedelmi csatornákat rendszabályozó döntéseinél. Miért kap ugyanakkor enyhébb bánásmódot a politikai gyűlölet a bulvárgyűlöletnél? Nem kettős mérce ez? - teszi fel a kérdést a publicista.


"A magyar adórendszer csalásra ösztönöz"

A magyar adórendszer gyengéje, hogy az adózók jövedelme áttekinthetetlen, az egész rendszer csalásra ösztönöz – véli Papp József, a Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézete Stratégia és Projektvezetés tanszékének docense. Szerinte be kellene vezetni az alacsony jövedelemadót és a szigorú, minden háztartás összes vagyonának bevallásán alapuló vagyonadót.


Árpád-pajzs: kínos lett a díj, a Duna TV elnöke visszaadta

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke tavaly a Szörényi Levente-féle Árpád-pajzs kitüntetettje volt. Az általa vezetett tévé idén közvetítette a díjátadót; 2009-ben Morvai Krisztina is kapott Árpád-pajzsot. Cselényi ezek után "köszönettel" visszaadta a díjat. A publicista szerint elfogadni is hiba volt. Hisz a közszolgálat politikai semlegességre kötelezne.


Dávid Ibolya: ha héja nem is, de hazaszerető konzervatív vagyok

A Magyar Demokrata Fórum magát thatcheriánusnak valló elnökének ars poeticája a kisebb állam, a teljesítményelv, a munka tisztelete. Úgy látja: az állam föladata ebben mindössze annyi, hogy lehetőséget adjon mindenki számára önmaga érvényesítésére. Dávid Ibolya szerint Bokros Lajos esetleges magyarországi politikai szerepvállalásáról ma még korai beszélni.


Kádár-rezsim: elnyomás, ennivaló és erkölcsrombolás

Ma két évtizede fejezte be földi pályafutását a Kádár-rezsim névadója, de még sokáig várhatunk, mire megrajzolhatjuk hiteles történelmi portréját. Szabadszájú vélemények persze most is akadnak, csokorba gyűjtöttünk néhányat belőlük, már csak a túl sok nosztalgiával a múltba révedők kijózanítása érdekében is.