Alig teszi ki a lábát az ember az országból, amikor visszatér, máris meglepődik. Hallom, hogy időközben Orbán Viktor Tusnádon járt, megölelte Basescu román elnököt és kihirdette, hogy a baloldalnak vége a világban. Én óvatosabb lettem volna a barátkozással, és még óvatosabb a helyzetértékeléssel és a jóslattal. Értem, hogy Orbán Viktornál leáldozott az amerikaiak napja, de az elmúlt évtizedekben valahogy mégis úgy volt, hogy az amerikai politikai változásokat némi késéssel, de követték az európaiak, ahogy a gazdaságiakat is. Így indult meg az új baloldal hulláma a Clinton adminisztráció hatására, születtek kis-Clintonok és kis-Blairek egész Európában, majd következett konzervatív ellenhullám. Lehet, hogy most minden másképpen lesz, hogy Barack Obama és a demokraták győzelme 2008 novemberében semmilyen befolyással sem lesz Európára? Meglátjuk.

Egy bizonyos, örök uralmak nincsenek. A japán jobboldal, az 1954 óta szinte korlátlanul uralkodó Liberális Párton keresztül örök időkre rendezkedett be. Minden valószínűség szerint, most, azaz a három hét múlva esedékes választáson veszíti el hatalmát a szociálliberális Demokrata Párttal (Minsutó) szemben. De a brazilok se hallgattak Orbán Viktorra, a baloldali Lula második elnöki ciklusát tölti a legnagyobb népszerűségben. Az indiai balközép Nemzeti Kongresszus Párt 2009 májusában megint legyőzte a nacionalista jobboldali BJP-t. Vajon Merkel, Sarkozy, Cameron, Berlusconi, Orbán és pártjaik fogják meghatározni a világgazdaság és politika fő irányait, s jelölik ki Barack Obama, Hu Jintao, Hatojama Jukio, Manmohan Szingh, Lula da Silva és pártjaik, Amerika, Kína, Japán, India, Brazília helyét a világban?

Ettől még az európai baloldal tragikus állapotban van, egy fokkal rosszabb állapotban, mint a jobboldalénál. A hagyományos és a Blair-féle harmadik utas baloldal egyaránt megroppant. Új dolog senkinek se jut eszébe. Ezt már átélte az európai baloldal a hetvenes- nyolcvanas években, amikor a jóléti államra alapozott szociáldemokrácia már nem, s az új, harmadik utas baloldal még nem volt érvényes. Amikor a Kennedy és Johnson indította amerikai liberális hullám a vietnami katasztrófában megtört. Most az a kérdés, hogy kikever-e valami mást gazdaságilag, politikailag, életformában, környezeti kultúrában, – világ, és nem európai szinten – Obama Amerikája és Hatojama Japánja, Lula Brazíliája Hu Jintao Kínája, Szingh Indiája és Rudd Ausztráliája? Milyen lesz az új munkamegosztás, a fogyasztás és megtakarítás aránya?

Mivel az amerikai neo-konzervatizmus éppen kihunyóban van, és az európai konzervativizmus semmilyen hatással sincs az Európán kívüli világra, ezért igazi ellenfélként a globális hullámmal szemben a nacionalista populizmus áll. Igen, jöhet a kapitalizmus és demokrácia „iráni értékek”, „orosz értékek”, „olasz értékek” alapján. A „román módi” és az „igaz magyar” kapitalizmusok sajátossága, hogy egy szobába kerültek, ki vannak terítve az IMF lélegeztető gépe alatt, Kelet-Közép-Európában nemcsak a baloldalnak kell új alkalmazkodási modellt kitalálnia egy új, még alakuló globális rendszerben, de a jobboldalnak is.

Nálunk még átmenetileg sincs lehetőség a status quo fenntartására, a meglévő konzerválására, mint Európa nyugati felén. A nyugat-európai középosztályoknak van hová visszavonulniuk. A másfél évtizede hízó magyar középosztályocskának nincs. (A kádári hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig kialakult felemás kispolgárosodás, – Trabant, lakótelepi lakás, hétvégi ház, bolgár tengerparti nyaralás, – összeomlott a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években. A "második polgárosodás" a kilencvenes évek végétől 2007-ig – Suzuki, euró-, vagy svájci frank hiteles lakóparki mediterrán ház, mallorcai nyaralás, – megrokkant az elmúlt három évben.) Az olasz középosztály köthet megállapodást a múltra Berlusconival: te kormányzol fenn korruptan, nőzve, bohóckodva, mi csalhatunk adót, követhetjük magánérdekeinket, a közt leszarva, „olasz módra”. Itália lassul, vergődik, de nem süllyed el.

Medgyessy és Gyurcsány 2002-2005 között megalapozatlan szociális konszenzust kötöttek, 2006 nyarától már csak a vér és a könnyek jöhettek. Ma, hiába ígér Orbán nemzeti megegyezést, Kádár csontvázával a szekrényben, belső fogyasztással, adó- és járulékcsökkentéssel, szociális helyreállítással "magyar értékekkel" a világ ellenében – Magyarországon nincs tartalék, nincs terület a visszavonulásra. Magyarország süllyed.

Lengyel László