Kurucz János vallomása, avagy a besúgónak nevezett súg magáról

Kurucz János szerkesztőségünknek írt levelében kifejti: csak formális kapcsolata volt az állambiztonsági szervekkel. Nyugodt a lelkiismerete, nem volt besúgó. Nem igaz - állítja - , hogy titkos megbízottként közreműködött volna Nagy Imre újratemetése és az SZDSZ megfigyelése körüli állambiztonsági akciókban. Kémelhárító karrierje egy nagy nulla, a belső elhárításhoz való átkerülése pedig nagyon kusza ügy. Az alábbiakban levelét teljes terjedelmében közöljük.


„Minden generációnak joga van letenni a maga névjegyét”

Nem lenne helyes parkkal elvesztegetni a Városháza melletti területet, és nem attól válik környezetbaráttá egy épülettömb, hogy néhány fát állítunk köré – száll szembe a belvárosi terveit kritizálókkal Erick van Egeraat holland sztárépítész.


Az elutasított és hőn szeretett sajtó

Honi sajtóviszonyaink önkritikus elemzésére sarkall ama lehangoló Gfk-felmérés mely a Népszabadságban látott napvilágot. Eszerint „a tűzoltókban bíznak leginkább a magyarok, míg az újságíróknak és politikusoknak a szavára kevésbé adnak...a lista sereghajtói az újságírók és a politikusok.”


Mivel őrjíti olvasóit a Süddeutsche Zeitung?

Ha a mit sem sejtő újságolvasó átböngészi Michael Franknak a Süddeutsche Zeitungban megjelenő cikkét, azt hihetné, hogy Budapest utcáin feketeingesek masíroznak, az utcákon támadják az ártatlan értelmiségieket, cigányok tömegeit gyilkolják, mindennapiak a lakásrombolások. Miért nem hirdetik ki a szükségállapotot? – kérdezhetik az olvasók, miért nem rendeli ki a tankokat az utcára Szekeres hadügyminiszter? Herr Frank azonban nem bízná a rend helyreállítását a magyarokra, ő Brüsszel intervencióját sürgeti.


Baka András: "nem nekem van szégyellnivalóm"

„Mindig csodáltam azokat, akik kis koruktól tudják, milyen pályára akarnak lépni” – jelzi a Sólyom László által a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt, a hétfői kudarcos parlamenti szavazás után harmadjára is ringbe szálló, 56 éves bíró, hogy eleinte korántsem állt szándékában jogi babérokra törni.


Az SZDSZ kudarcáról

Az SZDSZ súlyos veresége nyomán kárörvendő, pocskondiázó cikkek egész sora rúgott még egy jó nagyot a liberális párton. Érdemes indulatok nélkül számba venni néhány olyan csapdát, amelybe az SZDSZ belefutott, és amelyek hozzájárultak bukásához.


Pokorni kizárja a kormányzati együttműködést a Jobbikkal

Ha kormányra kerül, a Fidesz stabil centrumpozíciót kíván elfoglalni, ami kizárja az együttműködést a Jobbikkal, amennyiben a radikális párt is bekerül a Parlamentbe – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, a XII. kerület polgármestere. Ugyanakkor kitart amellett, hogy a kerületében felállított turulszobornak a helyén kell maradnia.


Rainer János a hálózati személyek újabb névsoráról

Mint derült égből villámcsapás, az 56-os intézet csütörtökön, késő este honlapjára váratlanul feltett egy új listát az állambiztonsági szolgálat tagjairól: 181 fedőnévből 110-et nevesített, néhányuk munkadossziéjának anyagát a hvg.hu is ismertette. Akkora volt az érdeklődés, hogy pénteken lehetetlen volt rámenni az intézet honlapjára, szervere lefagyott. Rainer M. Jánost, az 56-os intézet főigazgatóját kérdeztük, miért most hozták nyilvánosságra a névsort, és mi várható a jövőben?



Vince Mátyás a HVG születéséről és az első tíz évről

Vince Mátyás a 30. születésnapját most ünneplő HVG alapítója és közel tíz évig főszerkesztője volt. Az alábbiakban a lap születése körüli izgalmakat, a párt sajtóirányításával folytatott küzdelmeket írja le, és bepillantást enged a titokba, miként tudta a hetilap néhány év alatt megteremteni máig kitartó presztízsét.



Mit kajál a Jobbikon a magyar társadalom?

Társadalmi értelemben törvényszerű volt-e a Jobbik áttörése az EP-választáson, vagy derült égből villámcsapás? Szociológusok szerint legfeljebb a siker mértéke meghökkentő, de a ténye semmiképpen sem. Legtöbbjük a cigányellenességben találta meg az eredmény kulcsát, de akad olyan is, aki a politikai fősodor érzéketlenségével hozza összefüggésbe a Jobbik nagy ugrását.


Lengyel László: a korrupció végzett a kormányzó pártokkal

A korrupció kivégezte a választók előtt a hét éve kormányzó szocialistákat és liberálisokat. Nincs az a (volt) szocialista vagy liberális szavazó, aki ne tudná sorolni sajátjai korrupt üzleteit, legyenek azok miniszterek vagy polgármesterek. A korrupció elleni érvelés a Jobbiknak kedvezett: egyszerre tudta ütni a kormányon lévőket és a Fideszt. A társadalom már a válság előtt is érzékeny volt a korrupcióra, de a válság különösen érzékennyé tette a kisembert: miért én szenvedek, miért tőlem vonnak el, amikor a politikai elit nemcsak tehet a válságról, hanem még meg is gazdagodott közben?


Folytatódik az MSZP ámokfutása?

A magyar politikai rendszer végérvényesen átalakult, semmi sem mehet tovább úgy, ahogy a rendszerváltás után megszoktuk. Az MSZP – szavazótáborának méreteit tekintve – egy kategóriába került a Jobbikkal; mindkettő középpárt lett. Az egyik oda süllyedt, a másik oda emelkedett. Az SZDSZ gyakorlatilag eltűnt a politika porondjáról (bár a parlamenti frakció néhány hónapig még úgy csinálhat, mintha egy fontos párt nevében űzné a politikát).


Egy a zászló? A Fidesz-álom vége

Bármilyen eszközzel is próbálkozott a Fidesz, nem sikerült magához csalnia a Jobbik szavazótáborát. Ez, amellett, hogy az egységes jobboldal stratégiájának kudarcát jelenti, teljesen új válaszokat igényel a Fidesztől. Az őket övező elvárásokat azonban éppen saját maguk növelték olyan szintre, hogy csalódást okozhatnak. Krekó Péter politikai elemzőt kérdeztük.



Itt a Jobbik. Ébredjetek, magyarok!

„Nem történt semmi különös az EP-választáson. Ahogy ez másutt is lenni szokott, alacsony részvétel mellett a tét nélküli választáson a kormánypárt(ok) rosszul szerepelt(ek), az ellenzék meg győzött; jól ment a kispártoknak és az extrémistáknak.” Na, ezt nehogy elhiggyük. Fontos és jelentős kihatású dolgok történtek tegnap.


Papp László Tamás: Vége a kétpólusú pártrendszernek?

Az MSZP a félelemgerjesztésre, a Fidesz a gazdaságot tönkretevő elit felelősségre vonására e hegyezte ki a kortescsatát. Ugyanakkor a kérdés jelenleg az, mi lesz azután, hogy a választási eredmény igazolja a jobboldal diadalmas fölényéről és a baloldal mélyrepüléséről szóló előrejelzéseket? Döbbenetes, legalább háromszoros különbség van a két nagypárt viszonylatában. Innentől feltehető ama kérdés is: lehet-e jelenleg kétpólusú pártrendszerről beszélni?


Kiss Péter: "Nehéz helyzetben az MSZP képes összezárni"

Kiss Péter társadalompolitikai miniszter volt a vendége a Hit Gyülekezetéhez közelálló hetilap, a Hetek által rendezett közéleti klubnak. A politikus a többek között kifejtette: „az országgyűlési választásokat követően, az MSZP, habitusát megváltoztatva, alulról építkezve, kísérletet tesz a váltópárti magasságra”. A hvg.hu az MSZP további szándékairól kérdezte Kiss Pétert.


Offshore cégek utódai a Petőfi Sándor utcában

Magyarország is adóparadicsomnak számított az EU-s belépésig, de még utána is kedvelt székhelye maradt a külföldi cégeknek - mutatott rá Farkas Péter, a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa, akitől arra kerestünk választ, miért csak most fordul a világ figyelme az offshore jelenség felé? Hiszen köztudott volt, hogy ilymódon lehet megkerülni a nemzeti hatóságok által kirótt adók megfizetését. A tranzakciók legálisak ugyan, de mégiscsak az egyes országok költségvetési bevételét apasztják.