Kivágóné-ügy: képmutatás felsőfokon

Kivágóné egykori alacsony rendőrállami beosztása miatt vállalhatatlan az szamizdatos ellenzék utódpártjának. Horn Gyula, Gál Zoltán és Medgyessy Péter – az egypártrendszer hajdani magas rangú, közép-, majd felsőszintű politikai bürokratáiként – mégis vállalhatók voltak. Amennyiben a Fidesz szerint Kivágóné fővárosi szerepvállalása tűrhetetlen, akkor miért engedték, hogy Szűrös Mátyás egykori KB-titkár kongresszusuk díszvendége (az általa vezetett szocdem párt pedig belpolitikai szövetségesük) legyen? Rég porba süllyedt már az etikai fundamentum, ahonnan a hivatkozott pártok e tekintetben bármit is számon kérhetnének.


Van élet a külföldi befektetéseken kívül is

Négy kulcsterületen kellene mielőbb gyors haladást elérni, szorgalmazza cikkünk szerzője, aki szerint a szűkös állami erőforrásokat a helyiek kezdeményezéseivel, ötleteivel lehetne kiegészíteni. E kulcsterületek: a „kapitalista háztájik” kiépítése, a geotermikus energia hasznosítása, a falusi turizmus felkarolása, és a korábban már meghódított külpiacok visszaszerzése. Várjuk olvasóink reagálását.


Lengyel László: Eltűntnek nyilvánítva

Gyurcsány Ferenc nyomtalanul eltűnt. Hívei nem zokognak, ellenfelei csak szónoklatokban emlegetik, de nem gondolnak rá. Korábban vele keltek és feküdtek, próbálták kitalálni, hogy aznap mivel áll elő, hogyan határozza meg az életüket, életünket – ma se tücske, se bogara senkinek. Vajon más vezető politikusok képesek lesznek-e valami maradandót maguk mögött hagyni?




Az ittfelejtett szovjet hadsereg és az első magyar "sztrájkper"

Hogyan „felejtődtek” itt szovjet csapatok a második világháború után? – kérdezte munkatársunk Bernben Gosztonyi Péter hadtörténészt, a Kelet-európai Könyvtár igazgatóját - 1989-ben, éppen húsz éve. Hogy mi történt azóta, a csatolt linkekre kattintva elolvashatják.


Kik lehetnek a gyilkosságsorozat tettesei?

Tiszalök után be kell ismernünk: megvan hazánk jelenkori történetének első rasszista sorozatgyilkosa. Indokolt az egyes szám használata, függetlenül attól, hogy úgy látszik, egy kisebb csoportról van szó.


Csizmadia Ervin: Van-e programja a Fidesznek?

Továbbra is rejtély, milyen gazdaságpolitikai elképzelések alapján akar kormányozni a Fidesz. A megújulás kormánya lesz-e, szemben az MSZP megkövesedett politikájával? Szabadelvű piacgazdaságra törekszik majd, mint ahogy a nemrég megjelentetett Jövőkép c. tanulmánykötet szorgalmazza? Reformok mellett vagy reformok ellen kíván-e kiállni egy Fidesz-kormány? Jó volna tiszta vizet önteni a pohárba – vélekedik a szerző, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.


Babarczy Eszter: Egy szép új világról álmodom

Ha az utóbbi években elvetett mérgező gondolatok - ebben valamennyi politikai párt bűnrészes volt - mégsem szökkennek szárba, akkor van remény, hogy olyan politikai átrendeződés következzék be, amely az országot előbbre viheti. Ennek feltétele, hogy a Fidesz a következő években felelősen kormányozzon, a baloldal pedig az ellenzékiség évei alatt újra megtalálja önmagát.



Mózer András: A libák gágognak, Orbánék hallgatnak

A folyamatosan előrehozott választásra készülő fideszes képviselők majdnem gágogtak a Parlamentben, vezetőjük a csodalóval példálódzott, miközben az egyre nagyobb választói tábor alig tud valamit arról, hogy az ellenzéki párt hogyan kezelné a válságot. Lehet-e gágogni program helyett?


Pártkecskére a médiakáposztát

"Újraosztaná a közmédia kuratóriumi helyeit a Fidesz és a KDNP, mert szerintük az SZDSZ nem ellenzéki párt. Erre azért van szükség, mert helyre kell állítani a kiegyensúlyozottságot és a törvényességet, ugyanis az MSZP-nek 2008. május 1-je, a koalíció felbomlása óta minden egyes médiakuratóriumban 50 százaléknyi szavazati joga van. Most viszont újra összeállt a Cser-Palkovics által a "reménytelenség koalíciójának" nevezett pártszövetség, így - mint mondta - hazugság, hogy az SZDSZ ellenzéki párt lenne” - idézi az MTI a Fidesz helyettes szóvivőjét. Akinek politikai síkon kétségtelenül igaza van.


Ki lesz Orbán ellenfele a választáson? Bajnai is lehet

Gyurcsány háttérbe vonulásával a „vezérek egyensúlya” felborult. Eközben a baloldal egyrészt soha nem látott hátrányban van legfőbb riválisával szemben, másrészt idő előtt kijátszotta aduját, Bajnai Gordont. A jövő évi országgyűlési kampányt Gyurcsány mint pártelnök, Bajnai pedig mint miniszterelnök-jelölt csinálta volna végig. Ezt a verziót az utóbbi hónap eseményei felülírták - írja elemzésében Novák Zoltán, a Méltányosság Polititikaelemző Központ kutatásvezetője.


Gerillajáték? - tragikus vég Bolíviában

Marxnak egyvalamiben talán mégis igaza volt. Hogy az összes történelmi cselekvés kétszer zajlik le: először tragédia, másodszor pedig tragikomédia gyanánt. Eduardo Rózsa-Flores véres halála nincs híján a szürreális motívumoknak. Mintha a sors produkálna bizarr, fekete szomorújátékot. - A publicista eszmefuttatása: egy lehetséges sorsvázlat.


Járai: "alapvető a pénzéhes magyar bankárok felelőssége"

Az Orbán-kormány első pénzügyminisztere szerint a kiadáscsökkentés még mélyebb gazdasági visszaesést eredményez majd. Ugyanakkor sokkal drasztikusabb programokra van szükség, fele ennyi minisztériumra és állami alkalmazottra, az állami vezetők fizetését pedig egymillió forintban kellene maximálni. Járai Zsigmonddal beszélgettünk.


Mózer András: a kormányból hiányzik Tocsik Márta!

A Tocsik-per exvádlottjából majdnem államtitkár, egy kartellező üzletemberből csaknem miniszter lett, a titkosszolgálatok élére agrárközgazdász került, és a teljes szocialista vezérkar kormánymegbízatást kapott. Ebben a csapatban igazán juthatna egy állás szegény Tocsik Mártának is.


Bajnai-kormány: meddig tarthat a politikai interregnum?

Ahhoz képest, hogy nincsenek politikai ambíciói, meglepően jó székfoglaló beszédet tartott Bajnai Gordon. És rendhagyót is persze. Korántsem csupán a népszerűtlen intézkedések kendőzetlen beharangozása miatt. Hanem azért is, mivel az új kormányfő a testet öltött politológiai nóvum.


Egy magyar terroróvoda nyomában

A most felgöngyölített szélsőjobbos terrorszervezet tagjai minden valószínűség szerint nem gyűlölettől eltompult ösztönvilágú, primitív emberek, hanem politikai fanatizmusukat bűnözői kreativitással ötvöző játékosok. Akik kellőképp óvatosak voltak ahhoz, hogy évekig zavartalanul dolgozhassanak. Csak remélhető, hogy az emberéletet mindeddig nem követelő, „puha” terror nem fog bekeményedni. Biztos garancia ennek megelőzésére nincs, de egy szakmailag felkészült, politikailag semleges bűnüldözési szervezetre mindenképpen szükség van.


Babarczy Eszter: Kuplerájt vagy kaszárnyát?

Mi a véleménye a jobboldali érzelmű embereknek a mai baloldalról? Cikkünk szerzőjének tesztje megdöbbentő, egyben szomorú eredményt hozott ki. Más kérdés, hogy egyes vélemények szerint a baloldalon kupleráj, a másik oldalon kaszárnya van, és most az utóbbira van szükségünk.