Trump állítja: nem akar rendszerváltozást Iránban

Az elnök azt követően nyilatkozott így, hogy kedden délelőtt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: országa "bizonyosan folytatja" atomprogramját, és csökkenteni fogja a 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményben rögzített vállalásait. Az atomalkut a Trump-kormányzat tavaly tavasszal egyoldalúan felmondta.



Lemondott a luxuskiadásokkal vádolt francia miniszter

Lemondott a francia környezetvédelmi miniszter, akinek állítólagos luxuskiadásairól a Mediapart oknyomozó portál közölt tényfeltáró cikksorozatot. Francois de Rugy – aki a Facebookon jelentette be távozását – "médialincselés" áldozatának nevezte magát.


Az offshore-lovagok még a válságot is megússzák!

Sokan nem tanulnak a 2008-as gazdasági világválságból. Pedig nem ártana, hiszen a tehetős vállalkozóknak nem nyújt elég biztonságot csupán az, hogy a vagyont aranyban, vállalati kötvényekben, részvényekben, vagy többféle devizában diverzifikálják, csökkentve ezzel a kockázatot. Fontos pénzügyi alapelv, hogy földrajzi szempontból is meg kell osztani a befektetéseket: lehet ugyan, hogy emiatt megkapjuk az offshore bélyeget, de erre is van megoldás.











Kijev azt üzeni a magyar kormánynak, hogy ne avatkozzon bele a választásokba

Az ukrán fél a választásba beavatkozásként értékeli például azt, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Orbánnal találkozott, szerintük ez kampányolás Brenzovics László mellett. (Tavaly novemberi fotónkon Pavlo Klimkin külügyminiszter (jobbra) találkozik Brenzovics Lászlóval.)