szerző:
hvg.hu

Avagy másképp fogalmazva az ember, aki először felszabadította, majd tönkretette az országát. A pénteken, 95 éves korában elhunyt Robert Mugabe kétségkívül az egyik legellentmondásosabb szereplője volt Afrika történelmének.

„Számtalanszor meghaltam már – ez az a terület, ahol még Jézus Krisztust is megvertem. Ő ugyanis csak egyszer halt meg, és csak egyszer támadt fel” – így reagált 88. születésnapján Robert Mugabe arra, hogy korábban számtalanszor a halálhírét keltették. Most azonban 95 éves korában úgy tűnik, valóban elérkezett a vég a szabadságharcosból diktátorrá lett egykori zimbabwei államfőnek.

Azt pedig, hogy ez a kettősség mennyire meghatározta az életét jól látható a mai reakciókon: túlzás nélkül állítható, hogy a Twitter felrobbant a halálhírre, rengeteg ember érezte úgy, hogy meg kell szólalnia. A sok sajnálkozó és őt a mennybe kívánó poszt között pedig ugyanúgy megtaláljuk a „na végre” és a teljesen tárgyilagosan beszámoló bejegyzéseket is.

No de ki volt Robert Mugabe, aki ennyire képes volt megosztani az embereket? Egy ács és egy tanár fiaként született meg 1924-ben az akkor brit gyarmatnak számító Dél-Rhodesiában. Jó képzést kapott a jezsuitáktól, ami után a tanári pályán találta magát, ám ez nem gátolta meg abban, hogy folytassa tanulmányait: 1953-ban például történelem és angol szakon diplomát szerzett. Egy időre Ghánába is költözött, hogy ott folytassa tanulmányait, majd 1960-ban tért vissza újdonsült feleségével Rhodesiába.

Ekkor azzal szembesült, hogy hazájában egyre inkább fokozódik a brit gyarmati elnyomás, fekete családok tízezreit telepítették ki az országból. A tanult fiatalember eleinte a szakszervezetek környékén kezdett el tevékenykedni, majd 1963-ban lépett egy szintet felfelé, és megalapította a ma is hatalmon lévő párt ősét, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Uniót (ZANU). Már ekkor is a függetlenség mellett emelt szót, sőt, nyilvánosan is gerillaharcra buzdított, amiért hamar börtönben találta magát.

©

Végül 10 év után, 1974-ben szabadult, ekkor már két éve tartott a háború a fehérek és a feketék között. Szabadulása is egyike volt a számos olyan (sikertelen) lépésnek, amelyekkel a lázadókat akarta békíteni a hatalom. Ő pedig köszönte szépen, és gerillavezérként segítette a felkelőket, aminek a végén 1980-ban elérte, hogy Dél-Rodesiában Zimbabwe néven új állam alakulhatott (az északi részből 1964-ben lett Zambia). Emiatt vélték sokáig úgy, hogy útja hasonló a dél-afrikai Nelson Mandelához, és emiatt van az is, hogy sokan máig csak tisztelettel beszélnek róla. Érdekesség, hogy a The Washington Post visszaemlékezése szerint ekkoriban Mugabéról inkább egy félénk, magát marxistának valló könyvmoly jutott az ember eszébe, miközben ezt a gerillatársairól nehezen lehetett volna elmondani.

Máshogy alakult

Az új ország államfője természetesen ki más lehetett volna, mint a függetlenség kiharcolásában oroszlánrészt vállaló, államalapító Mugabe, akit a nép imádott. A kezdet jól alakult, hiszen sikerült valamennyire stabilizálnia a gazdaságot és fejlesztenie az oktatást, az egészségügyet és egyéb infrastruktúrát is.

Ám voltak egyéb, általa kevésbé hangoztatott tettei is: 1983-ban, azaz mindössze három évvel a hatalomba lépése után kiderült, hogy nem szereti, ha valakinek vele ellentétes gondolatai vannak. Az ő vezetése alatt álló hadsereg ugyanis számos vérengzést végzett az ellenzéki központokban, egyes számítások szerint akár 20 ezer vele egyet nem értő halálát okozva. Ezalatt pedig leépítette a demokráciát, és hamar egypárti rendszert hozott létre, melynek ő lett a teljhatalmú vezetője.

©

A sikeres gazdasági időszak sem tartott sokáig: az ezredforduló tájékán elvette a fehér farmerek földjét, és a saját híveinek adta azt, aminek következtében szinte összeomlott a gazdaság jelentős részét adó mezőgazdaság – az összeomlás előtt ők exportáltak ételt sok más afrikai országnak, utána már az éhínség volt a fő ellenség –, az infláció pedig szárnyalni kezdett. Ennek becsült havi rekordja 2008 novemberében közel 80 milliárd százalékos volt.

Az ellenzék elleni harca pedig minden területre kiterjedt: miután a gazdaság összeomlott, Zimbabwe nemzetközi segélyeket kapott, ám azokat Mugabe kizárólag arra használta, hogy saját támogatóit etesse, míg az ellenzéknek egy falat sem jutott.

Az országban ekkora már nemcsak az éhség okozott megoldhatatlan gondokat, hanem az AIDS és a kolera is, amely vidéken pusztított a kizsigerelt gazdák között. Ennek következtében a városok megteltek a vidékről menekülőkkel, ami végül odáig fajult, hogy Mugabe 2005-ben indította a „Szenny kisöprése” (angolul Operation Drive Out Trash) hadműveletet, melynek hivatalosan a külvárosok szépítése lett volna a feladata, ám végeredményben sok százezer szegénynegyedben lakó zimbabweit tett földönfutóvá. Ekkora már egyébként akkora volt az infláció, hogy sokan egész táskákat tömtek meg a helyi értéktelenné váló helyi valutával, ha vásárolni akartak valamit a szinte üres boltokban.

Jól mutatja Mugabe hozzáállását a világhoz, hogy az AIDS-et is a fehérek nyakába varrta, mondván, a gyarmatosítók megjelenése előtt nem volt homoszexualitás a kontinensen, márpedig ennek tudható be a halálos kór térnyerése.

Azt, hogy mennyire nem mentek jól a dolgok, mutatja, hogy 2007-ben például közel 80 százalékos volt a szegénységi ráta, 2009-ben pedig a lakosság 95 százalékának nem volt munkája, amivel természetesen világrekordot is döntött Zimbabwe.

©

Azért nem mindenki szenvedett

Mugabe híres volt arról, hogy szeretett fényűzően élni, többször előfordult például, hogy a helyi légitársaság, az Air Zimbabwe járatát az utolsó pillanatban törölni kellett, hogy második felesége, Grace Marufu Európába tudjon repülni bevásárolni. Nem csoda, hogy sokan egyszerűen csak Gucci Grace-nek hívták az asszonyt.

Nem csak itt nyilvánult meg a fényűzés iránti rajongása, születésnapjain is imádott hatalmas bulit csapni. 91. születésnapi ünnepségére például 20 ezer embert hívott meg, 92. születésnapja egymillió dollárba került, és az ünnepséget, amelyen 50 ezren vettek részt, élőben közvetítette a televízió, a 93. születésnapja pedig már kétmillió dollárba került. Mindezt úgy, hogy a lakosság jelentős része az éhhalál szélén volt, igaz, ekkor, 2017-ben már legalább 30 százalékuknak volt munkája. A legszebb, hogy Mugabe pártjának 800 ezer dollárral kellett volna beszállnia a buliba, de mivel nehezen tudta összeszedni ezt a pénzt, a helyiektől kezdtek el fejenként egy dollárt (közszolgáktól hármat) követelni az aktivisták.

©

Hogy magának Mugabének mekkora vagyona van, azt a hozzá hasonló diktátorokhoz hasonlóan senki sem tudja. A hírek szólnak egymilliárd és 1,7 milliárd dollárról is, ahogy az is többször elhangzott, hogy Zimbabwe gyémánttartalékait is hajlamos volt családi vagyonként kezelni.

Dicstelen vég

Robert Mugabe végül 37 évig irányíthatta az általa alapított országot, ám 2017. november 21-én – a hivatalos bejelentés szerint – önként távozott a hatalomból. Azt nem mindig teszik hozzá, hogy addigra már annyira megromlott a viszonya saját pártjával, hogy az határidőt is megszabott a számára a lemondásra, különben alkotmányos eljárás keretében kezdeményezték volna leváltását. Ezt azonban az elnök már nem várta meg, igaz, a döntését segíthette, hogy egy héttel előtte egy katonai puccs miatt házi őrizetbe került, ahol megígérték neki, ha lemond, akkor amnesztiát kap.

A lemondatásához (vagyis önkéntes lemondásához) hosszú út vezetett, amiben fontos szerepet játszott a nemzetközi elutasítottsága is. Megalomániájával az elszigeteltsége is nőtt, amikor például Tony Blair brit miniszterelnök és George W. Bush amerikai elnök kritikával illette, akkor egyszerűen Hitlerhez és Mussolinihoz hasonlította őket, mondván kérlelhetetlenül azon dolgoznak, hogy destabilizálják és becsmérlik országát. De máshol sem tűrte a kritikát, még akkor sem, ha az humorral van feloldva: egy dél-afrikai reklámfilmet, amelynek ő volt a főszereplője, például vissza kellett vonni, mert az azt kiadó céget annyi fenyegetés érte, hogy nem merték tovább vetíteni. A kisfilmben a főszerepet egy, a zimbabwei elnököt alakító színész játszotta, aki előbb egy üres vacsoraasztalnál szomorkodik, ahol különböző – már elhunyt – diktátorok nevei szerepelnek a vendégkártyákon – majd visszaemlékezik a régi szép időkre, amikor együtt vízipisztolyozott Moammer Kadhafi líbiai vezetővel, homokangyalkákat formázott Szaddám Huszein iraki diktátorral, tankon utazott Idi Amin ugandai elnökkel, hintáztatta Pieter Willem Botha dél-afrikai elnököt, vagy éppen karaokézott Mao Ce-tung kínai vezetővel.

A belső ellenzékét pedig az összeomló gazdaság táplálta, végül utódja is harcostársa, az akkor 75 éves Emmerson „Krokodil” Mnangagwa lett – ő ugyanis továbbra is jó viszonyt ápolt a puccsot végrehajtó hadsereg vezetésével.

És végül pont Mnangagwa lett az is, aki 2019. szeptember 6-án bejelentette Robert Mugabe halálát. Az egykori államalapítót egy szingapúri kórházban érte utol a végzete, ám a halál okáról egyelőre csak találgatni lehet. Ahogy arról is, hogy mi jön most az elmúlt évtizedekben számos nehézségen átesett Zimbabwéban.

©

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Erdogan iskoláiban nem csak törökül tanulnak Berlinben

Erdogan iskoláiban nem csak törökül tanulnak Berlinben

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt

Alföldi Karácsony megválasztása után: Eufóriát éreztem. Reményt

Kósa: Jobbat tenne egy újabb választás Borkainak és Győrnek is

Kósa: Jobbat tenne egy újabb választás Borkainak és Győrnek is

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Mit szólna egy ilyen 625 lóerős kombi BMW M8-hoz?

Mit szólna egy ilyen 625 lóerős kombi BMW M8-hoz?

Drágább lesz az HBO GO

Drágább lesz az HBO GO