Húsz év börtönt kaphat Dél-Korea volt elnöke

Ri Mjong Bak lehet a negyedik dél-koreai elnök, aki rács mögé kerül. Azzal vádolják, hogy kenőpénzt fogadott el a hírszerzéstől és a Samsungtól, mintegy 8,35 milliárd forintot sikkasztott, és 720 millió forintnyi adót csalt el.


Erős földrengés volt Japánban, legalább 30-an eltűntek – fotók

Tájfun, nagy esőzések után erős földrengés rázta meg Japánt csütörtök hajnalban. A rengés okozta földcsuszamlásokban több mint harmincan eltűntek, 120-ra teszik a sérültek számát. Egy atomerőmű áramellátása is leállt, majd' 3 millió háztartás maradt áram nélkül.


Egyértelmű üzenetet küldött Orbánnak a néppárti frakcióvezető

Ki fognak állni az európai uniós alapjogokért, és e tekintetben "semmilyen engedményt" nem fognak tenni Orbán Viktor magyar kormányfő pártjának, a Fidesznek – jelentette ki egy szerdai tévéinterjúban Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, aki aznap jelentette be, hogy elindul az EPP csúcsjelölti tisztségéért.


Ilyen lesz a román EU-elnökség

Kulcsfontosságú időszakban veszi át Románia 2019 januárjában az EU soros elnöki tisztét: a mi mandátumunk idejére esnek az európai választások, akkor lesznek meg az Európai Bizottság új tagjai, és erre az időszakra esik a Brexit is – mondta külföldi újságíróknak, köztük a HVG újságírójának Victor Negrescu, európai ügyekért felelős miniszter. Románia most először tölti be ezt a tisztséget.





Trump és emberei is tagadják, hogy idiótának tartják az elnököt

A Twitteren reagált Donald Trump a Woodward-könyv állításaira, mely szerint idiótának tartják őt alkalmazottai, és iratokat is loptak asztaláról. Az elnök szerint a könyv tele van hazugságokkal, az állítások köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, de tagadják az elnök emberei is, hogy főnöküket hülyének, illetve inkompetensnek tartják.












Idiótának tartják Trumpot beosztottai, iratokat is loptak az asztaláról

Könyvet írt az elnök hivatalának működéséről Bob Woodwards, melyből kiderül, az elnök beosztottjai lenézik Trumpot, sőt, állítják, több iratot is elemeltek asztaláról, hogy ne tudja azokat aláírni az elnök, mert attól féltek, ellenkező esetben jelentős kárt okozott volna az országnak.