Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megjavította saját világrekordját egy 79 éves dél-afrikai férfi: életében a 350-edik alkalommal adott vért, és bejelentette, hogy most már meg sem áll 365-ig.
Maurice Creswick előző teljesítménye is szerepelt a Guinness Rekordok Könyvében.
Először 11 éves korában adott vért, miután tanúja volt annak, hogyan ütközött egy személygépkocsi és egy villamos. "Az autóban öten voltak, éppen teniszezni indultak. Ruhájuk fehér volt, és a karambol után mind vörössé vált. Akkor határoztam el, hogy sohasem maradok tétlen, amikor mások a segítségemre szorulnak" - mesélte a véradórekorder.
Maurice Crewick az első véradó a világon, aki életében 175 liter vért adott önkéntesen, térítés nélkül - közölte kedden Robert Crookes, a dél-afrikai véradószolgálat vezetője.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.