A müncheni Süddeutsche Zeitung hétvégi kiadásában arról ír, hogy "szociáldemokrata képviselők új választások gondolatával" játszanak. A szociáldemokrata párt (SPD) vezetése szavakban ellenzi az új választások gondolatát, ám a parlamenti frakcióban egyre erősebben gyökeret ver a gondolat. Elgondolásuk az, hogy amennyiben létrejön a nagykoalíció, s Angela Merkelt, a konzervatívok jelöltjét sem lehet elhárítani mint kancellárt, a Bundestagban kell olyan szavazati arányt kialakítani, amely lehetetlenné teszi Merkel trónra emelését, de még inkább a Bundestag feloszlatását és új választások kiírását kényszeríti ki.
A Szövetségi Gyűlésben (Bundestag) az első két fordulóban abszolút többség szükséges a kancellár megválasztásához, ami az összes Bundestag-képviselő szavazatának a felét, plusz egy szavazatot jelent. A harmadik fordulóban az nyer, aki a jelenlévőktől a legtöbb szavazatot kapja. A köztársasági elnöktől függ, hogy elfogad-e egy ilyen ingatag támogatottságú kancellárt, vagy eloszlatja a Bundestagot, s ismét új választások következnek.
A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a szociáldemokrata képviselők azzal számolnak, hogy Gerhard Schröder kancellárnak könnyebb dolga lenne az új választásokon, azok kampányában, mert a konzervatív pártoknak Merkel helyett valószínűleg új jelöltet kellene találniuk. Merkellel elégedetlenek a konzervatív pártok soraiban, a kampány idején élvezett óriási előny 0,9 százalékra zsugorodott a szeptember 18-i választások napjára, ám jelenleg az erőteljes szociáldemokrata nyomás közepette mindenki szolidáris Merkellel, vagy annak igyekszik látszani.
Vasárnap több mint 200 ezer embert szólítanak az egyik drezdai választókerületben az urnákhoz, illetve azokat már nem, akik levélben előzőleg elküldték szavazataikat. A 160-as választókerületben (Drezda I) haláleset miatt voltak kénytelenek elhalasztani a szavazást vasárnapra. Politológusok véleménye szerint Drezda csak az arányokon változtathat, a kialakult helyzeten, azon, hogy a konzervatívok frakciója a legnagyobb, már nem. A drezdai szavazás előtt a CDU/CSU 225 mandátummal rendelkezett a Bundestagban, az SPD 222-vel.
Újabb forgatókönyvek a német belpolitikai patt feloldására
Egy nappal a német választásokat lezáró drezdai forduló előtt újabb forgatókönyvek jelentek meg a német sajtóban, szerzőik szerint ezekkel le lehet zárni a német belpolitikai patthelyzetet.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.