szerző:
MTI

Brazíliában őrizetbe vették Cesare Battisti szélsőbaloldali olasz terroristát, aki 2004 óta volt szökésben - közölték igazságügyi források.

A Le Figaro című francia lap internetes oldalán megjelent tájékoztatás szerint a férfit kihallgatták a brazil hatóságok, amelyen jelen volt a francia rendőrség képviselője. Az elfogásáról szóló hírt megerősítette a brazil rendőrség is.

Cesare Battisit, a "Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért" (PAC) elnevezésű szélsőbaloldali csoport egyik vezetőjét egy eléggé ellentmondásos eljárást követően 1993-ban, távollétében ítélték el, mert 1978-1979 között részt vett négy gyilkosságban, többek között egy milánói ékszerész megölésében. Battisti mindvégig tagadta a vádat.

Az ékszerész meggyilkolása ügyében folyó vizsgálat keretében 1979 júniusában őrizetbe vették, de 1981 októberében előbb Latin-Amerikába, majd Franciaországba szökött. Olaszország kérte kiadatását, de Párizs azért nem tett eleget annak, mert 1985-ben Francois Mitterrand akkori francia államfő vállalta, hogy nem szolgáltatja ki a szélsőbaloldali szervezeteknek azokat a tagjait, akik lemondanak az erőszakról és szakítanak a múlttal.

A francia igazságszolgáltatás 2004 októberében végül is kész volt kiadni őt az olaszoknak, Battisti azonban külföldre menekült. Clemente Mastella olasz igazságügyi miniszter vasárnap

üdvözölte, hogy a brazil, francia és az olasz rendőrök páratlan akciójában sikerült elfogni Battistit. A politikus reményét fejezte ki, hogy a kiadatási eljárások eredményeképpen gyorsan Olaszországba kerülhet a négy gyilkosságért és más súlyos cselekményekért elítélt férfi.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Világ

Kiengedik a 24 éve börtönben levő német terroristanőt

Az egykori Baader-Meinhof csoport, illetve RAF (Vörös Hadsereg Frakció) tagja, a 24 évet börtönben töltő Brigitte Mohnhaupt hamarosan szabadlábra kerül, miután egy stuttgarti bíróság pozitívan bírálta el kérvényét - adja hírül a CNN.

143 újabb, rejtélyes Nazca-vonalat fedeztek fel, egyet a mesterséges intelligencia

143 újabb, rejtélyes Nazca-vonalat fedeztek fel, egyet a mesterséges intelligencia

Megmutatta a Boeing, mivel spórolna óriási pénzeket a NASA-nak

Megmutatta a Boeing, mivel spórolna óriási pénzeket a NASA-nak

Ha lesz budapesti szuperegyetem, a körvonalai már látszódnak

Ha lesz budapesti szuperegyetem, a körvonalai már látszódnak

Gyurcsány a róla szóló Bödőcs-paródiáról: Jót röhögtem

Gyurcsány a róla szóló Bödőcs-paródiáról: Jót röhögtem

Picit hibrid és nagyon biturbó V8 a Mercedes legnagyobb divatterepjárója

Picit hibrid és nagyon biturbó V8 a Mercedes legnagyobb divatterepjárója

Sértődötten vágott vissza a kormány a Magyar Helsinki Bizottságnak

Sértődötten vágott vissza a kormány a Magyar Helsinki Bizottságnak