Már hivatalosan be is jegyezték az új politikai alakulat nevét és jelképét - írta a lap, hozzátéve, hogy előreláthatólag Michela Brambilla, Berlusconi Hajrá Olaszország pártjának 39 éves politikusnője lesz az új párt vezetője főtitkári rangban. Megfigyelők szerint az a pártalapítás célja, hogy erősítse a jobbközép szövetség összetartását, és javítsa az újabb kormányra kerülés esélyeit.
Az új párt a Valle d'Aosta régió Courmayeur településén tartandó helyhatósági választásokon, novemberben méretheti meg magát először - mondta újságíróknak Berlusconi.
A dúsgazdag üzletember-politikus előzőleg napokon át "merő képzelgésnek" nevezte az új párt alapításáról szóló híreszteléseket. A jobbközép ellenzék vezetője, Berlusconi a Hajrá Olaszországból (Forza Italia), a Nemzeti Szövetségből, az Északi Ligából és néhány más kisebb pártból álló pártszövetség élén áll.
A Berlusconi-féle kezdeményezés híre azután röppent fel, hogy véglegessé vált: a két legnagyobb olasz baloldali párt, a Baloldali Demokraták és a katolikus Margaréta október közepén összeolvadnak, és az új formáció valószínű vezetője Walter Veltroni, Róma nagy népszerűségnek örvendő főpolgármestere lenne.