Mi lenne, ha a Woodward és a Bernstein helyett a Phelps és a Smith neveket ismerné a világ? A New York Times két egykori újságírója ugyanis állítja, a lap jóval korábban tudott a Watergate-botrányról, mint a Washington Post, csak az újságnál elkallódott a Richard Nixon bukásához vezető történet.
1972-ben járunk, a New York Times újságírója megdöbbentő információkkal rohan a szerkesztőjéhez: az FBI igazgatója épp most hozta tudtára, hogy a korábbi igazságügy-miniszter, de talán maga Nixon elnök is érintett a két hónappal azelőtt történt Watergate betörésben. Az újság azonban hagyta veszendőbe menni a "forró tippet", így végül a Washington Post és Bob Woodward, illetve Carl Bernstein vált legendává.
A már visszavonult Robert H. Phelps szerkesztő frissen megjelent memoárja hétfőn törte meg az évtizedes csendet, történetét az azóta ügyvédként tevékenykedő egykori riporter, Robert M. Smith is megerősítette.
A jogi egyetemre tartó Smith utolsó munkanapját töltötte a Times washingtoni irodájában, utolsó munkaebédjét éppen L. Patrick Gray ügyvezető FBI-igazgatóval fogyasztotta el 1972. augusztus 16-án. Beszélgetésük témája a Watergate-betörés volt, és Gray nem tagadta azokat az információkat, melyek szerint a szálak igen magasra, egészen az ovális irodáig vezetnek.
A szerkesztő azonban nem látta megalapozottnak a fülest, és Smith távozása után maga is egyhónapos vakációra ment. A többi pedig már történelem: szeptemberben a Washington Post hozta a Nixon bukásához vezető sztori első szálait.
Chuck Palahniuk 2023-as regénye, a Nem tart örökké már magyarul is olvasható, és választ ígér arra, miért halt meg Marilyn Monroe vagy Kurt Cobain. A művet tizennyolc éves kor alatt semmiképp sem ajánlanák – kritikusunk még fölötte se.
Felföldi József szerint a végjátékban a NER levetett minden álcát, és már simán csak lop.
Miből él Majka, Azariah, Krúbi és a többi popzenész? Földes András véleménye.
