Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egyelőre két személyt, Berényi Józsefet és Kvarda Józsefet javasolták a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) országos elnöki tisztségébe a párt rendkívüli kongresszusán, amely szombaton délelőtt kezdődött Dunaszerdahelyen.
Farkas Iván, az MKP ideiglenes ügyvezető testületének elnöke a zárt ajtók mögött folyó tanácskozás ebédszünetében ugyanakkor elmondta: a jelölések még nincsenek lezárva, mert a küldöttek vitája a délelőtti beszámolók után csak délután kezdődik. Berényi eddig az MKP alelnöke volt, míg Kvarda Nagyszombat megye elöljáró-helyettese.
A rendkívüli kongresszus kiértékeli a parlamenti választások eredményét, módosítja a párt alapszabályát, majd megválasztja az országos elnököt, az országos tanács elnökét, a szakmai alelnököket és az elnökséget. A párt tevékenységéről Csáky Pál volt pártelnök, a képviselői csoport munkájáról pedig Bárdos Gyula frakcióvezető számolt be, illetve adott értékelést.
Farkas szerint az országos elnökség tagjaira péntekig mintegy 25 jelölés érkezett a pártszervezetektől. „További mintegy 10-15 jelölést várhatóan a kongresszuson tesznek a küldöttek” - jegyezte meg.
A fórum összehívását az tette indokolttá, hogy az MKP a júniusi választásokon megbukott, és 4,33 százalékos eredménnyel nem került be a szlovák parlamentbe. A bukás után Csáky Pál pártelnök, valamint az egész elnökség benyújtotta lemondását, amelyet a kongresszusnak kellene jóváhagynia. Csáky úgy nyilatkozott, hogy nem indul a mostani elnökválasztáson.
A rendkívüli kongresszuson megválasztott új vezetőségnek várhatóan egyéves mandátuma lesz. Jövőre általános tisztújítás van betervezve a pártban, a legalsóbb szintektől a legmagasabbakig.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.