Példamutatónak nevezte a német külügyi tárca 1933-1955 közötti szerepét átvilágító történészbizottság munkáját a Schröder-kormány külügyminisztere. Joschka Fischer, aki személyesen adott megbízást 2005-ben a minisztérium múltjának kivizsgálására, a Deutschlandfunk rádiónak adott szerdai interjúban leszögezte: a négy történész által összeállított vaskos tanulmány azt bizonyítja, hogy a külügyi tárca is részese volt a náci rezsim bűntetteinek. Tetézi a diplomaták cinkosságát, hogy a II. világháború után - ritka kivételektől eltekintve - nem voltak hajlandók beismerni: erkölcsileg csődöt mondtak a hitleri rezsim éveiben. 

A kollektív amnéziát elősegítette, hogy az NSZK-ban elmaradt az átfogó szembenézés a náci korszakkal, ami nem csak a külügyminisztériumról volt elmondható. "Egyetlen vérbírót vagy vérügyészt sem ítéltek el 1945 után, éppen ellenkezőleg. Egészen a 80-as évekig hazaárulónak számítottak azok, akik dezertáltak a Wehrmachtból 1940-45 között" - emlékeztetett a volt külügyminiszter, hozzátéve: eljött az idő, hogy véget vessenek a bagatellizálásnak és a múlt tisztára mosásának.

Arra a fölvetésre, hogy hivatali elődjei - Brandttól Scheelen át Genscherig és Kinkelig - semmit sem tettek a külügy "megtisztításáért", Fischer kifejtette: akkor ő sem mert volna nekivágni a feladatnak. Willy Brandt örült, hogy majd' két évtizedes karantén után a konzervatív tábor elfogadta pártját, az SPD-t kormányképes erőnek. Fő stratégiája pedig amúgy is az új keleti politika, a Varsóval és Prágával való megbékélés egyengetése volt.

Utóda a tárca élén, Walter Scheel megpróbált ugyan szembeszállni az akkor, a 70-es években még roppant erős "régi gárdával" a külügyminisztériumban. Elhatározta, hogy nyugállományba küld egy sor terhelt múltú nagykövetet, ami komoly konfliktusokat eredményezett a tárcán belül, és csak részben járt eredménnyel. Ennek okát Fischer abban látja, hogy a külügy által önmagáról alkotott és terjesztett kép erősebb volt, mint a tudatos felvilágosítás, múltfeltárás szándéka. A riporter kérdésére, vajon nem az-e a tanulság a történetből, hogy nem érdemes szemben úszni az árral, mert mindig azok járnak jól, azok maradhatnak pozíciójukban, akik együtt üvöltenek a farkasokkal, míg a kritikus szelleműeket kigolyózzák, félreállítják, Fischer leszögezte: mindig érdemes ellenállni, ha az ember nem akarja önmagát becsapni, ha tiszta lelkiismerettel akar belenézni a tükörbe.

A leginkább érthetetlennek azt tartja, hogy egy olyan régi európai civilizált államban, mint Németország, a társadalom elitje tömeges méretekben mondott csődöt. Mégpedig egy olyan egyszerű alapkérdést illetően, amely minden nevelési módszer központi eleme: már a gyerekek is megtanulják, mi a jó és helyes, és mi a rossz és helytelen. Hogy éppen a művelt réteg, amellyel szemben a társadalom joggal támasztott magasabb mércét, ebben a kérdésben ennyire katasztrofálisan leszerepelt - nos, ebben áll a náci korszak valódi tragédiája - hangoztatta Joschka Fischer a Deutschlandfunk rádióban.