A harag napjai

Két héten belül másodszor tüntetnek angol egyetemisták a tandíjak drasztikus emelése miatt, abban bízva, hogy meghátrálásra kényszeríthetik a kormányt.

  • Tóth Vali Tóth Vali
A harag napjai

Oktatás, oktatás, oktatás – Tony Blair többek között ezzel a szlogennel kampányolt az 1997-es választáson, ám a Munkáspárt 12 évi kormányzás alatt sem tudta megvalósítani nagyra törő reformjait. A londoni kabinet még tavaly felkérte Lord Browne-t, a BP olajtársaság korábbi vezérigazgatóját, hogy tekintse át az egyetemek állami finanszírozását, és tegyen javaslatot az átalakítására. A májusi kormányváltás után hatalomra került konzervatív–liberális demokrata kormány az elődjénél is fontosabbnak tartotta a kérdést, és a politikai reformszándék mellett a tetemes költségvetési hiány is az állami kiadások csökkentésére sarkallta.

AP/ Kristy Wigglesworth

 Az angliai egyetemeken minden diáknak tandíjat kell fizetnie, a felső határt évi 3290 fontban határozták meg. A korábbi ezerfontos díjat 2006-ban emelték a mostani szintre, és bár azt remélték, hogy az egyetemek közti verseny leszorítja az összeget, nem így történt, mert minden intézmény rákényszerült a maximális tandíj bevezetésére. A diákok kedvezményes kamatozású diákhitelt vehetnek fel a tandíj, illetve az egyetemi évek alatti megélhetés költségeinek fedezésére, aminek visszafizetését a végzés után csak akkor kell megkezdeniük, ha éves keresetük eléri a bruttó 15 ezer fontot. Minden egyetem nyújt ösztöndíjat is, ám ennek nincs egységes rendszere, és a szociális helyzet, valamint a tanulmányi eredmény is befolyásolja. Bizonyos családi jövedelem alatt a diákok az önkormányzattól is kérhetnek támogatást, amit nem kell visszafizetniük.

Bár Lord Browne októberben nyilvánosságra hozott jelentésében szó sincs reformokról, nagy ívű átalakításokról, mégis általános felháborodást váltott ki. Mégpedig azzal, hogy a tandíj felső határának a megszüntetését ajánlotta. A kormány nem támogatta ugyan a javaslatát, de a parlament elé kerülő tervezetben a jelenleginek a duplájára, évi 6 ezer fontra kívánja emelni a tandíjat. Amit a felsőoktatási intézmények ráadásul indokolt esetben – például bizonyos számú hátrányos helyzetű diák felvételével, költségesebb kurzusok indításával – 9 ezer fontra növelhetnének.

 Aligha kétséges, hogy minden intézmény a maximálisan kiszabható tandíjat írja majd elő diákjainak, hiszen a kormány a jövő évi költségvetésben jelentős pénzeket von el a felsőoktatástól. Így lényegében egy tollvonással a háromszorosára ugranak az egyetemi tandíjak, és csak némi vigaszul szolgálhat, hogy a – szintén emelt összegű – diákhitel törlesztésének kezdetét 21 ezer fontos keresethez kötnék.

Ha a parlament is megszavazza a tervek szerint a karácsonyi ünnepek előtt a képviselők elé kerülő indítványt, az emelés 2012-től lép életbe. A változás egyelőre csak az angliai egyetemekre vonatkozna, az önálló parlamenttel rendelkező Észak-Írország, Wales és Skócia ugyanis oktatási kérdésekben maga dönthet. Az előbbi kettőben jelenleg az angollal megegyező nagyságú tandíjat fizetnek a diákok, de Skóciában a felsőoktatás még ingyenes – igaz, egyes hírek szerint már nem sokáig.

Az egyetemek eddig is forráshiánnyal küszködtek, jóllehet az állam fedezte költségvetésük 35 százalékát. A jövőben lényegesen kevesebb állami pénzre számíthatnak, a következő háromévi költségvetési előrejelzésben 40 százalékkal csökken az egyetemek támogatása. David Cameron kormányfő elismerte, hogy az intézmények bevétele a tandíjemelésből közel annyival lesz nagyobb, mint amennyivel az állami támogatások csökkennek. Tandíjból a felsőoktatási intézmények a 2008–2009-es tanévben 26 milliárd fontot szedtek be, ami költségeik közel harmadára elég, és az állami támogatáson felüli 35 százalékot többek között magánadományokból, különféle pályázatokból kénytelenek összeszedni.

Hiába hát a tandíjemelés, a diákok több pénzért gyengébb színvonalú oktatást kapnak majd. A költségesebb természettudományos, orvosi és műszaki szakok kivételével lényegében megszűnik az egyetemek állami finanszírozása, működési költségeiket tandíjból kell fedezniük. Nem véletlen, hogy a diákok egyre hevesebben tiltakoznak, november elején például ötvenezren tüntettek Londonban. A megmozdulás erőszakba torkollott, a diákok megrohamozták a vezető kormánypárt, a konzervatívok székházát, és majdnem fel is gyújtották. Még e héten további országos tiltakozásokat tartanak.

A tandíjemelés bírálói szerint az intézkedés növekvő diákhitelt eredményez, és a vártnál nagyobb terhet ró az államháztartásra. A független Felsőoktatási Kutatóintézet úgy véli, hogy a kormány alulbecsülte a diákhitelek költségvetési kihatásait, viszont túlbecsülte a végzett diplomások várható jövedelmét és hiteltörlesztési képességeit. Különös tekintettel arra, hogy harminc éve nem volt ilyen magas a diplomás-munkanélküliség, és ennyire reménytelen a munkaerő-piaci helyzet. Az intézet szerint a diákhitelek akár harmada vagy még nagyobb hányada behajthatatlannak bizonyulhat, ami középtávon is tovább ronthatja a költségvetés helyzetét, és borítékolhatóan a diákhitelek kamatának emeléséhez, vagy a tandíj további emeléséhez, esetleg mindkettőhöz vezethet.

A magasabb tandíj ráadásul konzerválja a társadalmi egyenlőtlenségeket, fékezi a társadalmi mobilitást és a tehetséges fiatalokat külföldi egyetemekre üldözheti, miközben a szigetországi felsőoktatás versenyképességének romlása miatt azok a külföldi diákok is más országot választanak majd, akik eddig angol diplomát akartak szerezni, és ezzel igencsak apadnak az egyetemek bevételei.

Az angliai egyetemi tandíjak világszerte a drágábbak közé tartoznak. A szigetország ráadásul mindössze a GDP 1,3 százalékát költi felsőoktatásra, az USA-ban ez az arány 3,1 százalék. És míg az amerikai egyetemeken évente 27 ezer dollárt fordítanak egy diákra, Angliában ennek alig több mint a felét.

TÓTH VALI / LONDON