Néhány nappal ezelőtt még öntudatosan jelentette ki Orbán Viktor, hogy sikerült visszaverni a külföldi kritikát és elhárítani minden, a magyar nép ellen intézett támadást - írta a tekintélyes svájci napilap szerkesztő munkatársa, Cyrill Stieger. A valóság azonban - folytatódott a cikk - kicsit máshogy néz ki. Felidézte, hogy a kormánynak módosítania kell a vitatott médiatörvény négy rendelkezését, mert ezek összeegyeztethetetlenek az európai uniós joggal. Változatlan marad mindenesetre "a Fidesz-uralta Médiatanács széleskörű hatalma" - tette hozzá. A szerző úgy látja, a kormánypártnak így továbbra is meglesz a lehetősége, hogy a "nem kedvelt" újságírók ellen fellépjen. Hogy valóban sor kerül-e politikailag motivált cenzúrázó beavatkozásokra, az attól függ, hogyan alkalmazzák a törvényt - írta.
Azok a bírálók, akik "hónapok óta a demokrácia végét festik a falra", azt mondják, az EU csak formális lépéseket tett és hogy Orbán diadalmaskodott. Ennek azonban épp az ellenkezője a helyzet. Az önkényeskedésre hajló kormányfőt most először szembesítették hatalma korlátaival - vélekedett Stieger.
Még figyelemre méltóbb, mint a brüsszeli verdikt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisített egy, a Fidesz által elfogadott törvényt - írta, a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátásáról szóló rendelkezés megsemmisítésére utalva. "Ez volt az első alkalom Orbán hivatalba lépése óta, hogy a sok kommentátor véleménye szerint a fideszesek által uralt testület hatályon kívül helyezett egy törvényt" - fogalmazott. [Az Alkotmánybíróság korábban a 98 százalékos különadóról szóló törvényt is alkotmányellenesnek minősítette - a szerk.]
Magyarország egyik alapvető baján a médiatörvény kikényszerített kiigazítása is alig segít valamit. A Fidesz és a szocialisták sok éve engesztelhetetlen és kíméletlen harcot folytatnak egymással. Követőik sokszor ijesztően gyűlölködő és primitív retorikával támadják egymást. Magyarországon a politikai szótárból a jelek szerint hiányzik a "kompromisszum" szó. Éppen mert túlnyomó többséggel rendelkezik, a Fidesz megengedhetné magának a politikai nagyvonalúságot. A párt és a nemzet érdekeinek egyenlősítése egymással nem viszi előbbre Magyarországot - írta a Neue Zürcher Zeitung.
A NZZ a médiatörvényről: Orbánt szembesítették hatalma korlátaival
A hatalom határai címmel közölt kommentárt keddi számában a magyar médiatörvény módosításáról a Neue Zürcher Zeitung.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása
A miniszterelnök szerint a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Legalább nyolc hajó fordult hirtelen sarkon a Hormuzi-szorosban
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
A munkaruha szívja magába a forróságot – dől a panasz a postásokból két társuk halála után
17 év börtönre ítélték Bagdy Emőke fiának gyilkosát
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?