És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem ért egyet a Damaszkuszt elítélő francia javaslat támogatását szerdán, washingtoni látogatása befejeztével. Lavrov, aki a közel-keleti kvartett találkozóján vett részt, majd Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel tárgyalt, s ezt követően a közös sajtóértekezleten - közvetlenül elutazása előtt - fogalmazott úgy, hogy nincs szükség ilyen határozatra az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Mint az orosz diplomácia vezetője kifejtette, a problémák megoldására kell összpontosítani, nem pedig egyes emberek elítélésére, ami nem hozza közelebb a rendezést. Szíriában a kormányellenes megmozdulások során jogvédő szervezetek szerint 1300 ember vesztette életét, s közel 12 ezer ellenzékit tartóztattak le. Franciaország június eleje óta szorgalmazza több másik országgal a damaszkuszi rendszer elítélését az ellenzéki megmozdulások durva elfojtása miatt, de a Biztonsági Tanácsban eddig nem sikerült megfelelő támogatást összegyűjtenie. A BT ugyanakkor kedden a leghatározottabban elítélte a damaszkuszi amerikai és francia nagykövetség elleni támadásokat, amelyek elkövetői hétfőn kormánypárti tüntetők voltak, s nyilatkozatában egyben felszólította a szíriai hatóságokat, hogy gondoskodjanak a külképviseletek védelméről.
A washingtoni közös sajtóértekezleten Clinton bejelentette, hogy amerikai szakértők utaznak Moszkvába az iráni nukleáris program jelentette probléma megvitatására, amelynek szakaszos megoldását szorgalmazza Oroszország. Az amerikai külügyminiszter a líbiai helyzet kapcsán hangsúlyozta: az Egyesült Államok egyetért azzal, hogy a fegyveres konfliktus beszüntetésére irányuló erőfeszítések élére az ENSZ-nek kell állnia.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.