Két pad között

Aligha van még egy olyan nemzetközi szervezet, mint az el nem kötelezett államok mozgalma: az 1961 szeptemberében Belgrádban alapított, 120 tagú tömörülés a világ népességének 55 százalékát és az ENSZ-tagok kétharmadát fogja össze, ám az utóbbi két évtizedben szinte semmilyen eredményt sem sikerült felmutatnia. Legfeljebb annyira jutott, hogy a tagjai összefogásával az ENSZ-ben elérte néhány olyan téma – például az új gazdasági vagy tájékoztatási világrend – napirendre tűzését, amelyekről a nagyhatalmak általában nem szívesen beszélnek.

A kudarc nem meglepő. Az egyik legfontosabb ok, hogy míg a belgrádi első csúcstalálkozó idején tekintélyes politikusok – így Joszip Broz Tito jugoszláv elnök, Dzsaváharlál Nehru, India miniszterelnöke, Gamal Abden-Nasszer egyiptomi és Sukarno indonéz államfő – álltak a tömörülés mögött, ma nincsenek karizmatikus vezetők a tagországok élén. A nemzetközi környezet is gyökeresen átalakult. Miután az 1990-es évek elején véget ért a hidegháború, a mozgalom légüres térbe került: az eredeti cél az volt ugyanis, hogy a harmadik utat kereső fejlődő országok a Nyugat és a szovjet blokk között lavírozva szavatolják függetlenségüket és fejlődésüket. Az is súlyos csapást jelentett, hogy 1992-ben – a délszláv polgárháború kitörése után – kizárták a szervezetből az egyik legbefolyásosabb tagállamot, Jugoszláviát.

A hidegháború végét követően sok tagállam megkérdőjelezte a részletes alapokmány nélkül, laza szervezeti kötöttségekkel működő mozgalom létjogosultságát, ám a nagyobb országok, elsősorban India és Indonézia azt hangsúlyozza, a megváltozott világban is fontos szerep jut az el nem kötelezetteknek. A politika helyett a szervezet most inkább gazdasági és globális ügyekre összpontosít: a fejlett és fejlődő országok közötti gazdasági különbségek csökkentésére, a fertőző betegségek visszaszorítására, a neokolonializmus elleni harcra.

A tagállamok – még azok is, amelyek a tömörülés fenntartását szorgalmazzák – általában saját eszközeikkel igyekeznek elérni céljaikat, így a szervezet leginkább olyan fórumra hasonlít, ahol az egyes országok megfogalmazzák a maguk gazdasági és nemzetközi célkitűzéseit. „India évtizedekig a szegények szószólójaként igyekezett viselkedni. Ahogy azonban elindultunk a gyors fejlődés útján, figyelmünk a nagy játékosok felé fordult” – mondta az indiai politikai változás hátteréről Lalit Manszingh, az ázsiai ország egykori washingtoni nagykövete.

Nem meglepő, hogy azok a tagországok, amelyeknek esélyük volt más, befolyásos szervezetekhez csatlakozni, gondolkodás nélkül megtették: Málta és Ciprus például az EU-tagság érdekében 2004-ben kilépett. Horvátország pedig, hiába lett volna lehetősége függetlenségének elnyerése után a csatlakozásra, inkább az EU felé fordult. A magát Jugoszlávia örökösének tekintő Szerbia sem siet vissza a mozgalomba: bár Belgrádban a minap miniszteri emlékcsúcsot tartottak, Borisz Tadics államfő csak arról beszélt, hogy szorosabbra szeretné fűzni a kapcsolatokat. A szándék mögött részben az áll, hogy Jugoszlávia mindig is fejlett hadiiparának piacát látta a fejlődőkben, és az újjáéledő szerb fegyvergyárak vissza akarnak térni hagyományos területükre. A kizárások és kilépések következtében Európát már csak egyetlen állam, Belarusz képviseli a mozgalomban.

Az el nem kötelezetteket – csakúgy, mint az alapítás idején, amikor Kuba és Jugoszlávia tagsága miatt azzal vádolták, hogy túl közel állnak Moszkvához – ma is markáns Amerika-ellenesség jellemzi. A tömörülés a neokolonializmus megnyilvánulásának minősítette az iraki és afganisztáni amerikai beavatkozást, valamint az észak-koreai és iráni atomprogram fékezésére irányuló külföldi erőfeszítéseket. Az indonéziai Balin rendezett legutóbbi májusi csúcstalálkozón ugyanakkor finomítottak a retorikán, és hangsúlyozták: olyan ügyekre kell koncentrálni, amelyek nem megosztják, hanem összefogják a tagállamokat. A Balin elfogadott nyilatkozat szerint elsősorban a sokpólusú világ megteremtésében, illetve az ENSZ átalakításában kellene szerepet vállalniuk.

A következő három év ugyanakkor aligha lesz békés. 2012–2015 között ugyanis Irán tölti be a soros elnöki tisztet, és az előjelekből arra lehet következtetni, hogy részben Amerika- és Izrael-ellenes támadásokra használja majd ki a posztot. Három évvel ezelőtt, a teheráni külügyminiszteri tanácskozáson a házigazdák rávették a tagországokat, hogy fogadjanak el az iráni atomprogramot támogató nyilatkozatot. Tavaly pedig a szervezet megdicsérte Teheránt, amiért sikeresen együttműködött a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel. Az idén májusi csúcson az iráni politikusok látványos találkozót tartottak észak-koreai kollégáikkal, akiket a Nyugat azzal vádol, hogy rakétatechnológiájuk átadásával segítették a teheráni rezsimet.

NÉMETH ANDRÁS