Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Két napon belül immár másodjára támadták meg a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának épületét Líbiában, helyi idő szerint kedden. Ezúttal a bizottság miszrátai irodájánál robbant bomba. A merényletben egy ember megsebesült, és az épületben súlyos károk keletkeztek.
Egy nappal korábban ismeretlen tettesek rakétagránátot lőttek brit diplomaták autóira a kelet-líbiai Bengáziban. Szakértők szerint a támadások mögött olyan iszlamista szervezetek állnak, amelyek ellenzik a nyugati országok jelenlétét Líbiában.
A támadások ugyanakkor az idézett szakértők szerint azt is bizonyítják, hogy mennyire kaotikus és törékeny a helyzet az észak-afrikai országban nyolc hónappal a korábbi diktátor, Moammar Kadhafi megbuktatása után.
A Tripoliban székelő ideiglenes kormány képtelen az ország irányítására, az egyes városokban, illetve régiókban egyre erőteljesebb az instabilitás, a különböző törzsek, valamint fegyveres szervezetek "saját szakállukra" garázdálkodnak és önálló hatalmi központokat hoznak létre.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.