A török diplomácia vezetője ankarai nyilatkozatában kijelentette: Ankara konkrét lépéseket vár a világszervezettől. Hangsúlyozta: a szíriai menekülteket saját országuk területén belül kellene elhelyezni, ott gondoskodni a védelmükről is. Erről a kérdésről már tárgyalt António Guterressel, az ENSZ menekültügyi főbiztosával és Valerie Amosszal, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettesével – tette hozzá.
Törökország elsősorban azért szorgalmazza egy ilyen "biztonsági övezet" létrehozását, mert eddig is rendkívül nagy terhet rótt rá a szíriai menekülők befogadása. Az elmúlt két hétben naponta több mint ötezer ember keresett menedéket török földön, és az ENSZ figyelmeztette Anakarát, hogy a konfliktus további éleződése esetén több mint 200 ezerre nőhet a menekültek száma.
Davutoglu már korábban is kijelentette, hogy országa igyekszik eleget tenni humanitárius kötelezettségeinek, de ebből a nemzetközi közösségnek is ki kell vennie a részét. Ankara bírálta a nemzetközi közösség vonakodását. Bár több ország is küldött humanitárius segítséget, de elmaradt az anyagi támogatás, és általában is visszafogott a segélyezési szándék.
Laurent Fabius francia külügyminiszter szerdán a France Inter rádiónak adott nyilatkozatában rendkívül bonyolultnak nevezte egy ilyen övezet kialakítását, tekintettel arra, hogy ehhez szükség van egy részleges repüléstilalmi zóna kijelölésére, annak pedig meg kell teremteni a megfelelő technikai feltételeit.
Francois Hollande francia elnök hétfőn azt mondta: Párizs partnereivel egyeztetve foglalkozik ütközőövezetek létrehozásával, és maga is javasolta, hogy menekülttáborokat állítsanak fel Szíria határainál. A különleges övezet létrehozását és körülötte repülési tilalom elrendelését korábban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is felvetette, elképzelése szerint az övezet a török határtól Aleppó városáig húzódna.