Hamu alatt a parázs

Felszakította a régi sebeket az orosz nyelv státusáról rendezett lettországi népszavazás: a részvételi arány minden korábbinál magasabb, hetven százalék fölötti volt, és a kezdetben visszafogottan nyilatkozó lett és orosz nemzetiségű politikusok a szombati voksolás napjának közeledtével egyre kevésbé türtőztették magukat. Valdis Dombrovskis kormányfő is élezte a többségi lettek és a 27 százaléknyi orosz lakosság közötti ellentéteket. A szavazás előestéjén közölte: annak ellenére is szorgalmazza a két nemzeti közösség közeledését, hogy a helyi oroszok vezetői – köztük a referendumot kezdeményező Vladimirs Lindermans, illetve Nils Usakovs, Riga orosz nemzetiségű polgármestere – az utóbbi években nem nagyon beszéltek a nemzeti egységről. Dombrovskis maga sem tekinthető a nemzetek fölötti összefogás bajnokának: nem vette be a koalíciójába a tavaly szeptemberi választásokat megnyerő Harmónia Központot (SC), amely az országban élő oroszokat tömöríti (HVG, 2011. október 29.).

A népszavazás résztvevőinek háromnegyede az orosz második államnyelvvé nyilvánítása ellen foglalt állást, így azt önkormányzati szinten sem engedik majd hivatalosan használni. Ennek dacára a kezdeményezők, köztük a Lindermans vezette Anyanyelv mozgalom aktivistái sikeresnek nevezték a küzdelmüket, mert szerintük az orosz nyelvet támogató 25 százaléknyi szavazót a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül. „Az oroszokat képviselő mozgalmak folytatni fogják akcióikat, és ezzel egységbe forrasztják a lett nacionalista erőket is. Mélyülni fog az ellentét a két nemzeti csoport között” – mondta a HVG-nek egy helyi „kétnyelvű” újságíró, Marina Kovaljova, aki úgy véli, megerősödnek azok a hangok is, amelyek szerint tovább kellene korlátozni a lettországi oroszok jogkörét. Figyelemre méltónak tartja, hogy a rigai vezetés az oroszok megosztására bevetette a két évtizede Lettországban élő orosz politológust, Jelena Avotina-Jekatyerinicsevát, aki azzal vádolta az ottani orosz vezetőket, hogy elérhetetlen álmokkal traktálják nemzettársaikat, akik emiatt felhagynak a lett nyelv tanulásával és az integrációs törekvésekkel.

A Baltikumban nem éppen sikertörténet az oroszok integrációja. Lettország és Észtország a balti térség 1940-es orosz megszállása után letelepedett orosz nemzetiségű lakosoknak csak akkor hajlandó megadni az állampolgárságot, ha azt kérik, továbbá nyelv- és országismereti vizsgát tesznek. Utóbbin szinte kivétel nélkül felteszik azt a kérdést, hogy megszállás volt-e a fél évszázados balti szovjet uralom. A helyes válasz természetesen az igen, amivel viszont az oroszok jó része nem ért egyet. A baltiak arra hivatkozva keményítették meg álláspontjukat, hogy az 1991-ben véget ért szovjet megszállás évtizedeiben Moszkva tudatosan telepített be oroszokat a Baltikumba, és ezzel felborította a nemzetiségi arányokat: Lettországban és Észtországban az 1935-ös 10-15 százalékról 34, illetve 30 százalékra nőtt az oroszok aránya.

Lettországban a helyi oroszok fele, közel 300 ezer ember nem kapott lett állampolgárságot, és a statisztikák szerint évente csak pár ezren adják be a derekukat. Állampolgárság híján ugyanis nem voksolhatnak a parlamenti választásokon és a népszavazásokon, s korlátozottak a jogaik a nyugdíjhoz, illetve a munkavállaláshoz is. Emellett nem tölthetnek be egyes önkormányzati és állami hivatalokat, és nem szolgálhatnak a hadseregben sem. Az orosz állampolgárokkal ellentétben ugyanakkor különleges, ám az EU által elfogadott útlevelüknek köszönhetően vízum nélkül utazhatnak a Schengen-zónán belül, és szavazhatnak az európai parlamenti választáson. Az EU – bár több tanulmány is diszkriminatívnak minősítette az észt és lett álláspontot – nem marasztalta el Tallinnt és Rigát, azt viszont szorgalmazta, hogy a két ország segítse elő az állampolgárság felvételét, és ne szerepeljenek olyan kérdések a vizsgán, amelyek megosztják a lakosságot.

A diszkrimináció ellenére a helyi oroszok többsége nem hagyta el lakóhelyét. A Szovjetunió felbomlásának időszakában, az 1990-es évek elején a balti államokban élő oroszok egyharmada – az esetleges megtorlásoktól tartva – visszatért ugyan Oroszországba, de azóta az effajta kivándorlás csaknem leállt. Akik pedig távoznak, az EU-tagság előnyeit kihasználva inkább Nagy-Britanniába vagy Írországba költöznek, az ottani orosz ajkú közösségekben már meghatározó szerepet játszanak a balti oroszok.

Litvániában – ahol a szovjet időkben a helyi kommunista vezetés sikerrel fékezte az oroszok beáramlását – a Szovjetunió széthullásakor valamennyi ott élő polgár felvehette a litván állampolgárságot, így az 5-6 százaléknyi orosz lakosság helyzete rendezett. Az a seb is begyógyult, hogy a moszkvai vezetés Vilniusban, Litvánia fővárosában megkísérelte vérbe fojtani a baltiak függetlenedési mozgalmát: tizenöten haltak meg, amikor a szovjet hadsereg katonái 1991 januárjában megpróbálták visszafoglalni a város fölé magasodó tévétornyot.

Moszkva és Riga kapcsolatában zavart okozhat a lettországi népszavazás. A Kreml elfogadhatatlannak nevezte, hogy a lett hatóságok nem engedték meg orosz megfigyelők jelenlétét a referendumon. Valerija Novodvorszkaja orosz emberi jogi aktivista viszont múlt pénteken Rigában azt állította, a népszavazás kezdeményezése mögött a Lettországot destabilizálni akaró orosz titkosszolgálatok állnak. Az Oroszországban élő politológus azt mondta, bizonyítékai is vannak, ám azokat nem tárta a hallgatóság elé. Korábban az észt hatóságok azzal vádolták Moszkvát, hogy döntő szerepet játszott az észtországi oroszok 2007-es zavargásainak kirobbantásában, majd a kormányzati számítógépek elleni támadásban.

NÉMETH ANDRÁS