Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Ciánnal mérgeztek meg egy chicagói sorsjegynyertest, akiről korábban azt gondolták, hogy természetes okok miatt halt meg - közölték kedden rendőrségi forrásokra hivatkozva amerikai médiaforrások.
A 46 éves Urooj Khan, aki tavaly nyáron egymillió dollárt nyert kaparós sorjegyen, egy nappal azután halt meg, hogy az illinois-i számvevői hivatal július 19-én kiállította a nevére szóló csekket.
A holttestet nem boncolták fel, mert az akkor érvényes előírások szerint 45 éves életkor felett csak azokat holttesteket vizsgálták meg így, amelyek esetében a halál körülményeivel kapcsolatban gyanú merül fel. A korhatárt azóta 50 évre emelték.
A rutinszerű toxikológiai vizsgálat, amely ópiát-, kokain- és szén-monoxid nyomait kereste, semmi gyanúsat nem talált. Mivel ciánmérgezés rendkívül ritkán fordul elő, a vegyi teszt erre a méregre nem terjedt ki. A halotti bizonyítvány szerint Khan, akinek holttestén külsérelmi nyomot nem találtak, koronaér-rendellenesség miatt halt meg.
A halál körülményeit csak a rokonok kitartó követelésének vizsgálták meg újból. A chicagói rendőrség hétfőn jelentette be, hogy gyilkosság miatt nyomozást indít az ügyben. Khan holttestét nagy valószínűséggel exhumálják majd.
Az ügy külön érdekessége, hogy a vegytisztítókat üzemeltető Khan hithű muszlim volt, aki kevéssel a sorsjegy megvásárlása előtt tért vissza a hádzsról, a rituális mekkai zarándoklatról. Az utazás során a férfi fogadalmat tett, nem folytat többé szerencsejátékot, és az általa megvett szelvény szándékai szerint az "utolsó" volt.
A nyertes egyébként úgy döntött, hogy nem részletekben, hanem egy összegben veszi fel a nyereményét, amely bruttó 600 ezer, nettó 425 ezer dollárra (csaknem 134 millió forintra) rúgott. Khan halála után az összeget a hozzátartozóinak fizették ki, a csekket augusztus 15-én váltották be.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.