Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Yahoo internetes óriáscég elnök-vezérigazgatója közölte szerdán, hogy nem mer ellentmondani az amerikai kémszolgálatoknak, amikor adatokat kérnek a cég ügyfeleiről, mert attól fél, hogy ebben az esetben hazaárulás címén bebörtönöznék őt.
Marissa Mayer a TechCrunch információtechnológiai hírportál San Franciscó-i konferenciáján beszélt erről, amikor arról kérdezték, hogy mit szándékozik tenni "a zsarnok kormány" ellen a Yahoo ügyfelei védelmében. Mint mondta, cége először mindig megvizsgálja a hírszerző szolgálatok kérését, és megpróbál ellenállni nekik, de ha nem sikerül, akkor engedelmeskedniük kell, különben hazaárulás vádjával beperelhetik őket.
A hírszerző szolgálatok azon kéréseinek, amelyeket e szolgálatok felügyeleti bírósága (FISC) jóváhagyott, a cégnek kötelessége eleget tenni, és annak a Yahoo-alkalmazottnak, akinek ezekkel a kérésekkel foglalkoznia kell, tilos még arról is beszélnie, hogy vannak ilyen kérések – mondta, és hozzátette: nem mondhat többet arról, milyen kérései vannak a szolgálatoknak a Yahoo-ügyfelekkel kapcsolatban. "Nem beszélhetünk erről, mert ezek titkos információk, ha felfednénk őket, akkor a börtönbüntetést kockáztatnánk. Ami pedig ügyfeleink védelmét illeti, érdemesebb elfogadni, hogy ilyen keretben kell dolgozni."
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal elnök-vezérigazgatója élesen bírálta a konferencián az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott internetes kémkedést. "Úgy vélem, a kormány nagy hibát vétett. Amikor képviselői azt mondták, hogy amerikaiak után nem kémkednek, akkor ezzel ártottak az olyan globálisan működő cégeknek, mint a Facebook. Feladatom, hogy megvédjem mindazokat, akik a Facebookot használják." Hozzáfűzte: szeretné, ha a kormány önként többet tenne az ügy feltárása érdekében.
A Yahoo a múlt héten közölte, hogy az év eleje óta 29 ezer kérést kapott 17 ország kormányától – a legtöbbet az amerikaitól – a közösségi portál felhasználóit érintő információkról. A cégnek ez volt az első úgynevezett átláthatósági jelentése, hasonló ahhoz, amelyet a Facebook adott ki augusztus 27-én.
Az amerikai kormány által szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderült, hogy az NSA rutinszerűen átlépte hatáskörét egyesült államokbeli telefonmegfigyelési akciói során, és félrevezette a szervezet felügyeletével megbízott bíróságot (FISC). Ezeket a dokumentumokat egy jogvédő szervezet közérdekű adatkérése hatására voltak kénytelenek kiadni kétéves pereskedés után. Az NSA 2006 és 2009 között 17 ezer 800 telefon-előfizető metaadatait elemezte, ebből azonban mindössze 1900 esetében rendelkezett megfelelő jogi alappal az adatgyűjtésre.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.