Már a spájzban

„Nosztalgiával emlékeznek Grúziára Oroszországban, és Grúziában is hasonlóképpen gondolnak az orosz emberekre” – mondta a két ország 2008-as háborújában elszenvedett súlyos grúz vereség ötödik évfordulóján Bidzina Ivanisvili grúz miniszterelnök. Az Amerika Hangja rádiónak grúz nyelven nyilatkozó kormányfő – aki hazája leggazdagabb üzletembere – ezt követően oroszra váltott, és hozzátette: mindent elkövet, hogy helyreálljanak az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok.

A tavaly őszi választások után hatalomra került politikus, aki a vagyonát főként Oroszországban üzletelve szerezte, annyit már elért, hogy Moszkva néhány hónappal ezelőtt újra engedélyezte a grúz borok és ásványvizek importját. A beviteli tilalmat korábban az orosz élelmiszer-egészségügyi hatóságok rendelték el, arra hivatkozva, hogy az italok veszélyes anyagokat is tartalmaznak, ám a döntés hátterében politikai megfontolások álltak. Grúzia tényleges vezetője akkor a nyíltan Moszkva-ellenes politikát folytató Mihail Szaakasvili államfő volt, aki az utóbbi időben háttérbe szorult, mert elveszítette parlamenti többségét, és a hagyományos piac lezárása érzékenyen érintette országát.

Az is a tbiliszi hangnem megváltozására utalt, hogy bár az USA és az EU is elítélte, amikor a 2008-as háború után Grúziától Abháziával együtt elszakadt Dél-Oszétiában az ott szolgáló orosz határőrök a nyár elején egyértelműen grúz területen kezdtek szögesdrót kerítés építésébe, az Ivanisvili-kormány visszafogott közleményben reagált, és valamennyi szereplőt óvta a hisztériakeltéstől. Az építkezés célja a Moszkva és még néhány állam által elismert Abházia és Dél-Oszétia határainak állandóvá tétele. A közelmúltban Oroszország megerősítette, elképzelhetetlennek tartja a két szakadár terület visszatérését Grúziához. Moszkva álláspontja ugyanakkor hosszabb távon éket verhet a két ország közé, hiszen még a most barátkozó Ivanisvili is egyértelművé tette: a diplomáciai kapcsolatok addig nem állhatnak helyre, amíg Abházia és Dél-Oszétia vissza nem tér Grúziához.

Az Oroszország felé fordulás hátterében nemcsak az áll, hogy Ivanisvili jobb viszonyt ápolt Moszkvával, mint a hivatalából októberben távozó Szaakasvili, hanem az is, hogy Grúzia már nem tűnik annyira fontosnak a Nyugat számára, mint fél évtizeddel ezelőtt. A NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján még komoly lehetőségként merült fel a kaukázusi volt szovjet tagköztársaság, valamint Ukrajna felvételi folyamatának beindítása, mára az ügy gyakorlatilag lekerült a napirendről. A korábbi államfőt, Eduard Sevardnadzét 2004-ben eltávolító Szaakasviliről kiderült ugyanis, hogy mégsem akkora demokrata, mint azt eleinte mutatta. A bővítéspárti USA-nál szkeptikusabb európai NATO-tagok pedig rábeszélték Washingtont, hogy az észak-atlanti szövetségnek nincs szüksége még egy szervezeten belüli válsággócra.

Tbiliszi megítélésének az sem tett jót, hogy a lassan légüres térbe került ország az Iránhoz fűződő kapcsolatok mélyítésével kárpótolta magát. 2011-től ezerszámra alakultak Grúziában az iráni tulajdonú cégek, s Teherán az új barátot arra használta fel, hogy kijátssza az atomprogramja miatt bevezetett EU-s és amerikai szankciókat. A Washington és Brüsszel rosszallását kiváltó közeledésnek Ivanisvili vetett véget: Tbiliszi júliusban eltörölte az iráni állampolgárok vízummentességét.

A közeljövőben aligha várható komoly változás a Kaukázusban, az orosz és a nyugati vezetők ugyanis egyformán érdekeltek a viszonylagos nyugalom fennmaradásában. A Nyugat részben azért is hagyta magára Grúziát – és engedi orosz befolyás alá kerülni Abháziát és Dél-Oszétiát –, mert cserébe Oroszország is egyre halkabban tiltakozik a Moszkva szövetségesének számító Szerbiától ugyancsak 2008-ban elszakadt Koszovó önálló államisága ellen. Moszkvának pedig azért nem áll érdekében komolyan felkavarni a kaukázusi állóvizet, mert legfőbb célja, hogy nyugalomban rendezzék meg jövő februárban az Abháziától alig harminc kilométerre lévő Szocsiban a téli olimpiát.

Grúzia politikájában sem várható változás, a közvélemény-kutatások szerint a második elnöki mandátumának lejárta után kötelezően távozó Szaakasvili táborában nincs olyan politikus, aki a siker reményében vehetné fel a versenyt az Ivanisvili támogatását élvező jelölttel. Így a Grúz Álom párt embereként induló Giorgi Margvelasvili vezeti a népszerűségi listát, s egyelőre csupán annyi a kérdés, hogy szükség lesz-e az elnökválasztás második fordulójára. Függetlenül attól, ki diadalmaskodik majd, a tbiliszi parlament által az utóbbi három évben elfogadott alkotmánymódosítások eredményeként jelentősen szűkül az államfői hatalom, s az ország parlamenti köztársasággá alakul át.

Változást csak az hozhat, ha Ivanisvili – betartva ígéretét – egy éven belül visszavonul a politikától. Az üzletember több nyilatkozatában is azt mondta, a kényszer vitte a politizálás felé, mert zavarta, hogy hazája lassan elsüllyed a törvénytelenség mocsarában. Arra is célzott, hogy részben azért indult a tavalyi parlamenti választáson, mert meg akarta védeni családját a Szaakasvili nevével fémjelzett önkényuralomtól.

NÉMETH ANDRÁS