A Foreign Policy nemzetközi politikai magazinban a Közép-európai Egyetem (CEU) egyik oktatója, Amy Brouillette arról ír: a tusnádfürdői beszédében Orbán kifejtette arra vonatkozó tervét, hogy illiberális államot hoz létre országából, Oroszországot és Kínát hozva fel modellként. Bár a kormány szerint nem az emberi jogokról volt szó a beszédben, a lap megjegyzi, ez volt Orbán "legpimaszabb demokráciaellenes sortüze" 2010-es hatalomra kerülése óta, annak ellenére, hogy a kormányfő évek óta vitázik az EU vezetőivel a demokratikus fékek és ellensúlyok megszüntetéséről, új alkotmányt és médiatörvényt fogadtatott el, csökkentette az Alkotmánybíróság hatáskörét és új választási törvényt vezetett be, amely a kritikusok szerint szabad ugyan, de nem tisztességes.

"Sokan attól tartanak, hogy 'Magyarország putyinizálódása' megy végbe - és ezt az aggodalmat támasztja alá Orbán egyre jobb kapcsolata is Moszkvával" - írja a lap, amely hozzáteszi, egyesek szerint a tusnádfürdői beszéd a végső lépést jelenti Orbánnál az egykori ígéretes közép-európai reformerből "Európa egyik legaggasztóbb önkényurává".

A Foreign Policy cikkében felidézi, hogy 1989-ben a 26 éves Orbán még az új ellenzéki hangjával tűnt fel demokratikus jogokat és politikai reformot követelve, egy akkori, a HVG-nek adott interjújában pedig arról beszélt, hogy a lehető legnagyobb szabadságot kívánják adni az állampolgároknak, magát pedig "szociális liberálisként" nevezte meg, aki egy nyugati típusú demokráciáért küzd. Orbán politikai tehetsége azóta is megmaradt - szögezi le a cikk, amely megállapítja, hogy az 51 éves kormányfő ugyanolyan erőteljes ellenzékben, mint kormányon, 1989 óta pedig jelentősen formálta Magyarország erősen megosztott politikai kultúráját, mindeközben pedig egy kis liberális demokrata pártból az ország legnagyobb konzervatív erejévé formálta a Fideszt, amely gyakorlatilag ellenőrizetlen hatalommal rendelkezik.

MTI / Beliczay László

A lap felteszi a kérdést: mi történt Orbánnal, hogy ennyire megváltozott? A válasz pedig a Foreign Policy cikke szerint az, hogy Orbán a tökéletes politikus, akit leginkább a hatalom érdekel, tekintet nélkül az ideológiai vagy egyéb költségekre. "Magához ölelt egy rakás retorikai és politikai eszközt, összeszedve és kiválasztva azokat, amelyek szerinte (általában helyesen) lehetővé teszik, hogy ő és a pártja szorosan megtartsák Magyarországot" - írja a lap, amely szerint Orbán ebben sikeres volt, bár ezzel kiváltotta sok magyar állampolgár, emberi jogi szervezet és EU-vezető döbbenetét is.

A cikk ezek után kitér Orbán korábbi ideológiai váltásaira is: 1993-ban jobbra fordult a Fidesszel, kihasználva az MDF-kormánynak a jobboldalon maga után hagyott űrt, majd 1998-ra egyesítette a jobboldalt, szembehelyezkedve a balliberális kormánnyal. A lap idézi Orbán egykori párttársait, akik szerint a kormányfő inkább egy pragmatikus politikus, mint ideológus, és egyedi adottsága, hogy érzékelni tudja a közhangulatot és a politikai kultúrát, erre pedig reagálni is tud, így megérezte a rendszerváltás utáni általános kiábrándulást a demokráciából, majd pártját egy erre adott válaszként tüntette fel. 2008 óta aztán Orbán még inkább jobbra tolódott, és saját magát helyezte a válsággal szemben kialakult populista, nacionalista irányzatok középpontjába.

A lap kitér arra is, hogy a válságra az Orbán-kormány nem IMF-hitellel és megszorításokkal, hanem "unortodoxnak" nevezett válságadókkal reagált, amelyek a szakadék szélére sodorták a magyar gazdaságot, és piaci zavart okoztak. Bár mára stabilizálódott a gazdaság, a légkör továbbra is ellenséges a külföldi befektetőkkel szemben. Emellett a kormányfő ellentmondásosan cselekszik: miközben kritizálja Brüsszelt, milliárdos támogatásokat kap az EU-tól, támadja a nyugati kapitalizmust, de csökkenti a szakszervezetek befolyását és az oktatásra szánt pénzt, miközben a szélsőjobboldali Jobbiktól veszi át az "erős Magyarország" ideáját, amelyben a magyar etnikum dominál.

A lap szerint a fentiek értelmében nem meglepő, ha sokan Putyinhoz hasonlítják Orbánt, akit ez nem is különösebben zavar: a politikai hatalom koncentrációja egyre erősebb, miután néhány Fidesz-közeli oligarcha kezében összpontosulnak bizonyos üzletágak, mint a kereskedelmi média. A Foreign Policy emlékeztet arra, hogy ez jellemző a putyini modellre is, Orbán kirohanása a civil szervezetek ellen pedig hasonlatos ahhoz, ahogy az orosz államfő akarja eltávolítani a hasonló szervezeteket Oroszországból.

Orbánt többen már Moszkva "trójai falovaként" emlegették az EU-ban annak ellenére, hogy a kormány szerint a magyar-orosz kapcsolatok pragmatikusak és a magyar érdekek szerint alakulnak. A Foreign Policy szerint Orbán úgy véli, hogy az oroszoktól kapott pénz kevesebb átláthatóságot és kötöttséget jelent, mint a brüsszeli források, bár igaz, hogy az EU-nak sem sikerült elérnie, hogy Orbán lényegében módosítson a kritikusnak talált törvényein.

"Orbán nem tervezi, hogy félreáll. Sőt, úgy tűnik, szívesebben folytatja azt, amit mindig is csinált: összevon még több és több hatalmat" - írja a cikk, amely hozzáteszi, az, hogy Orbán fel akarja költöztetni a Miniszterelnökséget a Várba, kifejezi azt is, hogy hogyan látja saját magát, illetve a hatalmát.