Atlanti kettős

– Sok tapasztalatot szerzett az ázsiai országokkal és az EU-val folytatott szabadkereskedelmi tárgyalásokon. Hogyan hasonlítaná össze a kettőt az USA szemszögéből?

– Mindkettőnél kereskedelmi és befektetési megállapodásról folynak a tárgyalások. Az előbbi, a TPP esetében 11 olyan országgal tárgyalunk, amelyek különböző fejlettségi fokon állnak, nagyon eltérő méretűek, nem azonosak a jogi tradícióik. Az utóbbi, a TTIP-tárgyalásokon két olyan, egyenlő méretű partner, az EU és az USA képviselteti magát az asztalnál, amelyek gazdasági ereje egyenlő, jogi és szabályozási környezetük rendkívül fejlett, és azonos értékeket vallanak. Az EU-val folytatott megbeszélések annyiban egyediek, hogy mélyebben foglalkozunk a szabályozási kérdésekkel. Az USA és az EU gyakran ugyanazt a célt éri el a szabályozásban, csak különböző úton jut el oda.

– Milyen problémák merülnek fel a tárgyalásokon az EU-val? Hiszen mégis 28 különböző ország áll a bizottság mögött. A franciák az agrártermékek ügyében nagyon érzékenyek, másoknál a génmódosított növények vagy a szellemi jogok védelme számít kiemelt témának.

– Az a tapasztalatom, hogy ahány tagországban járok, annyiféle kérdéssel, problémafelvetéssel találkozom. Azt sem kell elfelejteni, hogy az EU oldalán ott a 28 kormány vagy az Európai Parlament, az USA-ban pedig a két párt, a Fehér Ház és a washingtoni kongresszus, és bár szövetségi kormányunk van, az országot alkotó ötven államnak sem azonosak az érdekeik. Az egyik fő cél így az, hogy pontos szabályokon alapuló, kiegyensúlyozott megállapodásra jussunk, amely lehetőséget és hasznot hoz mindkét fél számára, s az óceán mindkét partján elnyerhető legyen hozzá a politikai támogatás. Az EU-tagállamok közti egyeztetés ezzel kapcsolatban semmiben sem különbözik attól, mint amikor Washingtonban a kormány ugyanezt végzi el a kongresszus tagjaival, akik különböző szövetségi államokat képviselnek. Az USA és az EU a világ két legjelentősebb kereskedelmi partnere, a köztük áramló áruk és szolgáltatások értéke eléri az évi ezermilliárd dollárt. A befektetési kapcsolatunk pedig 4 ezermilliárd dolláros, ami minden más ilyen viszonyt messze felülmúl a világban.

– Baloldalról azzal kritizálják a szabályozásról folyó tárgyalásokat, hogy a nagyvállalatoknak kedvez. Előállhat ugyanis az a helyzet, hogy amerikai olajtársaság perli a francia kormányt, mert az nem engedi a palagáz és palaolaj kitermelését repesztéses technológiával. Erre a megbeszélések sokat vitatott pontja, a befektetők és a kormányok közti vitát külső választott bíróság elé vivő eljárás, az ISDS ügye adhatna szerintük lehetőséget.

– Az USA–EU-viszony olyan mély és összetett, hogy mindkét oldal felmutathat ilyen problémákat, aggodalmakat. Ezzel a kezdetektől fogva tisztában vagyunk. De a kereskedelmünk 98 százaléka komolyabb probléma nélkül zajlik. Ami az ISDS-t illeti, a befektetőknek adott megfelelő védelem rendkívül fontos a fejlett gazdasági kapcsolatokban. A kormányoknak ugyanakkor meg kell adni a megfelelő szabályozás lehetőségét, és a kettő között egyensúlyt kell teremteni. A választott bíróság esetében pénzügyi szankciókra számíthat az, aki megalapozatlanul fordul a testülethez, amelynek a munkáját a lehető legvilágosabban szabályozzuk, hogy etikus legyen. Az egész folyamat, s annak dokumentumai pedig nyilvánosak lesznek, így abból tanulni is lehet.

– Ha minden rendben megy, és megszületik a szerződés tervezete, nemcsak az EU-ban lehet probléma a politikai jóváhagyással, hanem a washingtoni kongresszusban is, ahol Barack Obama elnök pártja, a demokraták állíthatnak akadályt. Rajtuk múlik, adnak-e felhatalmazást a kereskedelmi szerződések gyorsított vitájára, amit 2007 óta nem kapott meg a Fehér Ház ura.

– A felhatalmazás megadásáról szóló vita valóban mindig bonyolult Washingtonban. Az elnöknek a tárgyalásokhoz természetesen nincs szüksége törvényhozási felhatalmazásra, de a kongresszust mindenről folyamatosan tájékoztatjuk. Vannak olyan EU-tagok, amelyek azt mondják, a kereskedelmük az USA-val nem túl nagy, minek nekik ez a szerződés. Aztán kiderül, hogy gyártanak például autóalkatrészt, amit Németországban olyan gépkocsikba építenek be, amelyek a tengerentúlon kötnek ki – tehát nekik is érdekük ez a megállapodás.

– A két szabadkereskedelmi tárgyalással kapcsolatban sokan azt emlegetik, hogy az USA és az EU azért fűzi szorosra a kapcsolatát, hogy közösen versenyezzenek Kínával, amely kirekesztve érzi magát a TPP-országok köréből. Más olvasatban így próbálják a fejlett országok megállapítani azokat a tisztességes játékszabályokat, amelyekhez Kínának majd alkalmazkodnia kell. Valóban erről is lenne szó?

– Ezt időnként én is hallom, de túl sok munka lenne mindez csak azért, hogy valakit elszigeteljünk. Minden tárgyaló fél „felnőtt” partner, aki különböző relációkban folytat kereskedelmi megbeszéléseket, az EU is ezt teszi ázsiai országokkal. Kínával van kapcsolatunk a Kereskedelmi Világszervezetben, kötünk vele kétoldalú befektetési megállapodásokat, s ezek teszik mindannyiunk számára hasznossá a globalizációt.

NAGY GÁBOR