Az ukrán miniszterelnök mai éves beszámolója bő négy órán át tartott a parlamentben. Paradox módon a beszámolóját 247 vokssal leszavazták a 450 fős kijevi radában. Ezek után néhány perccel voksoltak a vele és kormányával szemben benyújtott bizalmatlansági indítványról, de az már nem kapta meg a szükséges 226 szavazatot, így egyelőre a helyén maradhat, de erősen kérdéses, hogy vajon meddig.

MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko

A Népfront vezére, Arszenyij Jacenyuk által vezetett kormány mögül sorra fogytak el a támogatók. A koalíciós társak közül legelőbb a Radikális Párt vált ki, majd a Batykivscsina és a Szamopomics. Utolsóként az államfő parlamenti ereje, a Petro Porosenko Blokk is megelégelte a tarthatatlan helyzetet, mert ha továbbra is pártfogolták volna a megbukott miniszterelnököt, az már az ő vesztüket okozhatta volna. Így viszont megpróbálják kizárólag Jacenyukot felelőssé tenni minden rosszért – márpedig abból van bőven –, ami az országban történt és zajlik ma is. Holott koalíciós kormányként a felelősség is közös.

Petro Porosenko elnök még a kormányfő parlamenti meghallgatása előtt megüzente: Arszenyij Jacenyuknak és Viktor Sokin főügyésznek is távoznia kell. Sokin hallgatott az elnöki szóra, és még a délután folyamán benyújtotta a lemondását. Jacenyuk ellenben a végsőkig kitartott, feltehetően tudhatott valamit. Elemzők szerint az lehet a furcsa szavazások mögött, hogy a képviselők nagy részének jó ez a mostani berendezkedés, mert egy új kormányban újra kellene építeni a jövedelmező kapcsolataikat, márpedig ez nem érdekük. Azaz újra a korrupció ütötte fel a fejét.

A miniszterelnök egy korábban végrehajtott kormányátalakítással talán megúszhatta volna a válság elmélyülését, de olyan sokáig kivárt, hogy most már egyenesen megakarták buktatni. A koalíciós pártok már hetekkel ezelőtt megállapították: személyi változásokra van szükség a kabinetben. Ezt követően Aivaras Abromavicus gazdasági miniszter bejelentette lemondását. Ő már az ötödik miniszter volt, aki jelezte, távozni szeretne Arszenyij Jacenyuk csapatából.

A litván származású tárcavezető bejelentése után a távozását korábban meglebegtető négy miniszter viszont visszavonta lemondási szándékát. A grúz származású Alekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszter kijelentette: azért marad a kormányban, hogy folytassa az általa megkezdett reformokat. Olekszij Pavlenko agrárminiszter szintén visszamondta lemondását. Jurij Sztec tájékoztatási miniszter ugyanúgy tett, akárcsak Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter. Ezek után Jacenyuk azt hangsúlyozta: együtt jöttek, csapatban dolgoznak, s ha eljön az idő, együtt távoznak. Erre most még nem került sor.

Elemzők ugyanakkor a történtek ellenére sem tartják valószínűnek, hogy sokáig maradhat. Görcsös ragaszkodásával frontot nyitott az államfővel, aki nyíltan távozásra szólította fel. A kormányválság akár újabb előrehozott parlamenti választásokat is eredményezhet. Azzal viszont annyira nem fog sietni Porosenko, ugyanis hátrányosan érintené a saját politikai formációját, és inkább csak a revánsra váró erőknek kedvezne, akiket 2013-ban takarítottak el az útból Janukovics leváltása után. A legvalószínűbb forgatókönyv mégiscsak az lehet, hogy a koalíciós pártok valamiképpen egy másik kabinetet állítanak össze. 

A helyzet tehát a kormány maradása ellenére is meglehetősen bizonytalan. A független Ukrajna történetének már a második forradalma után két évvel is hatalmi harcokról, korrupcióról, ármánykodásról, kiszámíthatatlanságról, válságról szólnak az ukrajnai hírek. És mindennek tetejébe ott van még a háborús veszély is, hiszen a minszki tűzszüneti egyezmény a valóságban nem működik. A harcok csupán azért csendesedtek el némileg, mert Moszkva és Kijev is egy sor másik súlyos nehézséggel küzd, most egyik félnek sincs annyi muníciója, hogy érdemben változtatni legyen képes az ottani helyzeten. A nagyhatalmak figyelmét pedig leköti a menekültválság, a szíriai polgárháború, az Iszlám Állam elleni fellépés, és eleve, az Európai Unió válsága. Ukrajnára egész egyszerűen most nem jut annyi figyelem, mint korábban.

Valamint azt is kénytelenek belátni Brüsszelben, Berlinben és Washingtonban, hogy hiába volt a Kijevnek nyújtott segítő kéz, nem tudtak azzal élni. A reformok csak ötletelés szintjén léteznek, a valóságban nincs érdemi előrelépés. A korrupció változatlanul rátelepszik mindenre. Az országba áramló külföldi hitelek felszívódnak, nem véletlen, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már harmadik hónapja késleleti az esedékes hitelrészlet folyósítását. Úgy járhatnak, mint Moszkva, akinek egész egyszerűen nem hajlandóak visszaadni azt a 3 milliárd dolláros kölcsönt, amit még Janukovics idején kaptak a Kremltől.

Az országban egyre nagyobb rétegek kerülnek mélyszegénységbe, aki tud, külföldre menekül, egyrészt munkát vállalni, másrészt a háború elől szalad. A hrivnya elértéktelenedése tovább tart, amire ez a válság csak rásegít, az árak viszont az egekbe szöktek. És ezen egy új kormány vagy miniszterelnök sem tud segíteni, mert ez nem személyi, sokkal inkább szerkezeti, akarati kérdés. Márpedig a hatalmon lévők részéről még csak a változtatás szándékának parányi szikráját sem érzékelni. Nagyon úgy fest, az Euromajdan nyomán hatalomra került erők nem tanultak elődeik hibájából.