szerző:
MTI

Továbbra is António Guterres korábbi portugál miniszterelnök, az ENSZ előző menekültügyi főbiztosa a legesélyesebb arra, hogy a világszervezet következő főtitkára legyen.

Guterres mögött Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter és Vuk Jeremic korábbi szerb külügyminiszter a második és a harmadik. Mindezt diplomaták közölték pénteken a Biztonsági Tanácsban tartott nem hivatalos, névtelen szavazást követően.

Több mint ötven ország azért kampányol, hogy idén első alkalommal nőt válasszanak meg az ENSZ főtitkárának. A jelöltek fele nő. Közülük a bolgár Irina Bokova a legnépszerűbb a BT tagjai között, de ő is csak az ötödik helyen futott be a nem hivatalos szavazáson. Pedig maga Ban Ki Mun is úgy nyilatkozott, hogy éppen ideje lenne már, hogy egy nő foglalja el a főtitkári posztot.

Ban megbízatása december 31-én jár le. Az új főtitkárt a BT javaslata alapján az ENSZ Közgyűlésének kell megválasztania.

A főtitkár személyét illetően a BT öt állandó tagjának vétójoga van, de a mostani szavazáson az állandó és nem állandó tagok szavazatait még nem különböztették meg. Guterres 12 támogató és 2 ellenszavazatot kapott, de most még nem tudni, hogy a kettő közül jelent-e majd az egyik vétót azon a szavazáson, amely a jelöltről dönt. Októberben lesz az első olyan szavazás, amikor már tudni lehet majd, kit nem támogat valamelyik nagyhatalom.

A brit ENSZ-nagykövet szerint azok a jelöltek, akiknek nincs esélyük megszerezni a jelöléshez kellő legalább kilenc szavazatot, vagy valamelyik állandó tag jelzi, hogy megvétózná a megválasztásukat, jobb, ha kiszállnak a versenyből, mert nincs esélyük a győzelemre.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!