szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ország 18 nappal a haláleset után ismerte el, hogy dulakodás közben halt meg Dzsamál Hasogdzsi.

Szaúdi bíróság fog eljárni Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálának ügyében - mondta Valid bin Muhammed asz-Szamaani szaúdi igazságügyi miniszter, akit az al-Arabíja hírtelevízió szólaltatott meg.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a halálos kimenetelű incidens Hasogdzsival "a királyság szuverén területén" történt, ezért az ügyben szaúdi bíróság fog ítélkezni "minden szükséges eljárás megtétele után".

Rijád szombaton, az október 2-án történt eset után 18 nappal beismerte, hogy Dzsamál Hasogdzsi meghalt isztambuli főkonzulátusán, az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. Az SPA szaúdi állami hírügynökség jelentése szerint a szaúdi főügyészség a nyomozás eddigi eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy az október 2-án eltűnt ellenzéki újságíró valóban az isztambuli szaúdi konzulátuson lelte halálát, mégpedig amiatt, mert összetűzésbe keveredett az ott tartózkodó személyek egy csoportjával. Az SPA szerint a főügyészség jelezte, hogy folytatódik a nyomozás, tizennyolc szaúdi állampolgárt őrizetbe vettek az üggyel kapcsolatosan. A CNN hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfit megfojtották.

A rijádi beismerés után számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek, elégtelennek nevezve a szaúdi beismerést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!