A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Korábban egy török ellenzéki párt vezetője azt állította, hogy az eltűnt szaúdi újságíró maradványait egy kútban találták meg, a Sky News pedig arról írt, hogy Hasogdzsi testét feldarabolták.
Mégsem találták meg az Isztambulban eltűnt szaúdi újságíró holttestét – közölte a török külügyminiszter. Mevlüt Cavusoglu azt mondta, Dzsamál Hasogdzsi testét a török hatóságok továbbra is keresik, és komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, kik állnak a gyilkosság hátterében. A politikus azt szeretné, ha a nyomozás nem húzódna el, hanem minél hamarabb fény derülne a teljes igazságra.
Korábban egy török ellenzéki párt vezetője, Dogu Perincek azt állította, hogy Hasogdzsi holttestére Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának területén, egy kútban bukkantak rá. A párt lapja, az Ajdylik pedig azt írta, hogy a szaúdi főkonzul rezidenciájáról van szó, amely a főkonzulátus épületéről néhány száz méterre található. Az információt akkor hivatalosan nem erősítették meg, de a Sky News egyik forrása azt is tudni vélte, hogy a szaúdi újságíró holttestét feldarabolták, az arcát felismerhetetlenné tették.
A szaúdi monarchiát gyakran bíráló újságíró október 2-án tűnt el Szaúd-Arábia isztambuli nagykövetségéről. Az ügyben sokáig hallgató Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös múlt szerdán úgy fogalmazott, hogy az újságíró megölése förtelmes bűncselekmény, és megígérte, hogy felelősségre vonják a tetteseket. A szaúdi főügyész másnap kijelentette, hogy a férfi – a hivatalos török állásponthoz hasonlóan – szerinte is előre kitervelt gyilkosság áldozata lett. Az ügyben a szunnita királyság hatóságai eddig 18 gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.