Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A kisiklott vonat egy villanyoszlopot is kidöntött.
Péntek reggelre virradóra kisiklott egy tehervonat Kassa határában, az Alsóhutkához közeli széles nyomtávú vágányon - írja az Új Szó, amely fotókat is közöl a súlyos balesetről.
A tehervonat eddig ismeretlen okok miatt nagyjából reggel hat óra tájékában letért a vágányról és a sínek melletti villanyoszlopnak ütközött. A kisiklott szerelvény csak néhány métert csúszott, de az oszlopot teljesen tönkretette.
A mentőegységeket perceken belül a helyszínre riasztották, akik kiérkezésükkor azonnal megkezdték a vezetőfülkébe szorult mozdonyvezető kiszabadítását. Az eddigi információk szerint a mozdonyvezetőt rövid időn belül kiszabadították, nem szenvedett életveszélyes sérüléseket.
A lap úgy tudja, a tehervonat Ukrajna felé tartott, meg nem erősített információk szerint a vagonok üresek voltak.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.