szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pápa szerint az emberiség nem tanul a múltból, Macron francia elnök pedig úgy véli, a befelé fordulással súlyos hibát követnek a nemzetek. Megtartották az I. világháború végének századik évfordulója alkalmából rendezett párizsi megemlékezést.

Emmanuel Macron francia államfő a béke megőrzésére, "a befelé fordulás, az erőszak, a leigázás" elutasítására kérte vasárnap ünnepi beszédében az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén a párizsi Diadalív alatt, az Ismeretlen Katona sírjánál megjelent csaknem száz ország képviselőjét, köztük 72 állam- és kormányfőt.
Az ünnepség helyszínére a díszvendégek buszokkal érkeztek a francia elnöki hivatalból a forgalom elől lezárt Champs-Elysées sugárúton, ahol az utolsó szakaszt gyalog tették meg a zuhogó esőben a Diadalív felé, miközben a francia légierő repülői köszöntötték őket.

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök biztonsági okokból nem a többi államfővel, hanem külön-külön, saját konvojjal érkezett a Diadalívhez. A jelentős biztonsági intézkedések ellenére - Párizsban mintegy 10 ezer rendőr biztosítja a centenárium ünnepségének helyszíneit - a Femen nőjogi szervezet három aktivistájának sikerült áthatolnia a biztonsági kordonon akkor, amikor Donald Trump konvoja megérkezett. A tiltakozókat a rendőrök azonnal előállították, az elnöki limuzint nem tudták megközelíteni.

Francois Mori / AFP

Az amerikai elnök külön köszöntötte a francia elnököt, Angela Merkel német kancellárt és VI. Mohamed marokkói királyt. Miután a vendégek a tribünön helyet foglaltak, néhány perces késéssel, utolsónak érkezett meg Vlagyimir Putyin, aki kezet fogott francia, német és amerikai kollégájával.

Az ünnepség kezdetén Franciaországban mindenhol megszólaltak a harangok, éppen úgy ahogy száz évvel ezelőtt, amikor a fegyverszünet megkötését jelezték.
Ünnepi beszédében Emmanuel Macron az első világháborúnak - amelyben szerinte "Európa majdnem öngyilkos lett" - a mai világra vonatkozó tanulságairól beszélt. A francia elnök úgy vélte, hogy a világban ismét a "történelem fenyeget", ezért a béke megőrzésére és "a befelé fordulás, az erőszak, a leigázás" elutasítására kérte a világ vezetőit. Dicsérte a patriotizmust, amely szerinte "a nacionalizmus és az önzés teljes ellentéte".
"Adjuk össze a reményeinket a félelmeink helyett" - kérte Emmanuel Macron a konfliktusok és a diplomácia multilaterális megközelítése megőrzése érdekében, elsősorban az Európától elforduló Donald Trump amerikai elnökhöz intézve a szavait.

Az első világháború mindenkihez szigorú figyelmeztetésként szól, hogy utasítsuk el a háború kultúráját és minden törvényes eszközzel vessünk véget a világ számos részét még ma is vérrel szennyező konfliktusoknak - mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. A katolikus egyházfő az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény századik évfordulóján tartott beszédében hozzátette: úgy tűnik, az emberiség nem tanul a történelemből.

"Miközben az (első világháború) hatalmas tragédiájának összes áldozatáért imádkozunk, mondjuk ki erőteljesen, a békébe, ne a háborúba fektessünk be!"- hangoztatta Ferenc pápa. Emlékeztetett az első világháború alatti pápa, XV. Benedek szavaira, aki "felesleges mészárlásnak" nevezte az 1918-ban lezárult konfliktust.  A szegényeket oltalmazó Szent Márton november 11. ünnepnapjára emlékeztetve Ferenc pápa azt mondta, az emberi szolidaritás mutassa meg a béke útját az embereknek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!