Ha ez nem történik meg, akkor az amerikai vezetés kénytelen lesz elindítani az 1987-es egyezményből való hat hónapos kiválási folyamatot - jelentette be az amerikai külügyminiszter kedden Brüsszelben.
A NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozásán tartózkodó Mike Pompeo kijelentette: Oroszország a 9M729 Novator (amerikai besorolás szerint SSC-8) jelzéssel ismert, földi indítású, közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgépekből több ütegre valót fejlesztett ki. Az amerikai álláspont szerint ez megsérti a szerződést. "Hatótávolsága közvetlen fenyegetést jelent Európára" - hangsúlyozta sajtókonferenciáján az amerikai diplomácia vezetője.
Az INF-szerződés az Egyesült Államok és a Szovjetunió között hosszú éveken át zajló tárgyalássorozat eredménye. Az egyezményt még Jimmy Carter amerikai elnök adminisztrációja idején kezdték el kidolgozni 1980-ban, majd utódja, Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov szovjet vezető írta alá 1987-ben, és a rákövetkező évben lépett életbe.
A szerződés földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát is. Az ambiciózus paktum végső célja az volt, hogy a nukleáris fegyverek célba juttatását szolgáló rendszerek egész osztályát felszámolja.