Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
„Nincs az a kancellár, aki egy kiállítás miatt Moszkvába utazik” – állította Ausztria legismertebb oroszszakértője, Gerhard Mangott professzor, amikor arról faggatták, vajon miért tárgyal az idén már negyedik alkalommal az osztrák kormány feje az orosz elnökkel. Pedig Sebastian Kurz a hivatalos közlemény szerint október első szerdáján azért ült fel a Szentpétervárra tartó fapados repülőgépre, hogy Vlagyimir Putyinnal együtt megnyissa a Birodalmi fővárosok címet viselő kiállítást az Ermitázsban. Összesen 28 festményt állított ki a világhírű képtár, ugyanazt a kétszer 14 alkotást, amelyet június és szeptember között már a bécsi Kunsthistorisches Museumban is lehetett látni. Akkor Putyin repült az osztrák fővárosba, hogy megnyissa a két uralkodónő, Mária Terézia és az orosz Katalin cárnő korszakából válogatott művek bemutatóját.
Már a nyáron is furcsállták a megfigyelők, miért jön tárlatvezetőként az orosz államfő Bécsbe, ráadásul Putyin februárban fogadta Moszkvában az ifjú kancellárt, aki szaladt gratulálni az autokrata politikus újraválasztásához. A nyári kiállítás abban is hasonlít a mostani szentpétervárihoz, hogy mindkettőt a két ország meghatározó energiaipari vállalata, az OMV és a Gazprom szponzorálta. Bécsben a kulturális esemény kapcsán azt is megünnepelték a jelen lévő politikusok és topmenedzserek, hogy ötvenéves a két ország közötti, hibátlanul működő gázszállítási egyezmény, amelynek révén Ausztria tavaly már 9,1 milliárd köbméter földgázt kapott a Gazpromtól, 64-szer nagyobb mennyiséget, mint az 1968-as induláskor.
| Másképp barátok |
Amikor Sebastian Kurz lett az osztrák kancellár, Budapesten még úgy gondolták, szövetségesre leltek Brüsszel ellen és a menekültpolitikában, s ebben a hangulatban zajlott is le Kurz és Orbán Viktor első, idén januári bécsi csúcstalálkozója. Őszre azonban kiderült – amire a magyar kormánysajtó árulást is kiáltott –, hogy Kurz elítéli Orbán illiberális modelljét, a jogállamiság és a sajtószabadság magyarországi leépítését, ezért az Osztrák Néppárt európai parlamenti képviselőit arra utasította, hogy szavazzák meg a Sargentini-jelentést. Kurz valóban jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, s Ausztria gázellátásának biztonságát szem előtt tartja, ám ez korántsem olyan egyoldalú kötődés, mint amilyennel Magyarország a Paks II.-szerződéssel elkötelezte magát. Az osztrák kancellár sűrűn hangoztatja, hogy országa híd akar lenni a Nyugat és Oroszország között, amiért az EU-n belül nem tartják őt a Kreml trójai falovának. Nem úgy, mint Orbánt – különösen Ukrajna euroatlanti integrációjának blokkolása miatt –, aki az idén kétszer találkozott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, legutóbb szeptemberben Moszkvában, amikor megerősítette a „százszázalékos elköteleződést” Paks bővítése iránt. De másképp látja az orosz kapcsolatokat az Orbán-kormány legfontosabb kelet-közép-európai szövetségese, Lengyelország is. A Jog és Igazságosság (PiS) párt alkotta kormány kész véd- és dacszövetségben Budapest mellett kiállni az EU-n belül a 7-es cikkely ügyében, de a Kreml közelébe vezető úton már – történelmi és politikai okokból – nem tart Orbánnal. Külpolitikai elemzők még mindig csak találgatják, hogy az akkor ellenzéki, és korábban Oroszország-ellenes nézeteket valló – a Gyurcsány-kormány szoros kapcsolatát bíráló – Orbán 2009-ben, miután Putyinnal találkozott, miért változtatott 180 fokot az álláspontján. A jóhiszemű magyarázatok között van az a meggyőződése, hogy a 2008-as gazdasági válság a Nyugat kudarcát hozta, aminek eredménye volt a keleti nyitás is, és benne a csúcstalálkozók sora autokrata államfőkkel. Az idén júliusban például az EU vezető politikusai közül a csupán ceremonális hatalommal rendelkező Rumen Radev bolgár államfőn kívül csak Orbán vett részt – a héten Budapesten járt – Tayyip Erdogan török elnök beiktatási ünnepségén. Orbán ott volt a kirgizisztáni Csolpon-Atában, a Nomád Világjátékokon, illetve a török (türk) nyelvű államok VI. csúcstalálkozóján is, ahol kijelentette: „Megdőlt a régi világrend, amelynek dogmája szerint a tőke és a tudás Nyugatról áramlik Kelet felé, hogy ott olcsó munkaerőt keressen. Az új világrendet alapvetően a Keleten felemelkedő államok fejlődése határozza meg.” A csúcson Erdogan és a házigazda Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfő mellett részt vett Nurszultan Nazarbajev kazah és Ilham Aliyev azeri elnök is, míg Savkat Mirzijojev üzbég elnököt és Orbán Viktort „kedves vendégként” említette a hivatalos szóhasználat. |
Az egyezmény 2028-ban jár le, tehát még tíz évig fut, de a barátság jegyében máris meghosszabbították 2040-ig. A nyári melegben Putyin ellátogatott a Bécs szívében, a Schwarzenbergplatzon álló, az ország felszabadításáért harcolt szovjet katonáknak állított gigantikus emlékműhöz. Megkoszorúzta a szoborcsoportot, amelynek karbantartását az 1955-ös államszerződésben Bécsre „számlázták ki”, s amelyet az osztrák főváros vezetése évtizedekkel ezelőtt impozáns szökőkút felépítésével próbált háttérbe szorítani.
A közvélemény már júniusban csodálkozott, hogy pár hónapon belül miért van szükség a második legfelső szintű kétoldalú találkozóra. De aztán augusztus közepén jött a harmadik orosz elnöki vizit, amikor Putyin váratlanul felbukkant Stájerországban az osztrák külügyminiszter, Karin Kneissl esküvőjén, ahová egy kozák dalárdát vitt ajándékként. A lagzi vendégei között ott mulatott Kurz és koalíciós partnere, a szabadságpárti Heinz-Christian Strache alkancellár is. Az Angela Merkel német kancellárhoz csúcstalálkozóra tartó Putyin demonstrálni akarta, hogy van barátja az Európai Unióban akkor is, ha az Oroszország elleni szankciókat Brüsszel éppen szigorította a Szergej Szkripal kettős ügynök elleni londoni mérgezési kísérlet miatt. Az akkor már az unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria csatlakozott a Moszkva elleni szankciókhoz, de a többi országgal ellentétben egyetlen orosz diplomatát sem utasított ki.
Kurz akkor is, most is a szokásos „egyrészt-másrészt” stílusában fogalmazott: elítélte a mérgezést, a Krím annektálását, a szíriai véres katonai akciókat, de síkra szállt a párbeszéd mellett, és hangoztatta, hogy Oroszország nélkül nem lehet béke Európában. Az októberi szentpétervári villámlátogatása előtti napon a kancellár egyeztetett az Európai Bizottság elnökével, a hazautazása után pedig személyesen is beszélt az éppen Bécsbe érkezett Jean-Claude Junckerrel. Beszámolt arról, hogy megerősítette Putyinnak Ausztria és a beruházásban érdekelt többi uniós ország elkötelezettségét az Ukrajnát kikerülő Északi Áramlat II. gázvezeték iránt, aminek építése 2020-ban indul. Az orosz elnök pedig elmondta Kurznak, abban reménykedik, hogy az európaiak nem fognak úgy meghátrálni, ahogy Bulgária tette a Nabucco vezeték kapcsán. A miheztartás végett pedig megemlítette, hogy a saját cseppfolyós földgázát Európának kínáló USA portékája 30 százalékkal drágább az orosznál.
Osztrák energetikai körökben nem kis fejtörést okoz, hogy az OMV miért vesz részt közel 500 millió euróval az Északi Áramlat II. vezeték finanszírozásában. A stratégiai döntésekbe ugyanis nem szólhat bele, ráadásul a második tenger alatti csőkígyó támogatásával elvileg a saját baumgarteni gázelosztó központjának árt. Jelenleg az alsó-ausztriai állomáson keresztül jut Nyugat-Európába az orosz gáz egyharmada, márpedig az arány csökkenni fog, ha az Északi Áramlat II. üzemelni kezd.
Az OMV német vezérigazgatója, a 2015-ben kinevezett Rainer Seele – szeptemberben kapott magas kitüntetést Moszkvától – a cége stratégiáját alapvetően az orosz földgázra és nyersolajra építi. Az Ermitázs meglátogatását követően megállapodást írt alá a Gazprom főnökével, hogy az OMV – későbbi tárgyalások által megállapított összegű, de több mint egymilliárd euró – készpénzért megveszi a nyugat-szibériai Urengojban az Ahimov IV-nek és V-nek nevezett gázmezők 24,98 százalékának koncesszióját. Az ügylet 2016 óta húzódik, eredetileg arról volt szó, hogy az osztrák fél a norvég tenger mélyén lévő gázmező 38,5 százalékának kitermelési jogát adja a szibériaiért. A norvég kormány azonban nem akarta, hogy az oroszok beszálljanak, ezért elutasította a cserebere jóváhagyását.
Amióta Seele áll az egyharmad arányban állami tulajdonú osztrák cég élén, az OMV hat országban adta fel korábban megszerzett koncessziós területét, s csak az Emírségekben szerzett két kitermelési engedélyt. A 24,98 százalékos részesedés az Ahimov-mezőkben ugyanakkor éppen csak a 25 százalékos határ alatt marad, amelytől az osztrák cég érdemben hallathatná a hangját a Gazprom többségű kitermelő vállalkozásban. Az ügylet más feltételei sem előnyösek: a kitermelendő mennyiség kétharmadáért az OMV csupán a belső orosz árat kérheti – ez az ötöde a nemzetközinek –, és csak a Gazpromnak adhatja el. Tehát mindössze az egyharmad juthat ki Oroszországból, s az is csak az oroszok által jóváhagyott áron. Az előnytelennek tűnő üzlet okait még csak találgatják – még az is felmerült, hogy az oroszok szemet vetettek az OMV-re –, és Kurz is mentegetőzni látszott Szentpéterváron, mondván: „Oroszország megbízható gázexportőr volt az elmúlt évtizedekben, pontosan, s a megállapodott mennyiségben szállított.” A Profil című bécsi hetilap által rendelt közvélemény-kutatás mindenesetre azt mutatja, hogy az osztrákok harmada azt szeretné, ha a kormánya nagyobb távolságot tartana Moszkvától.
