Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Kanári-szigetekre tartott, de az utasok csak Manchesterig jutottak.
Randalírozó utasok, vagy rosszullét miatt gyakran előfordul, hogy egy repülőgép megszakítja az útját, de olyat ritkán hallani, hogy a pilóta azért dönt a leszállás mellett, mert nincs víz a fedélzeten felszolgált kávéhoz és teához. Márpedig a Mirror információi szerint pontosan ez történt a Jet2 légitársaság Glasgow-ból Tenerifére tartó járatán.
A gép délelőtt kilenc órakor szállt fel a skóciai repülőtérről, de kevesebb, mint egy óra elteltével a pilóta úgy döntött, megszakítja az útját Manchesterben, mert probléma volt a vízellátással.
A légitársaság szóvivője megerősítette, hogy a gép biztonságban földet ért, ahol az előírásoknak megfelelően tűzoltók várták. Azt is hozzátette, hogy technikai okok miatt döntöttek a leszállás mellett, mert a fedélzeten „nem volt víz a kávéhoz és a teához”.
Az utasokat egy másik járattal vitték tovább, de érthető módon nem voltak túl boldogok. Néhányan a közösségi médiában adták ki a dühüket.
„Felháborít, ami történt. A nyaralásunk már azelőtt tönkrement, hogy egyáltalán elkezdődött volna, a fiaim pedig sírnak. Köszönjük” – írta az egyikük. Egy másik utas pedig azt kérte, legközelebb találjanak ki valami jobb kifogást.
(Címlapképünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.