szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megadta magát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció - jelentette szombat reggel az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

Az IÁ ellen ádáz harcot vívó Szíriai Demokratikus Erők (SDF) a minap közölte, hogy a dzsihadisták egy alig több mint egy négyzetkilométeres területre szorultak vissza Deir ez-Zór tartományban. Alagutakat ástak, ezekben sáncolták el magukat, ami nehezítette a küzdelmet ellenük - mondta egyik szóvivőjük.


A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező, angliai központú OSDH azt közölte szombaton: több száz dzsihadista megadta magát, legfeljebb az alagutakban lehetnek még emberei az IÁ-nak. A Reuters hírügynökség más forrásból nem tudta megerősíteni az OSDH állításait.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!