2600 újságírót várnak a Trump-Kim csúcstalálkozóra

Csak húsz napjuk van a vietnamiaknak a felkészülésre.

  • MTI MTI
2600 újságírót várnak a Trump-Kim csúcstalálkozóra
Kétezer-hatszáz újságírót akkreditáltak Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jövő heti vietnami csúcstalálkozójára - közölte csütörtökön Le Hoai Trung miniszterelnök-helyettes.

Elmondta, csupán húsz napjuk volt a felkészülésre azt követően, hogy Trump a vietnami fővárost, Hanoit nevezte meg az észak-koreai vezetővel tartandó megbeszélések helyszíneként. Emlékeztetett egyben arra, hogy a tavalyi, első csúcstalálkozó vendéglátó államának, Szingapúrnak ugyanerre a feladatra két hónapja volt.

Nguyen Xuan Phuc vietnami kormányfő korábban utasította a minisztériumokat és más intézményeket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a csúcstalálkozó biztonsága és sikeres megrendezése érdekében. Külön felhívta a figyelmet a külföldi vendégek fogadására, kiemelve, hogy a legjobb feltételeket kell kialakítani a külföldi újságírók számára a találkozó tudósításához.

A helyi divatipar mindenesetre gyorsan reagált: az MTI fotóján a tárgyalásra gyártott pólók egyike látható.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.