Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Kiesett egy újabb jelölt, a legesélyesebbnek tartott volt brit külügyminiszter, Boris Johson pedig ismét tarolt.
Sajid Javid belügyminiszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyéből a csütörtökön tartott negyedik frakciószavazási fordulóban, amelyben ismét a legesélyesebbnek tartott jelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter kapta a legtöbb voksot.
A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben eredetileg tíz jelölt indult. A múlt csütörtöki első frakciószavazási fordulóban hárman estek ki, múlt pénteken egy jelölt visszalépett. A keddi és a szerdai fordulókban egy-egy újabb jelölt esett ki, így a csütörtöki negyedik szavazási fordulóra négyen maradtak versenyben. Szerdán és csütörtökön – az első két fordulóval ellentétben – a Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a jelölteknek már nem kellett begyűjteniük egy meghatározott minimális szavazatszámot a bennmaradáshoz, az a jelölt esett ki, aki a legkevesebb voksot kapta.
A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság csütörtök délutáni bejelentése szerint ez Sajid Javid volt, aki 34 szavazatot szerzett. Boris Johnson negyedszer is az élen végzett, ezúttal 157-en szavaztak rá a 313 fős frakcióból. Michael Gove környezetvédelmi miniszter 61, Jeremy Hunt külügyminiszter 59 voksot gyűjtött. A bizottság bejelentése szerint két szavazat érvénytelen volt.
Ha a versenyben maradt három jelölt közül a nap folyamán egyik sem lép vissza, este még egy frakciószavazás lesz, és az utolsó két jelölt közül a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással a párt következő vezetőjét, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke lesz.
A megválasztott utód a jelenlegi ütemterv alapján a július 22-én kezdődő héten veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.