Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már húsz sérültje van az egymás után fellángoló tüzeknek.
Erdőtüzek pusztítanak Portugália középső részén, a helyi média vasárnapi híradásai szerint több mint ezer tűzoltó vesz részt a lángok oltásában, de nehezíti dolgukat az erős szél.
A lángok oltása közben nyolc tűzoltó megsérült. Ugyanakkor a mentők összesítése szerint 12 civilt is elláttak, egyet közülük súlyos állapotban szállítottak kórházba.
A tűz szombat délután keletkezett a fővárostól 225 kilométerre északkeletre fekvő Castelo Branco közelében, és már több helyen ég az erdő a térségben. Az erős szél szította tűz délnyugat felé, Macao irányában kezdett terjedni, de ég az erdő Vila de Rei közelében is. Katonákat is vezényeltek a térségbe.
A hatóságok pénteken adtak ki három napra vonatkozó figyelmeztetést amiatt, hogy a nagy forróság, a száraz levegő és a helyenként előforduló erős szél miatt fennállhat az erdőtűz keletkezésének veszélye.
Az ugyanabban a térségben, Pedrogao Grande közelében 2017 júniusában keletkezett erdőtűzben 64 ember halt meg, és több mint 250-en megsérültek.
Portugália egyes részein a március óta szokatlanul nagy meleg és az erős szél miatt az általában nyáron előforduló erdőtüzek a korábbi hónapokban is előfordultak. De ez nem csak Portugáliára jellemző: az Európai Bizottság tudományos szolgálata, a Közös Kutatóközpont (JRC) összegzése szerint az idei év első negyedében a kontinensen nagyobb területet emésztettek fel az erdő- és bozóttüzek, mint tavaly egész évben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.