49 újságírót öltek meg idén világszerte

A szám alacsonyabb, mint az elmúlt 16 évben bármikor. A sajtómunkások helyzete így sem rózsás a Riporterek Határok Nélkül most megjelent összegzése szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
49 újságírót öltek meg idén világszerte

A Riporterek Határok Nélkül éves jelentéséből készített összefoglalót a Deutsche Welle, amely arról számolt be, hogy 2019-ben 49 újságírót öltek meg világszerte. Ez lényegében javulásnak tekinthető, ugyanis az elmúlt 16 évben közölt jelentéseik csak rosszabb adatokról szóltak.

A szervezet szóvivője, Julian Matthey szerint azonban a sajtómunkások helyzete így sem rózsás, mert minden idén meggyilkolt sajtómunkással a saját házában végeztek.

Matthey szerint a statisztikáik azt mutatják, hogy egyre kevesebb riporter vállalja a terepmunkát, a háborús zónákból zajló munkára pedig eleve kisebb csoportok jelentkeznek.

A DW által idézett összegzés szerint főleg azok az újságírók vannak veszélyben, akik Mexikóban, Szíriában, Afganisztánban, Szomáliában és Pakisztánban dolgoznak. A jelentésből az is kiderült, hogy idén sokkal újságírót zártak börtönbe: december elején 389 riportert tartottak fogva, ami 12 százalékos emelkedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest. A bebörtönzött újságírók többségét Kínában tartják fogva.

Akit nem vetettek börtönbe, elrabolták: a jelentés szerint 2019-ben 57 emberrel történt ilyen.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.