„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Meghosszabbítják a szükségállapotot.
Spanyolországban több mint 3500 újabb koronavírus-fertőzést igazoltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel az eddig kiszűrt betegek száma meghaladta a 28500-zat - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.
A betegség halálos áldozatainak száma 394-gyel nőtt egy nap alatt, összesen 1720-an veszítették életüket. A gyógyultak száma is növekedett, már 2575-en épültek fel.
Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy a fertőzöttek 12 százaléka, 3475 beteg egészségügyi dolgozó.
Mint mondta, naponta 15-20 ezer közötti koronavírus-tesztet végeznek el, de ennek száma emelkedni fog az állam által vásárolt gyorstesztek segítségével, amelyek 20 percen belül mutatnak eredményt. Ezeket elsőként az akut esetek, illetve a veszélyeztetett csoportok, például az idősotthonokban élők szűrésébe, vizsgálatába vonják be - tette hozzá.
Pedro Sánchez miniszterelnök bejelentette: meghosszabbítják a szükségállapotot április 11-ig.
"A hazafiasság és szolidaritás példája ezekben a napokban otthon maradni" - fogalmazott a kormányfő sajtótájékoztatóján miután videókonferencián egyeztetett az ország autonóm tartományainak vezetőivel az iskolabezárásokat és lakhelyelhagyási korlátozásokat tartalmazó intézkedések folytatásáról.
A tervek szerint a kormány keddi ülésén fogadja el szükségállapotot meghosszabbító rendeletet, amelyet a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Pedro Sánchez beszámolt újabb intézkedésekről is, például kibővítik a hadsereg eddigi feladatait, a katonák a betegszállításban, a stratégiailag fontos létesítmények védelmében, továbbá az egészségügyi felszerelések szállításában is segédkezni fognak. Emellett forrást biztosítanak ahhoz, hogy az önkormányzatok házhozszállított élelmiszerrel lássák el a rászorulókat.
A miniszterelnök köszönetet mondott az embereknek az eddigi erőfeszítéseikért, de felhívta a figyelmet arra, hogy "a legrosszabb még hátra van". Elismerte a védőfelszerelés-utánpótlás nehézségeit és elmondta, hogy a következő órákban 1,3 millió szájmaszkot juttatnak el az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek, az egészségügyi minisztérium pedig összességében négy millió maszkot oszt szét a tartományok között. Pedro Sánchez hangsúlyozta: be kell rendezkedni önellátásra a védőfelszerelésekből, mert amíg nem lesz meg a SARS-CoV-2 elleni védőoltás "együtt kell élni ezzel a betegséggel", ha nem is a jelenlegihez hasonló intenzitással.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.