szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A koronavírus-fertőzéstől és az abból kialakuló betegségtől tartó oroszországi milliárdosok sorra rendeznek be magánvilláikban családi klinikákat, és felvásárolják a lélegeztetőgépeket is. Közben az orvosok arra panaszkodnak, hogy a vidéki városokban nincs elég ilyen, életmentéshez használt készülék.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

„Egyet már szereztünk, próbálunk még kettőt” – idézte a The Moscow Times című moszkvai lap az egyik, név nélkül nyilatkozó milliárdost, aki azt is közölte, egy lélegeztetőgépért több mint 22 ezer dollárt kérnek, s a hivatalos várólistán nyolc hónapra vállalnak szállítást. „Nagyon sok barátom próbál szerezni ilyen berendezést, s ha megjelennek valahol, biztosan megveszik őket” – tette hozzá.

A lap megkérdezte a lélegeztető berendezéseket forgalmazó moszkvai cégeket, és kiderült, hogy

a vásárlók több mint harminc százaléka magánember.

A kereskedők azt is elmondták, hogy valamennyi raktáron lévő gépüket eladták, s nem tudják, mikor érkeznek újabbak. A lélegeztetőgépek gyártásában Oroszország nem túl erős – írta a The Moscow Times –, ezért az ott forgalmazott berendezések többsége korábban Németországból, Kínából és Olaszországból érkezett. Németország és Olaszország viszont a járvány miatt leállította az exportot, így az oroszok Kína mellett most Brazíliából és Izraelből próbálnak meg gépekhez jutni.

A lap értesülései szerint miközben az orvosok többsége nem tartja etikusnak, hogy a kórházak helyett a milliárdosok házi „klinikáin” dolgozzon, a gazdag oroszok azt állítják, már megvan az orvosi és ápolói személyzetük is, akik már a gépek megvásárlása és beüzemelése során is segítettek. „Az egyik ismerősöm Franciaországból jött haza, és most egy itthoni kórházban fekszik. Nem akarom, hogy ez velünk is megtörténjen. Fel kell halmozni az élelmiszert is, és nem szabad kimozdulnunk a városon kívül lévő házunkból” – idézte a lap az egyik orosz gazdagot.

Miközben a milliárdosok vadásznak a lélegeztetőgépekre, kiderült, hogy míg az országos statisztikák szerint Oroszország jól áll – a nyilvántartásban szereplő 42 ezer gép azt jelenti, hogy százezer emberre 29 készülék jut, ami jóval több az olaszországi nyolcnál – az eloszlás igencsak egyenlőtlen. A gépek negyede ugyanis a két fővárosra – Moszkvára és Szentpétervárra – jut, s vannak olyan városok, ahol százezer emberre csak hat ilyen gép jut. A gondokat súlyosbítja, hogy a vidéken lévő lélegeztetőgépek jó része állítólag elavult és nem túl hatékony.  

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Világ

Amíg Olaszország a vírussal küzd, betoppant Kína és Oroszország

Kína 30 tonna orvosi felszerelést szállított a koronavírus-járvány által sújtott Olaszországnak, s ezzel Peking igyekszik úgy beállítani magát, mintha az EU-tagországok helyett az ázsiai ország mentené meg az olaszokat. A valóság azért egy kicsit más, ahogy az olaszoknak küldött orosz segélyek mögött is vannak egyéb megfontolások. Kuba viszont úgy tűnik, tényleg hátsó szándékok nélkül segített.